„Akarsz beszélgetni Nietzschéről?” Éjféli randi
Az élet gyakran hoz olyan percet, hogy ül az ember a Móriczon a Meki előtt és vár. Rengetegszer vártam már itt életemben, például Eszterre szombat este, meg az éjszakára, ami akkor még bármit és bárkit elhozhatott. Feszülten egy első randira, vagy aztán életem szerelmére, mérgesen, hogy késik, pedig én szoktam.
Eszembe jut az az éjszaka is, amikor itt mentünk el Eszterrel veszekedve, mert 18 éves fejjel csináltam egy interjút egy jó nevű zenekar énekesével, aki meghívott a Kertészetire egy koncertre. És külön az én kedvemért a színpad szélére jött egy kicsit nekem énekelni. Azt is elmondta, úgy mellékesen, hogy neki ugyan van párja, de az egy nyitott kapcsolat, meghívott az afterparty-ra is, Eszter meg azt mondta, menjünk haza, neki nincs kedve. Tomboltam, mert nem mertem ott maradni egyedül, pedig nagyon akartam. Ma már olyan mindegy az egész így is meg úgy is, pedig utána még sokáig képzelődtem arról, mi lett volna ha. Később megint gondoltam erre, csak kicsit más szemszögből, érettebb fejjel.
És most újra itt várok, mint régen, lánykoromban, csak már telik taxira.
És akkor odaül egy fiú mellém a semmiből, pont ugyanúgy, mint valaha, csak ránézésre legalább tíz évvel fiatalabb, mint én, és azt mondja, nagyon szeretne velem egy hamburgert megenni és közben Nietzschéről beszélgetni.
Akkor eszembe jut, mennyire elszívnék egy cigit, de nincs nálam, és megkérdem, van-e cigije, mert nekem már elfogyott, és beszélgetnék Nietzschéről is akár, pedig halovány sejtelmem sincs a filozófiáról, de lehet, a fiúnak se.
Vajon mire gondolhatott? Itt ez a nő, fehér nyári ruhában, lehet vagy harmincöt. Honnan szedte ezt, hogy pont hamburgerrel és Nietzschével indítson? A korral talán Nietzsche jár. De az is lehet, hogy ez a srác tényleg filozófia szakos, és a nyári éjjeleken a még mindig gőzölgő betonon Friedrich-ről szeret beszélgetni fehér ruhás asszonyokkal. Mennyire örültem volna húszévesen egy ilyen bölcsészfiúnak, tökéletesnek láttam volna, a hamburgerrel és Nietzschével.
Szívesen maradtam volna, talán a cigi miatt, talán azért, mert már bármilyen élmény érdekes, nem a férfi, hanem a karakter, a történet, a válasz a miértre. Úristen, úgy látszik, ennyire nem történik semmi érdekes az életemben! De befutott a taxi. Vár a férjed, kérdi a srác, még nincs annyi tapasztalata, hogy tudja, akit vár a férje, az nem téblábol itt a Móriczon kedden éjfélkor. Leánybúcsú volt, de az éppen férjezettek már hazamentek tíz előtt.
Nem, a gyerekem vár, válaszolom, és hozzátehetném, hogy pontosabban ő már alszik, inkább az apám vár, aki a gyerekre vigyáz, és hogy milyen vicces az élet, ez jólesik, pedig annak idején nagyon utáltam. Most megint várja haza a lassan középkorú lányát, és én már csak azért sietek, hogy menjen már aludni, nem tesz jót neki, ha ilyen sokáig fent van. De nem mondom el ezt, csak összezavarná a fiút, aki előtte van annak, aminek én már utána, hogy az élet nem úgy alakul, ahogy várod, hiába van tíz forgatókönyv a fejedben a jövőről, a tizenegyedik fog bekövetkezni, amelyik verzió eszedbe sem jutott. De már ezzel sincs bajod, már csak vársz, hogy történjen valami, mert tudod, lesz jó is, lesz rossz is mindig, hiába minden. Bármit túl lehet élni, tényleg, és közben érteni, hogy valami jó is mindig történik.
„Hova sietsz? Ne siess!”
Hogy megdobbant ilyesmire a szívem régen, ma már nem hallom ezt, az idősebb férfiak máshogy kérnek ilyet, számít az évek és a rutin, biztosra mennek, tudják, hogy akarsz-e sietni vagy nem, nincs szükség ilyen szavakra. És máshogy bátrak, ha bátrak, nem így, mert a bátorság nem ehhez kell, mint akkor, régen, hogy megszólítsd a nőt, hanem ahhoz, hogy menj, vagy ahhoz, hogy maradj, és nem előtte húznak vissza, hogy ne siess, hanem utána, és nem arra gondolnak, nem azt remélik, amit ez a fiú.
Nem fontos Nietzsche sem már, vagy a róla való beszélgetés minősége egy nővel. Valami mást akarunk felmérni, nem is egymásban, hanem befelé, magunkra figyelünk, érzünk-e valamit vagy csak az utóízét valami réginek.
Amikor beszálltam a taxiba, visszanéztem, akartam küldeni egy biztató mosolyt, hogyha valaki ilyet tesz, az jó jel lehet, és maradjon bátor, de a fiú már nem volt ott, ahol hagytam.
– FK –
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
