„Ha rajtam múlt volna…” Elhalasztott döntésekkel teli élet
Sára többnyire várt. Mintha lett volna egy olyan kis szobája, ahová a szőnyeg alá söpört, és a „másnap is megtehetem” típusú dolgokat gyűjtötte. Csak sajnos ez a másnap sosem jött el, a szemét pedig egyre halmozódott. Az élet csodálatos, apró darabjai mindig Sára körül lebegtek, de nem nyúlt értük. És mire feleszmélt, minden olyan gyorsan mozgott, hogy már nem tudta elkapni őket.
Ott, ahol egykor az anyaság várt rá, már nem volt semmi.
Azt, hogy mit szalasztott el, csak akkor értette meg, amikor a meghökkent nőgyógyász kedvesen megsimogatta a fejét, és csendesen annyit mondott: „Asszonyom, tizenöt éve kellett volna hozzám eljönnie. Akkor talán még kitalálhattunk volna valamit. Sajnálom…”
Sárát nem tette boldoggá az a szakma, amit választott, de elhitette magával, hogy amire vágyna, abból úgysem tudna megélni. Így hát multis középvezető lett, és éjt nappallá téve dolgozott, hogy legalább egzisztenciát teremtsen magának. Hosszú évekig csak ez fért bele az életébe – semmi más. Nem sportolt. Nem utazott. Nem voltak barátai. Sem kedvese. „Majd ha megszerzem a lakást, több időt szánok a magánéletemre…”
Meglett a lakás. A nemszeretem karrierben egyre magasabb pozíciók, egyre kíméletlenebb főnökök, és egyre nagyobb taposás.
Sára észre sem vette, hogy mennyit torzult ettől, és milyen „tökös pasit” csinált magából ahhoz, hogy tartsa az iramot.
Sára elhanyagolta valódi önmagát. Amikor nem volt társa, azért, amikor pedig lett mellette valaki, akkor azért. Ha volt is valaha letisztult képe arról, hogy miként szeretne élni – házasságában ez végképp a csukott ajtajú, fura szobába került. A szőnyeg alá.
Sára elfogadta a férje kifogásait arra, hogy miért ne próbálják meg a babázást, ahelyett hogy okokat adott volna magának arra, hogy miért vágjanak bele. Hogy legalább próbálják meg. Sára mantrája az volt, hogy „minden lehetséges lesz, ha…” „Ha a páromnak kiegyensúlyozottabb bevételei lesznek… Ha sikerül nyélbe ütnie a következő üzletet… Ha elcsitul benne az apja halála miatti gyász… Ha kipihente magát a nyaraláson. Ha lerendezte a költözést. Ha végére ér a cégen belüli átszervezésnek… Majd akkor beszélünk a babáról. Majd akkor elmegyünk orvoshoz, hogy miért nem fogan. Addig úgysem sikerülne. A babák nyugalomban fogannak.”
Sára ül a nőgyógyász rendelőjében. Nincs olyan bizalmasa, akit most hívhatna. Az emberek elkoptak, elfogytak az életéből. „Ha rajtam múlt volna, másképp tettem volna…” – mondja önmagának.
Igazán? Kin múlott valójában? Ki kérte, hogy ne legyél önmagad?
Szerző: Bíró Rita
Nyitókép: Karolina Kaboompics/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
