Majd akkor leszek boldog, ha a párom megváltozik!
Emese férje mindenre nemet mond. Minden ötletre, kezdeményezésre, programra duzzogással, elutasítással, „namivanmármegint” szájelhúzással reagál.
Emese megtanulta megtervezni, előkészíteni, többször átfogalmazni valamennyi Gergőnek szánt kérését – a lehető legkisebb felületet adva a visszautasításra. Éveken át úgy érezte, hogy komoly és fárasztó marketing kampányt kell folytatnia egy tévé elől kimozdulós estéért, egy közös hétvégéért (vagy akár azért is, hogy másik koreográfiát próbáljanak ki az ágyban…).
A lány mostanra inkább feladta. Nem mer kérni, kezdeményezni, ötletelni, újítani.
Úgy érzi, nincs kinek a kedvéért törni magát, mert Gergőnek nagyjából minden mindegy. Nyolc évvel az esküvőjük után úgy tűnik, férjét cseppet sem érdekli, mivé lett a kapcsolatuk, és hogy tartanak-e még bárhova.
Hónapok óta nem is érnek egymáshoz. Emese a szexmegvonással akarta jelezni, hogy nincs jól, hogy nem tud felnézni Gergőre, nem kívánja őt – de a férje ráhagyta. Beéri a visszautasítással és nem is próbálkozik. Emese emiatt pláne megmakacsolta magát. Minek jöjjön elő a témával, ha úgyse érdekel senkit?
De ezt leszámítva, a lány nem tesz semmit. Nem kérdezi Gergőt, hogy valójában mi zajlik benne, nem keresi a közös megoldást. Arra vár, hogy Gergőben egyszer csak átkattan valami, és a zárkózott, elfojtós, puffogós férje megváltozik. Kinyílik, megfogalmazza az érzelmeit, kész lesz mindent rendbe hozni és megbeszélni. És majd akar gyereket is…
Emese azt hajtogatja, hogy majd akkor lesz boldog, ha Gergő megváltozik.
Igaz ez?! Nem.
Az érett párkapcsolat alapköve a tudatos választás és az önmagadért vállalt felelősség. Ezek egyike sem lehet alku tárgya!
Hogy mit jelent ez a hétköznapokban? Hogy te döntesz. Nem a másik viselkedése, vagy a kapcsolat elvesztése miatti félelem határozza meg a tetteidet. Hogy cselekszel. Nem pedig csak reagálsz.
Nem csak azt szereted önmagadban és a másikban, ami jó… Az nem nagy teljesítmény.
Hanem azt is, ami nem tetszik, amit nem látsz olyan szívesen. Együtt érző maradsz a rossz napjaitokon is, hisz elköteleződtél arra, hogy egyfelé tartotok.
Jóban vagy önmagaddal, és figyelsz a határaidra. Tudod, mikor ártasz önmagadnak. Tudod, mit szeretnél, mi minden fontos a számodra, és ezt ki is mondod. Képviseled. Teszel érte.
Egy-egy megoldandó helyzet kapcsán el tudod fogadni a saját érzéseidet, de a másikét is. Hisz mást hoztok otthonról, más a temperamentumotok, ráadásul másképp működik a női és másképp a férfi agy. Elengeded a háborúzást.
Nem az számít, hogy kinek van igaza, hanem hogy mit tudtok a közös megoldásért megtenni.
Az, ahogyan a párodra reagálsz, rólad szól. Az, amit konfliktusnak érzel, ami miatt elégedetlen vagy, annak a gyökere benned van, nem a téged körülvevő körülményekben.
Soha nem fogod tudni úgy megoldani a párkapcsolati problémádat, hogy a párodat változtatásra kéred. Neked kell megváltoznod.
A kérdés az, hogy ez tehernek érzed, vagy lehetőségnek?
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
