Karniyarik. A törökök kedvenc töltött padlizsánja

A karniyarik a törökök népszerű étele, jelentése: félbe vágott bendő. Hús nélküli változatban is készítik. Az alapja félbevágott, puhára párolt, pirított padlizsán, melyet fűszeres, zöldséges raguval töltenek meg, majd ezt megsütik. Általában marhahúsból vagy borjúból készítik. (A gyerekbarát változatot készítettük el, mellőztük a csilit, a csípős zöldpaprikát. Cukkinivel is kipróbálható.)

Hozzávalók 3-4 személyre

3 padlizsán

50 dkg darált marhahús

2 fej apróra vágott vöröshagyma

2-3 gerezd zúzott fokhagyma (elhagyható)

3-4 apróra vágott paradicsom

1 apróra kockázott paprika

1 csokor apróra vágott petrezselyem

3 dkg vaj

70 g paradicsomsürítmény

só, bors ízlés szerint

sütéshez: olívaolaj, 1-2 paradicsom vékonyra karikázva, 1-1 zöldpaprika vagy chili paprika

Elkészítés

A megmosott padlizsánt hosszában vágjuk félbe. A vágott felét éles késsel vagdossuk be (ebbe kerül majd a ragu).

Sózzuk meg és hagyjuk állni legalább 30 percig.

Közben elkészíthetjük a ragut.

A vajat közepes lángon olvasszuk fel, szórjuk bele az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát, pirítsuk világosbarnára. Ha megpirult, adjuk hozzá a darált húst, sózzuk, borsozzuk és magas hőfokon pirítsuk kb. 5 percig. Ezután keverjük hozzá a felkockázott paradicsomokat, az apróra kockázott paprikát, és közepes lángon fedő alatt pároljuk kb. 30 percig. Félidőben adjuk hozzá a paradicsomsűrítményt. 

A padlizsánokat egy magas falú serpenyőben kevés olívaolajon süssük elő – akkor jó, ha a húsa megpuhul, megpirul, ez kb. 15 perc.

A padlizsánokat sorakoztassuk olívaolajjal megkent jénai tálba.

Az elkészült ragut kanalazzuk a padlizsánokra.

A ragu közepébe nyomhatunk egy-egy chili paprikát, zöld paprikát, paradicsomszeleteket. Mehet a sütőbe!

Előmelegített sütőben süssük kb. 20 percig.

Köret nélkül fogyasztható – laktató -, de rizzsel is tálalhatjuk.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három + 11 =

hirdetés