A tél nyara a nő

Nyári délutánon a nők bőre fedetlenül fénylik a napon. A hajuk nedvesen omlik a vállukra, ahogy kilépnek a folyóból, aztán megrázzák a fejüket, vízcseppek röpködnek szerteszét, mint az átlátszó, szomorú szavak. Minden lüktető virág, minden fonódó szél és hajlékony fűszál illata barnára szelídül a testükön, a hajukban, a szájuk zamatos, szelíd ízében, és borzongatón köszön vissza róluk. Jó látni őket a parton, ahogy mosolyognak a semmire és nem értik, hogy a semmi, miért nem mosolyog senkire.

Ez a mosoly, ez a felkavaró illat, olyan a tél kellős közepén, mint amikor a fagy behajtja a kíváncsiság ablakait, mint egy eszünkbe jutott szép mondat, mint egy újraélt hajnali bizonyosság, hogy nem vesztünk el, mert a kézfejünk egy hát ívén szánkózhat, ez a mosoly ugyanaz a remény december végén, mint a karácsony. Rejtegetjük a szívünk párnája alatt egész éven át, aztán ezen az estén előkerül és nyári, lebarnult ízek és illatok ballagnak át lábujjhegyen a daltól puha, fényes szobán.

Melegedjünk. Télen a bennünk emlékező nyárban, az eszünkbe jutó nők barna, zöld és piros illatában. Mert a karácsony jó, mint a gyermekek, és a nők jók, mint minden karácsony. Ne legyen az utolsó alkalom, legyen az első, amikor elkezdünk imádkozni értük.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + hat =

hirdetés