Kiváló szakember, érti a dolgát, miért nem léptetik elő? Pszichológusi lábjegyzetek
Gedeon egy kiváló szakember. Érti a dolgát. Megítélése és megélése szerint főnökeinek már réges-régen ki kellett volna őt nevezniük egy magasabb presztízsű, senior beosztásra. Mindez mégsem történt meg. Miért? Erről kezdtünk el beszélgetni. Ez volt kvázi a tünet.
Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus írása
A belső szenvedésnyomás most sűrűsödött annyira egy pontba, hogy úgy érezte, nem bírja tovább, mert nem érti a színfalak mögötti tényezők összjátékát, melynek újra és újra áldozatul esett az előző években: megint nem őt léptették elő. Felháborodva, némi frusztráltsággal a hangján fakadt ki. Hogyan lehet, hogy egy tőle fiatalabb személy került a vágyott pozícióba, aki ráadásul tőle kevesebbet tud mind a cégről, mind a területről, ahol dolgoznak. Nem fért a fejébe, racionális logikája egyenleteiből ez egyszerűen nem jöhetett ki végeredmény gyanánt. Mégis megtörtént.
Gedeon alapvető tévedése abban a premisszában keresendő, amit még gyerekként sajátított el: ha rendes leszel, ha midig megteszed a következő lépést, ha okosodsz és tanulsz, akkor meglesz a várva várt jutalom. Az életben szétnézve azonban nem ezt látjuk. A sorok között elfelejtünk olvasni, és bár fontos a tudás, egy előléptetéshez, egy kinevezéshez nem feltétlenül elegendő. Ez persze Gedeon előzetes elképzelései szerint igazságtalan, de mint látni fogjuk a lelki dolgok bonyolultak, és ahogy az ördög a részletekben van, ekképp az angyal is.
A teljesség igénye nélkül vegyünk górcső alá pár fontos faktort:
Az első benyomás hatalma
Ez a hatás mindent elsöprő erővel skatulyáz be mindannyiunkat az élet számos területén. Főhősünk juniorként kezdett ezen a helyen, és mivel egy csendes, visszahúzódó karakter alaptermészeténél fogva – mindezt a külvilág több esetben a bizonytalansággal is rokonítja –, így ez a benyomás évek multával is tarthatja magát.
Gondoljunk csak bele, amikor egy 14-15 éves gimnazista elsőben úgy dönt, megnyomja az első pár hónapot, proaktív, cselekszik, jelentkezik, jót s jól mond, a legtöbb tanár szemében olyan pozitív címkét kap, mely érettségiig kíséri majd. Természetesen minden polcról le lehet kerülni, de az első ítélet folytonosságát szeretjük mind tovább és tovább vinni. Gedeon ezt egész biztosan nem látta meg mindennapjaiban.
– Ahogy azt sem, hogy a „főnök” státusz számára mennyire rettegett, finomabban fogalmazva: óvatosságra intő pozíciót jelent. Elvégre, Kedves Olvasóm, nagy kérdés, hogy mennyire rezzen össze lelkünk és pszichés működésünk, ha a munkáltatói jogkor gyakorlója ül velünk szemben. Hogy viszonyulunk hozzá? Ő egy tekintély, egy vezető, egy felettes, egy elöljáró, egy szakember, egy kolléga? A szavaknak jelentősége lesz. Kértem Gedeont, hogy a legutóbbi fontos beszélgetést idézze fel az „itt és most”-ban. Még ebben a mintha helyzetben is, jelentősen csökkent a hangereje, szavainak verbális tartása. Ha ezt egy egyszerű felidézés-gyakorlat is képes beindítani, joggal merülhet fel a kérdés, mi lehet vajon a valóságban? Újabb vakfoltra derült így fény.
A díszkörök sokaknak fontosak
Díszkör az, amit nem szükségszerű, de mégis érdemes lefutni, ha a döntési pozícióban lévő személy ezt igényli. Példa. Ügyintézés céljából el szeretnénk kéredzkedni főnökünktől, de szabadságot mégse vennénk ki. A kérés lényege egyetlen rövid mondat: „elmehetek egy-két órára?” Azonban, ha pusztán ennyit kérdezünk, könnyen megeshet: „ne haragudj, munkaidő van, most nem tudunk nélkülözni, fontos a munkád és ez a projekt most határidős; nem tudnád máskor elintézni?” Ha kicsit is tartunk felettesünktől, visszavonulót fújunk, magunkban persze a pokol közepére kívánjuk. Ellenben ha futunk egy-két díszkört, rendszeresen szóba elegyedünk vele a teakonyhában, ahol a hétvégi grillparty sikeréről, vagy egyéb hóbortjáról érkezetünk, mindez jelentheti kérésünk elfogadását. Hogy ez jó vagy rossz, nem tisztünk megítélni, de hogy ez a jelenség létezik, kár lenne negligálni és morális aggályokkal lesöpörni az asztalról.
Sejthető, Gedeon utálta a díszköröket. Haragot, undort és gyűlöletet érzett a díszkör-jelenség iránt, számára ezek büntető körökkel értek inkább fel. Megvetette azokat is, akik – saját interpretálása szerint – „jópofiznak a főnökkel”, hiszen ez egy munkahely, itt dolgozni kell, nem diskurálni. Igaza van, sokan értenek vele egyet. De az igaza elég a kinevezéshez? Nem.
Az igazunk hajszolása sokszor egy másik jelentős problémát is generál
Bántjuk a másik tyúkszemét. Szinte mindenkinek van olyan tyúkszeme, ami az ő mániája, nünükéje, kedvence, amit egész egyszerűen úgy lát, úgy szeret, úgy csinál már nagyon-nagyon régen. A tételmondat ez: sose ugráljunk páros lábbal kollégánk tyúkszemén! Ezek az ugrások ugyanis indokolatlanul jobban fájnak neki, és nem fogja elfelejteni, mit tettünk. Egy-két ilyen ugrás, és lemondhatunk a vágyott pozícióról.
A makrofolyamatokat sem árt elemezni
A nagy kép – divatosoan a „big picture”, ahogy multi közegben egyre gyakrabban használják a kifejezést – látása is elengedhetetlen. Minél nagyobb egy szervezet, annál valószínűbb, hogy a cégstruktúra időről időre változik. Minden ilyen változás helyzeti előnyt biztosít annak, aki jól számol vele. A rossz kalkuláció, és nem megfelelő időben tett lépés, épp a makrofolyamatok jellege miatt veszi el a lehetőségeket. Ebben általában kevesen tehetségesek. A mindennapok mikrofolyamatainak gondja, ugyanis elveszi az elemzési kedvünket és persze időnket. Végezetül…
…bőven akadnak intrapszichés okok is egy-egy kinevezés elmaradásában
A kiegészítő képzéseink (például stresszkezelés, tárgyalástechnika, prezentációs készségek stb.) aktuális szintje kő keményen fejtheti ki jótékony hatását, vagy vethet gátat ambícióinknak.
Gedeon történetét lekerekítve az alábbi mondat jelentette egy lehetséges vágyott jövő zálogát, idézve őt: „Úgy tűnik, a kinevezésem már nem a hard tudásomtól függ majd, hanem inkább a soft sikkeljeim milyenségétől.” Tűpontos meglátás.
Jól látszik, hogy az alapprobléma kapcsán az imént tárgyalt 5-6 komponens bármelyike lehet az úgynevezett titkos összetevő a siker felé vezető úton. A lényeg így nem A VÁLASZ megtalálása, hanem a folyamatos gondolkodás lenne a mindenkori aktuális helyzetünkről, hogy mit értelmezhetünk és tehetünk másként, mint eddig?
Nyitókép: Yan Krukau/Pexels
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
