Csokis-kávés rolád
Nagyon jó ízű, lágy sütemény, elsősorban csoki- és kávéimádóknak!
Hozzávalók a tésztához
20 dkg étcsokoládé
20 dkg cukor
7 tojás
kevés só
Töltelékhez
300 ml édes tejszín
30 ml kávé
2 ek kávélikőr
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Elkészítés
Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét, majd rakjuk félre öt percre hűlni.
Egy tálban keverjük habosra a tojássárgákat a cukorral, egy másik edényben a tojásfehérjéket verjük fel habnak. Miután a csokoládé kihűlt, keverjük a tojássárgájához, majd finom mozdulatokkal keverjük hozzá a tojáshabot.
Egy 33×23 centis tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A tésztát símítsuk bele a tepsibe, majd 20-25 percig süssük.
Borítsuk ki a piskótát, húzzuk le róla a sütőpapírt, takarjuk le nedves törölközővel, majd miután kihűlt, csomagoljuk be alufóliával. Hagyjuk így, míg meg nem puhul.
A krémhez verjük fel a tejszínt, közben keverjük hozzá a likőrt és a kávét.
Egyenletesen kenjük be a piskótát a kávés krémmel, majd a rövidebb oldalánál kezdve tekerjük fel.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.