Miért házasodunk? Mikor csinálod jól?
„Mert kell, hogy legyen szemtanúja az életünknek. Egy milliárd ember él ezen a bolygón, ugyan mit számít egy élet. De a házasságban ígéretet teszünk, hogy mindenre odafigyelünk. A jóra, a rosszra, a szörnyűségre, a csip-csup dolgokra. Mindenre, mindig, mindenhol. Azt mondjuk az életed nem marad észrevétlen, mert én észreveszem. Az életed nem marad titokban, én a tanúja leszek.”
Azért házasodsz, hogy szeretve legyél. Hogy szerethess. Hogy tartozz valakihez. Felnőtt módon. Társként. Hogy új „birodalmat” alakíthass, a magadét, a magad módján. A szüleidtől függetlenül.
És hogy mikor csinálod jól?
Amikor a másikat elfogadod, és úgy szereted, ahogy van, és nem úgy, ahogy te akarod, hogy legyen. Amikor már a valós embert látod, ő belé vagy szerelmes, nem pedig egy kivetített eszményképbe.
Egy kapcsolat nem épülhet arra, hogy a másik megfelel-e az elvárásaidnak, vagy az ideáljaidnak. Az elvárásaidban mindig csalódni fogsz. Ráadásul tönkreteszik, és megölik a realitást.
Akkor csinálod jól, ha érted, mit jelent az, hogy egy pár nem két ember összege. Ő nem a másik feled, és nem is a hasonmásod. És persze a párkapcsolatban is szükséged van önmagadra. Ki kell élvezned a szerelem minden pillanatát, de nem szabad elfeledkezned saját magadról sem.
Akkor csinálod jól, ha bízol önmagadban, bízol a másikban, és kettőtök erős kötődésében annyira, hogy tudod: túlélitek a tévedéseket és a melléütéseket.
Akkor csinálod, jól ha elfogadod, hogy a kezdeti lángolás idővel átalakul. Már nem repdesnek pillangók a gyomrodban, és a másik egyre kevésbé lesz misztikus a számodra. Nem lehetsz szerelmes egy életen át. Ez az egyik rossz hír. A másik pedig az, hogy kompromisszumok nélkül nem fogsz tudni együtt élni a pároddal. Kölcsönös alkalmazkodás nélkül (amikor elengeded néhány vágyadat és igényedet a másik kedvéért) nincs közös élet. A kompromisszum nem önfeladás!
Akkor csinálod jól, ha nem fordulnak át benned negatívba a társad azon tulajdonságai, amelyek kezdetben vonzóak voltak a számodra. Ezen most gondolkodj el egy kicsit. Hogy van-e ilyen nálatok? Ha tetszett például az, hogy önálló, akkor megfájod-e mostanra azt, hogy „kizár” a dolgaiból? Vagy ha szeretted benne azt, hogy elfogadó és sosem vitatkozik, akkor bajod van-e mostanra azzal, hogy „zárkózott, és nem osztja meg veled a véleményét, az ellenérzéseit, vagy a dühét”?
Harcoltok-e olyan miatt, ami összehozott benneteket?
Akkor csinálod jól, ha elfogadod, hogy „van, amit nem lehet átlapozni”. Ha nem hiteted el magaddal, hogy a szüleiddel való, fel-nem dolgozott, meg nem oldott nehézségeid érintetlenül hagyják majd a házasságodat. Ha nem mondod azt, hogy „nem érdekelnek többé a szüleim, mert új életet kezdtem a saját családomban”. Ilyen egyszerűen nem létezik. Az ilyenekre megy rá a párkapcsolat.
Akkor csinálod jól, ha le tudsz ülni a másikkal és megbeszélni azt, ami éppen rossz. Azt például, hogy lett köztetek néhány centi eltérés, amit még azért ki lehet egyenesíteni. Mert e nélkül az a néhány centi egy idő után olyan lesz, mint egy kinyitott olló. Ami az elején még csak egy kis távolság, az olló szárainak a végén már sok.
Akkor csinálod jól, ha őszinte vagy önmagaddal. Amikor nem csapod be magadat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Hazugságra nem lehet tisztességes kapcsolatot alapozni, mert biztosan összeomlik.
Erről lesz szó legközelebb. Hogy miért válunk…
(Az idézet a Hölgyválasz című filmből való)
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
