Fuss, fuss, fuss! A bántalmazás nem egy pofonnal kezdődik
Dorka ma már tudja, hogy az, aki olyan férfiba botlik, amelyik borzongató, forró csókot lehel a tenyerébe, majd ugyanabban az órában közli vele, hogy tönkretette az eltervezett estélyüket, mert nem azt a fülbevalót vette fel, amit tőle kapott – akkor futni kell. Mérlegelés nélkül, mindent hátrahagyva futni kell, mert ott nagy gond van. Mert beláthatatlan, hogy mikor válik az élet csatatérré, és hogy a boldogság mikor csap át durva gyűlöletbe. Ha akkor tudta volna Dorka, amit most tud, akkor már a megismerkedésük elején elhagyta volna Andrást. De akkor még nem tudott semmit a nárcizmusról…
A bántalmazás nem egy pofonnal kezdődik.
Kapcsolatuk gyönyörűen indult. Az orvosi egyetemen találkoztak, András genetikusnak készült, Dorka biológusnak. A fiú a mátkájának nevezte a lányt, és rendkívüli életet képzelt el vele: hogy bejárják a világot, menekült táborokban segítenek, új gyógymódokat kutatnak, és ragyogó gyerekek szülei lesznek. András jóképű volt, intelligens, és még vicces is. Dorka azon csodálkozott, hogy lehet annyira szerencsés, hogy az évfolyam egyik legnépszerűbb sráca szerelmes belé.
A diplomaosztás és az itthoni munkába állás után kezdtek tönkremenni a dolgok. A felnőtt élet szabályai és kikerülhetetlenségei megviselték Andrást. Úgy érezte, hogy az ő életében sokkal nagyobb problémák vannak, mint bárki máséban. Az általa végzett munka felelősségteljesebb, és megterhelőbb, mint bárkié, a külföldi úttal pedig a szakvizsgáig (évekig!) várni kell.
Ezért neki bármikor jogában állt rosszkedvűnek lenni. Morgott, kritizált… Mindent és mindenkit okolt azért, mert „ostobák és tönkreteszik az ő törekvéseit”.
Kiderült, hogy irigy és versengő. Képtelen volt elviselni Dorka sikereit, de ezt nyíltan sosem mutatta ki, a „módszerei” sosem voltak egyenesek.
Visszatérő téma lett például a lány családjának pocskondiázása.
„Ha gyerekkorodban az Élet és Tudományt olvastátok volna a proli anyáddal, nem a Nők Lapját, akkor most már két diplománál tartanál…”
„Ne nyúlj hozzá a dolgaimhoz! Inkább ne is takaríts! A mikroszkópodon kívül úgysem vagy képes bármihez rendesen hozzányúlni!”
„Ha majd szülsz végre egy gyereket, azzal is így megemeled a hangod, ha nem tetszik, amit csinál? Esetleg kidobod az emeletről?”
Volt olyan, hogy András hazajött, és megkérdezte, hogy Dorka evett-e már valamit. Amikor a lány igennel felelt, akkor megsértődött, hisz „ő aznap még egy falatot sem evett… És ha Dorka ennyire híján van az empátiának, és csak önmagáról hajlandó gondoskodni, akkor nem is kéne együtt élniük.”
A rossz időszakok után mindig jobbak jöttek, és ezek arra késztették a lányt, hogy megbocsásson, és hogy reménykedjen… András képes volt csodálatos pillanatokkal megajándékozni Dorkát, majd mélybe taszítani őt önértékelésének teljes megsemmisítésével. Dorka kezdett hozzászokni a furcsa, nyomasztó légkörhöz.
A férfi mindig bosszút állt azokért a helyzetekért, ahol nem ő volt a központban, vagy azt gondolta, nem ő diktál.
Volt, hogy esküvőre voltak hivatalosak, Dorka már felöltözve toporgott, a taxi a ház előtt állt, mikor András közölte, hogy semmi kedve elmenni. Dorka menjen el egyedül, és találjon ki valami mentséget. Vagy Dorka szülinapi házi buliján elő sem jött a szobájából, mert „ő nem vágyott aznap délután arra a sok, vigyorgó baromarcra”.
Cserbenhagyta, sorozatban megszégyenítette, kínos helyzetbe hozta a lányt. Majd két erős kezével átfogta kedvese pici derekát, felemelte, megpörgette, és közölte vele, hogy a legédesebb, legokosabb, legtürelmesebb lány a világon.
Ha külföldön voltak, és András nem találta elég lelkesnek Dorka arckifejezését, olyan mélyen megsértődött, hogy bevágta magát a bérelt autóba és magára hagyta a lányt. Pénz nélkül, papírok nélkül… Egyszer egy karibi sziget kellős közepén, majd az athéni múzeumban, máskor egy pinduri horvát sziget vitorlás kikötőjében.
Ha nem tudott sértetten elvágtatni, akkor azt acsarogta a lány arcába: „a világ legszemetebb dolga, hogy épp itt hisztériázol, ahol nem tudok előled sehova elmenni!”
Bajnoka volt annak, hogy teljesen a feje tetejére állítson egy szituációt. Elérte azt, hogy Dorka kétségbe vonja a saját tetteit, gondolatait és korábbi értékrendjét. Teljesen összezavarta a realitásérzékét.
Azt vágta az arcába, hogy paranoid és egy idióta gyufaárus kislányként reagáló mártír. Folyamatos bizonytalanságban tartotta őt.
Természetesen András a kollégái és a barátai között kifejezetten népszerű volt. Elbűvölő, intelligens, figyelmes, segítőkész. Dorka csak ámult, ha közösen mentek el valahova, és újra meg újra megkérdőjelezte a saját kétségeit.
Bár András soha nem ütötte meg, mégis rengeteg apró eszközzel bántalmazta Dorkát lelkileg. A lány a tévében csak azt nézhette, amire a férfi engedélyt adott – ellenkező esetben hangosan kritizálta, vagy egyszerűen lehetetlenné tette azt, hogy Dorka nézze a műsort. Irritálta az is, ha hallotta, amint Dorka rág: így az alma, a pirítós, vagy egyéb ropogós dolgok teljesen lekerültek a menüről.
Pedig Dorka nem „tipikus” áldozat alkat. Kiegyensúlyozott gyerekkorral, szerető szülőkkel rendelkező, diplomás, okos lány. Talán épp ezért nem tudta jó ideig elhinni, hogy András működés mennyire bizarr (és torzult). Hat évre volt szükség, mire ráébredt a helyzetére, és eldöntötte: eljött az a pont, amikor valamit tennie kell. Mert az ő felelőssége, hogy mit hagy magával elkövetni.
Abban, hogy az életének új irányt és új egyensúlyt tudott adni, hatalmas szerepe volt az önismereti munkának, és belső hangja újbóli megtalálásának. Ennek ellenére sokáig gondot okozott még neki, hogy felismerje és képviselje a saját szükségleteit. A szakítás után nagy erőre, rengeteg következetességre és barátai óvó segítségére volt szüksége ahhoz, hogy hárítani tudja András újrakezdési rohamait.
Ez idővel csitult, de a férfi még két évvel később is bejelentkezett. Elmesélte, hogy mástól fogant gyereke, de elvetették. Mert annak a gyereknek Dorkától kellett volna megszületni. Hisz ő volt András számára az igazi…
Egyre több a nárcizmusról való információ és tudás. Annak, aki ilyen párkapcsolatba kerül, fontos, hogy merjen és tudjon beszélni a dologról. Olvasson, tájékozódjon, keressen szakembert és támogató közösséget.
„Szeresd ki” magad a helyzetből, épp ma, épp most! Különben előfordulhat, hogy már nem lesz holnapod…
Ha már a legelején azt érzed, hogy ami veled történik, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor ez jó eséllyel így is van. – Szedd a sátorfádat, és futás! – mondja egy áldozat Tutija Välipakka a Lélek meggyilkolásának száz módja – nárcisztikusok áldozatai mesélnek című könyvében.
Nyitókép: Karolina Grabowska, Pexels
Ezt már olvastad?
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
