Képesek vagyunk-e adni, kapni és elfogadni is egy kapcsolatban? Az önelfogadás és önátadás pszichológiája. Interjú

Az önbizalomról beszélgettünk Kovács Szilvia pszichológussal, aki korábban ifjúság- és gyermekpszichológusként is dolgozott. Kislánya születése óta felnőtt nőknek és édesanyáknak segít, hogy kiegyensúlyozottabb legyen az életük, ezáltal családjuk élete is. Hivatásának érzi, hogy segítsen lányoknak, nőknek, asszonyoknak és édesanyáknak felismerni saját értékeiket, szépségüket, egyediségüket.

Hogyan lehet meghatározni az önbizalom fogalmát?

Alapvetően a cselekedeteinkhez kötődik, illetve azokra van hatása. Azt jelenti, hogy képesnek, alkalmasnak tartjuk magunkat bizonyos feladatok megoldására vagy célok elérésére. De az önbizalom különbözik az önelfogadástól és az önbecsüléstől. Az előbbi alapja az önismeret: tisztában vagyok magammal, a személyiségemmel, a tulajdonságaimmal, a képességeimmel és persze, a hibáimmal, a hiányosságaimmal is. Az ismeret azonban még kevés, az érzelmi oldal is fontos, hogy képes vagyok elfogadni ezt a „csomagot”, aki én vagyok. Így, ahogy van. Ez jelenti az önelfogadást. Az önbecsülés pedig egy kicsit talán bonyolultabb, itt már nem csak elfogadásról van szó, hanem arról is, ahogyan magammal bánok. Tisztelem-e saját magam azért, aki vagyok? Törődöm-e a saját szükségleteimmel, fontosnak tartom-e a saját testi és lelki igényeimet? Az önbecsülés szerepe a kapcsolatokban is jelentős, mert ha én sem tudok jól bánni önmagammal, ha nem tartom magam szeretetre és tiszteletre méltó embernek, akkor a kapcsolataimban sem fogom ezt elvárni.

Az önbizalom hiánya gyerekkorból ered?

Nem feltétlenül. Felnőtt korban elszenvedett kudarcok is vezethetnek alacsony önbizalomhoz egy-egy téren. Természetesen a gyermekkori élmények is lehetnek alapjai az önbizalom, sőt, az önbecsülés hiányának, az önbizalomhiány azonban – bár furcsán hangzik – nem feltétlen rossz. Ha megfelelő az önismeretünk, akkor pontosan tudjuk, hogy életünk egyes területein jók vagyunk, vagy éppen tehetségesek, míg más területekre ez kevésbé igaz. Ha valamiben nem vagyok jó, abban miért kellene erős önbizalmamnak lennie? Mondok erre egy saját példát. Én a „boci, bocit” sem tudom tisztán elénekelni, így elég reális, ha nincs önbizalmam az éneklés terén és vélhetően nem fogok elindulni egy tehetségkutató versenyen sem ezzel a hanggal.

Mit jelent az, szeretni önmagunkat, és mit tegyen ezért, aki esetleg nem szereti önmagát?

Ha a fenti példámat folytathatom, akkor az önszeretet része az is, hogy elfogadom magam a hiányosságaimmal, gyengeségeimmel együtt. Az önmagamhoz fűződő viszonyomat nem befolyásolja, ha hamis a hangom és persze van még jó pár olyan gyengeségem, mint mindenkinek, amelyekkel tisztában vagyok és képes vagyok elfogadni azokat. Úgy talán könnyebb megérteni, hogy az önmagunkhoz fűződő kapcsolatot hasonlíthatjuk más, számunkra fontos emberi kapcsolatokhoz is. S mi kell ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön? Rászánt idő, megértés, elfogadás, türelem… Mindezt saját magunknak is meg kellene adnunk.

Például hogyan figyeljünk az igényeinkre, ha eddig nem tettük?

Az első lépés a döntés, illetve a tudatosság. Méghozzá abban a tekintetben, hogy csak akkor tudok adni másoknak, csak akkor tudok „jól működni”, ha jól vagyok, ha figyelek a testi és lelki szükségleteim kielégítésére. Ha az önmagamra fordított időt önzésnek élem meg, akkor feltöltődés helyett csak a bűntudat jut majd. Ha már idáig eljutunk, az fél siker! A hogyan azonban mindig nagyon egyéni. Aki eddig nagyon elhanyagolta az önmagával való törődést, annak érdemes kicsi és egyszerű lépésekben kezdenie az önmagára figyelést. Például alszom-e eleget? Mennyi és milyen minőségű ételt eszem? Mozgok-e eleget? A fizikai szint után a lelki, érzelmi igények megismerése is fontos, ehhez viszont sok türelem, realitásérzék és tapasztalat kell.

Hogyan lehet szert tenni önbizalomra?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Sok írás jelent meg az utóbbi időben, amelyek 3 vagy 5 egyszerű lépést ajánlanak az önbizalom növelésére. Szerintem ezek a leegyszerűsítő és általánosító modellek inkább csak fokozzák az önbizalom hiányát: „Ha ilyen egyszerű, és én mégsem vagyok rá képes, akkor biztos nagy baj van velem!” Én egy unalmasabbnak tűnő, lassabb utat ajánlok. Az önismereti munka elengedhetetlen, emellett fontosnak tartom a képességek fejlesztését is. A legtöbben hajlamosak vagyunk kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben nem vagyunk magabiztosak, így sokszor a helyzet jó kezeléséhez szükséges képességeink sem fejlődtek megfelelően.

Ha például nehéz helyzetekbe engedem magam, és ki tudok keveredni belőle, nő az önbizalmam?

Igen, de mi van, ha nem tudok kikeveredni? Nem szükséges élettani kísérleteket folytatni saját magunkon, épp elég a tudatos, következetes és kitartó haladás. Ha mindig csak egy lépéssel megyek tovább, akkor is elérem a célom.

Ha bizonyos területeken sikeresek vagyunk, és van önbizalmunk, az miért nem tud hatni más területekre is? Például lehet valaki magabiztos a munkájában, de a szerelemben fél.

Szerintem a különböző területek hatással vannak egymásra, de ez a hatás nem mindig pozitív. Ha a munkában sikeres és magabiztos vagyok, a párkapcsolatok terén pedig bizonytalan, akkor könnyen megtörténhet, hogy egyre több időt töltök majd a munkahelyemen. Ahogy mondtam is, hajlamosak vagyunk kerülni azokat a területeket, amelyekben nem érezzük magunkat otthonosan, így persze a szükséges készségeink sem fognak fejlődni, mint például az udvarlás.

Elképzelhető, hogy az emberek többségének idősebb korára, a növekvő élettapasztalatok mentén megnő az önbizalma?

Nem gondolom, hogy az életkor befolyásolná az önbizalmat, sőt, bizonyos téren idősebb korban talán nehezebb is megőrizni az önbizalmunkat, hisz testi vonzerőnk, de képességeink is sajnos inkább csökkenek az évek múlásával. Önelfogadásunk vagy önbecsülésünk ennek ellenére erősödhet, de az életkor erre sem garancia.

Mit jelent az, ha valakinek van önbizalma? Bátorsága van, vagy ez annál több? Lehet valaki bátor, de közben még sincs önbizalma?

Mit jelent a bátorság? Veszélyes sportokat űzök vagy jeges úton is merek autót vezetni? Akkor lehet, hogy önbizalmam van a sziklamászás terén vagy szuper sofőrnek tartom magam. Ha a bátorság a véleményem, meggyőződésem felvállalására vonatkozik, akkor természetesen az is lehet az önbizalom vagy akár az önbecsülés jele. Mindezzel együtt a két dolog alapvetően másról szól.

Az önbizalom része a kudarctűrés?

Igen. Bár kudarc hatására átmenetileg csökkenhet az önbizalom. A kudarcból az lesz képes tanulni, akinek az önbizalma és az önbecsülése olyan megtartott, hogy őszinte tud lenni magával. Persze a kudarcot senki nem szereti.

Hogyan tehetünk szert reális önértékelésre? Gondolom, nem megy egyik napról a másikra, és nyilván nem puszta gondolkodási folyamat eredménye, amelynek során összegzem az erősségeim és a gyengeségeim.

Tényleg kicsit bonyolultabb, bár az erősségeim és gyengeségeim megismerésére része az önismeretnek. A probléma jellemzően abból adódik, hogy hiányzik a tisztánlátás, ha önmagunkról van szó. Akinek az önértékelése sérült, az a legkisebb tökéletlenséget, tévedést is észreveszi, hibáit felnagyítja, miközben a sikereit a véletlennek tulajdonítja vagy azok súlyát csökkenti: „nem volt nagy dolog, erre bárki képes lenne”. Az énképünk megőrzésére erős motivációnk van, olyan erős, hogy sokszor a tények sem befolyásolják. Tehát a saját énképvédő torzításaink felismerése egy fontos mérföldkő. Ebben sokat segíthet egy őszinte beszélgetőpartner is, akiben megbízunk.

Hogyan kezeljük a kritikát?

A kritikát lehetőség szerint higgadtan viseljük. Lendületből nem kell se védekezni, se támadni, érdemes azonban pontosítást kérnünk, főleg ha általánosságban fogalmaz a kritikus, vagy a konkrét helyzet helyett a személyünket minősíti, például: „te olyan megbízhatatlan vagy”. Mivel az önmagunkról kapott visszajelzés erős indulatokat válthat ki, érdemes megvárnunk, míg ezek az indulatok csitulnak és akkor már reálisan gondolhatjuk végig, hogy az illető mennyire volt jogosult, hozzáértő, hogy kritizáljon, mennyire volt jó szándékú a véleménye, mi lehetett az oka, vagy célja. A jó szándékú és valóban építő kritikát érdemes átgondolni, foglalkozni vele.

Mennyire kell függenie másoktól az önbizalmunknak az önértékelés okán, és mennyire kell függetlennek lennie mások véleményétől? És miért?

Bizonyos helyzetekben határozottan igényeljük azt, hogy másokhoz hasonlítsuk magunkat! Elsősorban olyan helyzetekben fontos ez a számunkra, ahol „teljesítményünk” nem mérhető objektíven. A teljesítmény szó azonban nem is feltétlen szerencsés, hisz olyan dimenziókra is gondolhatunk, mint vonzó külső, vagy „jó anyaság”.  Fontos számunkra az összehasonlítás, szeretnénk visszajelzést, képet kapni magunkról, de nem akármilyent: olyan összehasonlítási partnert keresünk, aki kicsivel alattunk vagy felettünk „teljesít”. Vagyis a tőlünk nem sokban különböző emberekhez hasonlítjuk magunkat. Nem Einstein, vagy egy topmodell viszonyítási pont, hanem a szomszédom, az osztálytársam, a munkatársam.  Az összehasonlítás akkor okoz problémát, ha túlzásba visszük, vagy ha hamis összehasonlításokkal romboljuk önbizalmunkat, ami még nagyobb probléma. A kérdés másik része, hogy mások véleménye is formálja énképünket. Ez alapvetően szintén nem lenne káros. Sőt, a pozitív visszajelzés, a hiteles dicséret gyermekkortól kezdve fontos lenne, jelenleg azonban azt tapasztalom, egyre ritkábbak a valódi, hús-vér visszajelzések, dicséretet és kritikát sem gyakran kapunk, ellenben a közösségi oldalak szerepe jelentősen megnőtt ezen a téren. Azonban a közösségi oldalak visszajelzései alapján önértékelést folytatni olyan, mintha homokra építenénk a házunkat.

Van külön női önbizalom?

Természetesen van. A női önbizalmat két síkon is értelmezhetjük. A női önbizalom a párkapcsolati viszonylatban jelenik meg, legyen az párkeresés, randevúzás vagy egy tartós elköteleződés. Ilyenkor a női énünk dominál és a női önbizalmunkra van szükségünk. Ez természetesen jóval több, mint szépség vagy akár a megjelenés, a női vonzerő a külső és a belső harmóniája, a gesztusok és mimikák, a finomságok és még sok egyéb titkos összetevő eredménye. A női önbizalom másik síkja már nehezebben megfogható, ugyanakkor nagyon fontos, hiszen ott van minden más szerepünkben is: anyaként vagy munkavállalóként is hatással van a viselkedésemre és önbizalmamra az, mennyire érzem magam jól nőként a bőrömben. Szeretném hangsúlyozni ez esetben is, hogy nem a szépségről, fiatalságról, vagy testsúlyról beszélünk, sokkal inkább önbecsülésről, ízlésről és stílusról.

Mik azok a titkos összetevők?

No igen, a titkos összetevők! Ha női-férfi, azaz a nemi szerepekről beszélünk, akkor természetesen ennek fontos, megkerülhetetlen része a szexualitás is. A női önbizalom alapvetően befolyásolja azt, ahogyan az intimitást megéljük. Tudunk-e csábítani és hagyjuk-e hogy elcsábítsanak? Tudunk-e elengedettek lenni vagy éppen magabiztosak? Aki a saját magával, a testével, a nőiességével elégedetlen, az ezen a téren biztosan nehezebb helyzetben van. Mehetünk tovább is ezen az úton: ismerjük-e saját testünket, igényeinket, és fontosnak tartjuk-e ezeket? Képesek vagyunk-e adni és kapni, elfogadni is egy kapcsolatban?

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − három =

hirdetés