Egyetlen kérdésnek van értelme a jelenlegi helyzetben: mit tehetek magamért, a családomért, másokért? Tanácsadó pszichológus gondolatai
„Aki készül bármilyen nagy teljesítményű tevékenységre, az tudja, hogy az energiáival takarékoskodnia kell. Vegyük az egyszerű példa kedvéért a maratoni futót, vagy akár a félmaratont. (…) És hasonlítsuk össze, lássuk meg az összefüggést a mostani helyzettel. A nagy(obb) erőfeszítést, helytállást, kitartást igénylő helyzetekben mindenki tudja, hogy ha az első ‘nekifutamodásban’ belead apait-anyait, elég hamar az energiakészletének a végére fog jutni. Az óriási és a leginkább mérvadó különbség a két említett helyzet között az, hogy az előbbire FEL TUD KÉSZÜLNI az ember. Tudja, hogy mikor lesz, mennyi erőfeszítésébe fog kerülni, és főleg, hogy mennyi ideig fog tartani” – írta Facebook oldalán Bálint Piroska tanácsadó pszichológus.
Fontos tényezőre világított rá ezzel a gondolattal. Takarékosan kell bánni az energiáinkkal, hisz a koronavírus, a járványügyi intézkedések elképesztően gyorsan idéztek elő drasztikus változásokat; hónapok teltek el, és egyelőre nem látjuk a végét, nem tudjuk, meddig kell még kitartanunk. Bálint Piroska, számos pszichológus kollégájával együtt, önkéntesként segíti a hozzájuk fordulókat.
Hogyan, miben tudsz segíteni a hozzád fordulóknak?
Úgy tapasztalom, hogy sokaknak már az is segít, ha valakit felhívhatnak, 15-20 percben ventilálhatnak, azaz beszélhetnek a helyzetükről, az érzéseikről. Hogy elmondhatják, milyen nehéz. Működnek lelki elsősegély vonalak, krízisvonalak is, ez a segítő szolgáltatás hatékonyabb azon esetekben, amikor gyors beavatkozásra van szükség. Tanácsadóként tudok segíteni. Az interneten is rengeteg információ érhető el, segítségként; mintha át is estünk volna a ló túlsó oldalára, nehéz ebben az információdömpingben eligazodni…
Szerinted ezen információk egy része inkább árt, mint használ?
Tudjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy az immunrendszerünk jól működjön: megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel, alvás, vitaminok, étrendkiegészítők, aktivitás. De a lelki-mentális-szellemi immunerősítés legalább ennyire fontos! Mit engedünk be, mit nem? Dönthetek úgy, hogy bizonyos információkat nem vagyok hajlandó meghallgatni, megnézni, elolvasni….
Tehát a járvánnyal kapcsolatos információkra gondolsz. Segít a struccpolitika mint lelki önvédelem?
A kívülről jövő ingerek, vészjósló információk, vélemények „mentális vírusok” is lehetnek. Mentálisan bombázzák az elménket. A stressz, a szorongás, a negatív gondolatok, érzések pedig bizonyítottan gyengítik az immunrendszert. Stresszhelyzetben az agy átáll túlélő üzemmódra; elveszítjük a magasabb szintű gondolkodás képességét, a helyzet józan megítélésének képességét. Beszűkült tudatállapotot eredményez, épp ezért ezt nem struccpolitikának nevezném, hanem az információk szűrésének. Ahhoz szerencsére megvan a szabadságunk hogy az elménkbe mit engedünk be. Ha a külső eseményeket most nem tudjuk kontrollálni, nagyobb hangsúlyt kell fektessünk a belső kontrollra.
Mit lehet ezzel az állapottal kezdeni?
Pozitív, erősítő érzelmeket kell keresni… Mostanában az egyik legtöbbször elhangzott jó tanács, hogy rakj rendet magad körül: lakásodban, fiókjaidban, kertedben, szekrényeidben stb. A fejben, lélekben véghezvitt „takarítások” éppoly fontosak és szükségszerűek. Egy egyszerű gyakorlatot ajánlok kipróbálni, bár leírva egyszerűbbnek hangzik, mint elvégezni. Először is fogalmazzuk meg azt az érzést, amit szeretnénk megtisztítani, átformálni, lecserélni, majd utána azt is, amire szeretnénk. Például a szorongás érzését a bizalomra, az elkülönültség érzését az összetartozásra, a neheztelés érzését a megbocsátásra, a lustaság érzését az aktivitásra, a kétségbeesését az összeszedettségre, és így tovább. Alapvetően azért nem egyszerű, mert a kellemetlen érzésekkel kevésbé szeretünk foglalkozni. De azért hasznos, mert a lim-lomot akkor tudod „kitakarítani”, ha meg is látod. Van olyan, aki nem is veszi észre, hogy mekkora kupiban él, sem kívül, sem belül. És addig azzal nincs is baj, amíg a saját vagy a körülötte lévők életét meg nem keseríti. Elég akár napi vagy heti egyet is kitűzni, megfogalmazni és azt egész nap vagy héten „szem előtt” tartani…
Említetted, hogy stresszhelyzetben az agyunk túlélő üzemmódra vált. Nemcsak a betegséget kell túlélni, hanem a járvány okozta válsághelyzetet is. Nem tudjuk, hogy meddig kell kitartanunk, erősnek lennünk. Erről írtál a Facebook-oldaladon…
A pszichológiában az öt társas motívum egyike az események vagy a saját életünk feletti kontroll. Ha nincs kontrollunk az események felett, akkor az inkompetencia, a tehetetlenség és a bizonytalanság érzése növekszik. Épp ezért, ami most megoldást jelenthet, és valamelyest megtarthatja az irányítás érzését a saját életünkben, az az, hogy nem akarunk most mindent behozni, mert elfogy az erőnk. A motivációt, a lelkesedést, a lelki erőt a jelen keretek közötti helyzetben kellene fenntartani, főleg azért is, mert nem tudjuk, hogy mikor lesz vége. A mindennapi tevékenységekbe érdemes belevinni azt az energiát, amit mindeddig néha talán robotpilóta üzemmódban végeztünk, és a mindennapi történéseket szemlélni minél nagyobb tudatossággal. A megváltás, változás magunktól, magunkkal kezdődik…
Hogyan győzhetők meg azok, akik sötéten látnak most mindent?
Csakis tudatossággal, a helyzetet mentve, egy picit lazítva: túl fogjuk élni, jól fogunk kijönni belőle, felül fogunk emelkedni ezen, képesek vagyunk rá stb. Voltak sokkal rosszabb helyzetek is a történelemben. Ami nagyon fontos gondolati kapaszkodó lehet, hogy rossz után jobb, jó jön. Szürreálisnak hangzik, de biztos vagyok abban, hogy valami jó fog ebből a helyzetből keletkezni, de ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a világunknak össze kellett dőlnie, be kellett buknia… Fejre koppintást kapott az emberiség: állj meg vándor! Itt és most újra kell tervezni sok mindent. Ez a romboló mélyzuhanás újratervezést, egy jobb időszakot, életet vetíthet előre. Csak ez hosszú folyamat lesz. Túléljük. Meg fogjuk csinálni.
Ez lehet a kapaszkodónk, egyénileg?
A bűnbakkeresés jellemző, tendenciózus jelenség. Az a hozzáállás, hogy mindenféle bajért, gondért a külső környezet, a másik ember a felelős. Az egyetlen kérdés, ami feltehető most: én mit tehetek ebben a helyzetben magamért, a családomért, másokért, az emberiségért? Tudom, hogy ez sokszor láthatatlannak, haszontalannak tűnik, de a tiszta lelkiismeretért, a belső egyensúlyért is fontos megtenni. Sokat lendít a belső jóllétén, hogy én megteszem ebben a helyzetben magamért, a környezetemért azt, amire képes vagyok, a tudásomhoz mérten a legjobbat. Aki így tesz, az ezt a pozitivitást ki tudja sugározni másokra. Mindenki tegye meg, amit tud! Most nem a hibáztatásnak van az ideje, hanem az egyéni hozzájárulásnak.
A járvány a legerősebb félelmeinket kapta el. A korlátainkkal szembesít. Félünk az ellehetetlenüléstől, féltjük a megszokott élet biztonságát, félünk a betegségtől, a szenvedéstől, a haláltól. Féltjük a szeretteinket. Nem egyszerű ezekkel a pszichés kihívásokkal szembenézni, megbirkózni.
A legmélyebb félelem a halálfélelem, minden félelem ebből fakad. Mi a legrosszabb, ami történhet? Ha eddig a kérdésig eljut az ember, ha ezt végigveszi, és konkrétan megválaszolja, csökken a belső feszültség; nagyon érdekes folyamat.
Hogyan lehet berendezkedni egy relatíve nyugodt életre, amikor körülöttünk minden nagyon bizonytalan…?
Amit most megélünk, az a kontrollvesztés. Kontrollvesztés az életünk felett. Ez komolyan megpróbálja az embert. Normális reakció, ha az érzelmek állandó változásban vannak, dühöngeni, sírni is szabad… Nem egyszerű pozitívra hangolódni. Elfogadni, hogy ez most az újratervezés időszaka. Új energiákat, szemléletet, megközelítéseket igényel. Én alapvetően pozitívan állok ehhez az egészhez, a lehetőségek új időszaka következik. Több mint 25 éve foglalkozom meditációval, sok válságos időszakot túléltem. Arra fókuszálok, hogy én mit tudok tenni most másokért. Ha napi fél órát „magamban” töltök, megnyugszom, jó energiákat generálok magamban – ez az, amit magamért és másokért meg tudok tenni. Az ijesztő, lehúzó, romboló gondolatokat, erőket, energiákat nem engedem közel. Gondolkodásra, megállásra, elmélyedésre készteti az embereket a helyzet, alkalom az önreflexió fejlesztésére. Enélkül is lehetne persze foglalkozni az érzelmeinkkel, magunkkal, de most mintha erre kényszerülne az ember: nincs mese, meg kell lépni! Ezek a folyamatok végül fejlődést, növekedést hoznak. A világjárvány tudatosabb, érettebb gondolkodásra sarkall sok mindenkit…
***
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
