Hamis mézes puszedli

A színe, az állaga, az illata megszólalásig hasonlít a hagyományos mézes puszedlihez, s legalább annyira finom is, pedig ez a változat méz nélkül készül. 

Hozzávalók kb. 40 darabhoz

50 dkg finomliszt

25 dkg cukor

1,5 dl víz

1 tk szódabikarbóna (csapott)

1 ek vaj

2 db tojás (szétválasztva)

1 kávéskanál őrölt fahéj

1 kávéskanál őrölt szegfűszeg

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor (opcionális)

hirdetés 

hirdetés 

Elkészítés

A cukor felét egy edényben karamellizáljuk. Ha már szép barna, óvatosan felöntjük a vízzel, majd a cukor másik felét is hozzáadjuk. Megvárjuk, amíg feloldódik a karamell, azután hűlni hagyjuk.

Kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a szódabikarbónát és a fahéjat, belemorzsoljuk a vajat. A tojásokat szétválasztjuk, sárgáikat a már kihűlt karamellhez adjuk, majd a lisztes keverékkel összedolgozzuk. Közepesen lágy, kissé ragacsos tésztát kapunk.

Apró, diónyi golyókat formázunk belőle, és sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk őket.

Előmelegített sütőben, 180-as hőfokon kb. 11-12 perc alatt aranysárgára sütjük. Akkor jó, ha az aljuk barnás színű, még kissé puha az állaguk és a tetejük kissé repedezett (nem szabad túlsütni).

A megsült puszedliket félretesszük hűlni.

A tojások fehérjét vízgőz felett kissé felverjük, apránként hozzáadjuk a kimért porcukrot, és a vaníliás cukrot. Fényes, sűrű cukormázat kapunk.

Fogunk egy nagy edényt, a puszedlik felét beletesszük, rákanalazzuk a cukormáz felét, majd jöhet a maradék puszedlit, és a maradék cukormáz.

Összerázogatjuk, hogy szép márványos, maszatos mázat kapjanak.

Ha már mázasak, tálcán hagyjuk száradni a bevonatot, majd légmentesen lezárva tároljuk. Hetekig eláll.

 

Tuska Margó

by Margó >>

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − 7 =

hirdetés