Add tovább! Felesleges tárgyaink új élete

 

Van, akinek ehhez egy költözködés kell, van, akit időnként mindentől függetlenül megszáll az ihlet, és összerámol egy rakás, számára felesleges „cuccot”, amitől aztán igyekszik így vagy úgy megszabadulni.

Először érdemes kategorizálni: van, ami – akármilyen pozitívan is állunk hozzá – bizony hulladék.

Mert olyan állapotban van, hogy semmire sem használható, annyira ronggyá ment, annyira berozsdásodott, darabokra tört, vagy más módon rongálódott. Ilyen esetben egyszerűen irány a szemetes! Megjegyzem, a hulladéktól való megszabadulásnak NEM elfogadható módja sem az, hogy kocsival kihurcoljuk az erdőszélre, és ott kiborítjuk, sem pedig az, hogy valakire megpróbáljuk rátukmálni. Kertes házban nőttem fel, és a nagyvárosi, kislakásos rokonság rendszeresen igyekezett hozzánk deponálni a felesleges „vackait”, kistányértól a konyhabútorig széles skálán, melyek jó része használhatatlanul ócska állapotban volt. Kamaszként két szlogent utáltam: „nálatok elfér”, illetve „nektek még jó lesz”. Tiszteljük meg a másik embert, akár ismerjük személyesen, akár nem, hogy nem sózunk a nyakába olyasmit, aminek a kukában a helye.

Aztán vannak az elajándékozni való dolgok.

Gyermekként – most már tudom – erősen visszafogott pénzügyi lehetőségekkel bíró családban nőttem fel. A ruhákat kaptuk, ismerősöktől, hiszen akkor még nem volt olyan szervezett hálózat, mint ma, a tárgyak újraelosztására. Nem voltak aktuális divat szerinti cuccaim, ellenben mindig izgalmas volt „túrni a zsákban”, és megfelelő méretű darabokra lelni. És amit kinőttünk, vagy csak sosem használtuk, azt továbbadtuk. Az volt a mondás, hogy „ami neked csak egy megunt pulóver, lehet, hogy másnak az egyetlen meleg ruhája lesz”. Az a darab, ami számodra felesleges, és csak kerülgeted, rakosgatod, más életében sokkal nagyobb értékkel bírhat.

Az ajándékozás bőség-tudatot kelt. Mint említettem, szerény körülmények között éltünk, mégsem éreztem egy pillanatra sem „szegénynek” a családunkat. Hiszen amíg tudsz adni olyat, aminek egy másik ember örül, addig hogy is lehetnél „szegény”? A tárgyak annyi energiát hordoznak, amennyit a tulajdonosuk számára jelent. Egy szülő számára a gyermeke rajza lehet sokkal értékesebb, mint egy unatkozó milliárdos számára a sokadik drága festmény. Ami számodra felesleges, másnak pedig kincs, hadd létezzen kincsként tovább! Annyival is több érték van a világban!

Azért arra vigyázzunk, hogy az ajándékozás ne menjen át tukmálásba. Az ajándékozás akkor jön létre, ha a másik fél valóban ajándéknak tekinti, amit kap. Sztori a közelmúltból: egy elhunyt idős hölgy igen jó minőségű ruhadarabjait, köztük egy bundát is, igyekezett az örököse továbbadni. Ki is nézett a közelben egy szomszédasszonyt, aki méretben is passzolt a ruhákhoz, és beállított hozzá egy nagy zsákkal. Ám a szomszédasszony köszönettel, de hárította a dolgot, mondván, neki is bőven elegendő ruhája van. Mire az ajándékozó felháborodottan kiáltott fel: „na de akkor én mit csináljak ezekkel?”. Azonnal átpasszolta volna a felelősséget a másikra, aki nem akart „megajándékozódni”, és még ő volt megsértve, amikor ez nem sikerült. Tehát éljünk helyesen az ajándékozással! Annak adjunk, aki örömmel fogadja!

Az „add tovább” globálisan környezetbarát tett is egyben. A mai világban, ami a tervezetten gyorsan romló tárgyak gyártására, a kényszeres eldobásra és új darabok beszerzésére épülő, mesterségesen felpörgetett gazdaságra alapul, kincset érnek a tartós darabok. Azok a ruhák, cipők, bútorok, amelyek nem esnek szét, nem rongyolódnak el néhány röpke év alatt, még mások életében is hasznosulhatnak, akiknek addig sem kell újat vásárolniuk.

Vannak, akik egyébként sem vásárolnának, mert nem engedhetnék meg maguknak, és vannak – egyre többen, szerencsére –, akik a pénzügyi lehetőségeiktől függetlenül törekszenek a szükség szerinti mennyiségű (és minőségű) tárgyak birtoklására. Az ökológiai lábnyomunk keretek között tartása ma már elengedhetetlen. És sok kicsi sokra megy: minden egyes „új életet kezdő” tárgy, amit továbbadtunk, hozzájárul ahhoz, hogy az esztelen „termelés-pusztítás-termelés” ciklust csökkentsük.

Végül vannak az eladásra szánt dolgaink.

Igen, vannak tárgyak, amelyeket ugyan nem akarunk őrizgetni, de annál azért drágábbak, hogy jó szívvel egyszerűen odaadjuk őket másnak. Erre ma már mindenféle hirdetési felület is rendelkezésre áll, illetve vannak bizományi üzletek, ahová beadhatjuk őket. „Ha ajándékot adsz, ne érezd veszteségnek”, tartja a mondás – és ha veszteségnek éreznéd, akkor ne ajándékozd el. Akkor vedd a fáradságot, és add el. Az a határ, ami elválasztja az elajándékozós és eladós tárgyakat, kinek-kinek másutt van. Ha inkább eladnád, mert szükséged van a pénzre, vagy mert egyszerűen úgy érzed korrektnek a dolgot, akkor meghirdethetsz akár egy kiskanalat vagy egy pár zoknit is. Tarthatsz garázsvásárt, ahol a nagyobb, egyedileg árazott tárgyak mellé beállíthatsz egy „minden darab 50-100 Ft” dobozt, az apróságoknak. Aki szeret turkálni, kincset vadászni, lehet, hogy a puszta „turizás” élményéért szívesen ad egy százast.

Egy biztos: ami számodra felesleges, s ezáltal negatív energiát kelt, más számára lehet kincs, s mint ilyen, pozitív energia forrása. Jó, tudom, ez még nem a szabadenergia-generátor receptje, de ismétlem: sok kicsi sokra megy, és az „add tovább”-bal végső soron a világ energiaszintjét növeljük. Úgyhogy fogd a cuccot – és add tovább!

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + 16 =

hirdetés