„A Föld gyógyítja önmagát és a vírus maga az ember.” Így változtatta meg a világjárvány az életünket. Szakmák, kihívások, kilátások. Kérdeztünk, válaszoltatok

Mindannyiunk élete megváltozott a világjárvány miatt – gyorsan történt mindez, váratlanul és felkészületlenül ért bennünket. Sok mindenről le kell most mondanunk: a szabadságunkról, választási lehetőségeinkről, a védelem érdekében beteg, idős szeretteink közelségéről stb. Van, akikre a járványügyi vészhelyzet – a hivatásából, munkájából adódóan – fokozott terhet ró, de szinte mindannyiunknak nagy mentális próbatételt jelent. A változások, a veszteségek mindenkit másként érintenek. Különböző területen dolgozó barátainkat, ismerőseinket kérdeztük arról, milyennek látják a helyzetüket, kilátásaikat.

Mónika, egy Vas megyei fitness terem társvezetője

Március 15-én gondolkodtunk el először azon, hogy jelen helyzetben talán a bezárás lenne a legcélszerűbb döntés. Mindenki érdekében. Hétfő délután ki is hirdettük és március 17-e óta zárva van a fitness terem. A többség megértette és egyetértett, persze van, aki nem. De pont miattuk kell szigorú szabályokat hozni, mert ők azok, akik addig mennek mindenhova, amíg lehet. És sajnos ők azok is, akik miatt hosszúra nyúlhat ez az egész… Számunkra is sokat jelent az edzés, elképzelhetetlennek érezzük a mindennapjainkat enélkül, de most muszáj volt megállni. Amíg tart a járvány, nem lesz bevételünk, igaz a kiadásunk is minimális. A bérleti díjunkat elengedték, amíg zárva tartunk, ez nagy segítség számunkra. Sajnos a két alkalmazottunk munkaviszonyát meg kellett szüntetnünk, amíg le nem cseng ez az egész. Nehéz döntés volt, és tudom, hogy sokan kényszerültek hasonló lépésre. Amint újra nyitunk, visszavesszük őket. Bízunk abban, hogy az embereknek a nehéz idők után is lesz kedvük mozogni, edzeni, társasági életet élni. Az más kérdés, hogy pénzük lesz-e rá. Nehéz ez a bizonytalanság, mert nem tudjuk, meddig tart, meddig kell kihúzni, pláne azt, mi lesz utána. Mindenesetre most össze kell tartani, meg kell húzni a nadrágszíjat, mert nehéz időszak áll előttünk. Mégis, úgy gondolom, nem a pénz most a legfontosabb.

K. irodai alkalmazott, Budapest

Nehéz néha elhinni, hogy ilyen helyzet van. Olyan, mintha csak egy filmben lennénk és néha remélem, felébredünk, és kiderül, hogy csak egy rossz álom, ami történik. Pedig nálunk még nem is olyan rossz a helyzet: a család együtt van, senki sem beteg a család vagy a barátok közül.
A napi munka nem könnyű a gyerekekkel egy kis lakásban. Folyamatosan idegesek és szomorúak vagyunk a hírek miatt. Akár a vírusról, akár a gazdaságról írnak. Eközben minden egyes alkalommal, amikor boltba kell menni, az is plusz stressz. Talán azért hozzá tudunk majd szokni és csak felvenni az új higiéniai és távolságtartási szokásokat, mintha mindig is ilyen lett volna. Ma reggel például már automatikusan úgy mostam meg a kezem, ahogy azt a tévében láttam. Csak akkor vettem észre, hogy szokássá vált, amikor már majdnem a végén jártam a kézmosásnak.
Nem egyszerű, reméljük hamar túl leszünk rajta.

Bernadett, általános iskolai tanár, Budapest

Én mint pedagógus azt tapasztalom, hogy sok egyedülálló anyuka nem tudja megoldani a helyzetét. Testvér vagy nagyi vigyáz a gyerekükre, mert a szülők tartanak attól, hogy elveszítik az állásukat vagy nem kapnak fizetést. Egészségügyis és rendőr szülők is kénytelenek a nagyszülőkhöz menni… Több olyan idegen ajkú diákom van, akik nem kapnak segítséget az otthoni tanulásban – a szüleik nem beszélnek magyarul. Gimnazista lányomnak olyan feladatokat adnak a tanárai, amit együtt tudunk megoldani, az egyetemista fiamnak szintén. Olyanokat követelnek a lánytól, amit nem tanultam, és nem tanította meg neki a tanár sem. Sok leckét küldenek, rövid határidővel, köztük egészen elképesztő feladatokat. Testnevelés tanára például videót kér az elvégzett feladatokról. Kosarazik a lányom, sportoló, ezért az ő esetében ezt kifejezetten nevetséges elvárásnak tartom. Önkénteskedem több helyen, és úgy látom, hogy az ország keleti régiójáról nem nagyon beszél senki. Nagy a nyomor, az alultápláltság. Több generáció él összezsúfolva. Vajon náluk hogyan működik a digitális oktatás? Én úgy gondolom, hogy a politikai propaganda mást akar látni és láttatni, mint ami a valóság…

Anna, kórházi szakápoló, speciális intenzív osztály, Budapest

Amikor kirobbant a járvány Kínában, nem gondoltam, hogy ekkora baj lesz, hogy idáig eljutunk. Amikor elkezdett terjedni Európában, és láthatóan komoly problémákat okozott a nálunk fejlettebb egészségügyi ellátással bíró országokban is, gondoltam, hogy a járvány itthon is súlyos helyzetet idézhet elő. Speciális intenzív osztályon dolgozom Budapesten. Felfüggesztették a nem sürgős ellátásokat, minden nem sürgős műtétet, átcsoportosítások várhatók. Számolunk azzal, hogy bármikor átvezényelhetnek bennünket; nagy valószínűség szerint első körben az intenzív osztályon dolgozókat vonják be, ápolókat, asszisztenseket, orvosokat. A saját osztályunkon is nagyon nehezen vagyunk helyettesíthetők, ezért is látjuk aggasztónak a kollégáimmal a helyzetet, értve ez alatt az ellátáshoz szükséges személyi feltételeket és a felszereltséget, megítélésünk szerint nem elégségesek. Nem tagadhatjuk meg a munkát. A kisfiam 3 éves. Ha menni kell, a gyerek nem lehet kifogás… Most még el tudnék menni rendkívüli szabadságra, amíg nem akut a helyzet. Nehezen viseljük ezt a vihar előtti csendet. Senki sem akarja hazavinni az anyósának, a gyerekének a vírust. Nálunk is több családtagnak van krónikus betegsége. Az ad erőt, hogy nem vagyok egy lakásba bezárva, vidéken élek. Nincs tévé, csak az interneten nézem reggelente a napi fejleményeket, de nem viszem túlzásba. Minimálisra csökkentettem a jövés-menést, mindenhová maszkban megyünk. A fiam nem érti, miért nem megyünk a játszótérre, a barátokhoz, a mamáékhoz. Nehezen viseli, mert eddig hetente többször találkozott vele. Most már két hete nem láttuk a nagyit. Próbálom vele az életkorához mérten megértetni, hogy mi a helyzet; a koronavírus olyan, mint a fognyűvő manó, aki kikalapálja a fogunkat, a koronavírus pedig egy koronát viselő vírus, aki a testet betegíti meg. Erről szólnak mostanság az esti meséink. Nagyon tetszik neki, hogy maszkot viselünk és állandóan fertőtlenítünk. Játékosan csináljuk, nem akarom, hogy szorongjon. Úgy tűnik, érti.

Egészségügyisként féltjük a gyerekeinket is; ha fertőzés gyanújával karanténba kerülünk, és nincs más lehetőség, a gyámhatóság rendelkezhet a gyerekek vigyázatáról. Nehéz ebben a tudatban létezni és helytállni.

Márta, online marketing menedzser, Izrael

Jelenleg, március 24-én több mint 1650 megbetegedést tartanak számon nálunk. Ennél biztos, hogy nagyságrendekkel több van. Eddig két halálos áldozat volt, egyikük egy 88 éves holokauszt túlélő bácsi, aki egyébként magyar származású volt. Bevallom, én élvezem a karantént. Nyilván nem a haláleseteknek örülök, és nem az ezt követő gazdasági válságnak. Régóta dolgozom home office-ban, ezért engem a kijárási tilalom nem visel meg, sőt, mondhatnám, hogy végre eljött az én időm és nem kell kifogásokat keresnem, miért nem megyek ide vagy oda.
Igaz, életemben nem főztem ennyit egy nap, de a férjemmel minden reggel beosztjuk a napot és van benne pihenő idő is mindenkinek. Nagyon nagy szerencsém van, hogy izraeli viszonylathoz képest szép nagy kertünk van, amit eddig egy picit elhanyagoltunk. Most viszont a gyerekekkel közösen azon dolgozunk, hogy mindent, amit eddig nem tudtunk időhiány miatt megcsinálni, rendbe tegyünk.

Biztos vagyok benne, hogy már semmi sem lesz a régi, és ki tudja mikor lehet ismét normális az életünk. Ki tudja mikor láthatják a Magyarországon élő szüleim az unokájukat…
A férjemmel önellátásra rendezkedünk be, amennyire lehetséges. Ültetjük a paradicsomot, uborkát, hamarosan elkészül a tyúkok helye is. Nem tudom, képes lennék-e levágni egy állatot, de ha odajutunk, hogy gyerekeimnek kell ennem adni, akkor bizonyára sikerülni fog. Emlékszem, anyám, nagyanyám minden mozdulatára, és magam is segítettem gyerekként a feldolgozásban. Nem célunk levágni őket, a tojás miatt szeretnénk őket tartani. És mivel szabadon fognak rohangászni, kivéve éjjel, remélem, jól fogják érezni magukat nálunk.

Mártiék kertje

Mártiék kertje

Ebből biztos kiderült számotokra, hogy én hogy látom merre tart a világ. Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy magunk teremtsünk elő mindent, amit csak tudunk, és a gyerekeinket is erre kell tanítani. Hogy képesek legyenek egy tojásrántottánál többet megsütni, egy lyukas zoknit megvarrni, kikukázás helyett. Csak annyit vásárolni, amire valóban szükség van.
A föld gyógyítja önmagát és a vírus maga az ember, akinek mindig több kell… Persze én is szeretek utazni, főleg hazamenni, hiszen a barátaim és a szüleim Magyarországon élnek. Elég régóta a Skype és a Messenger a kommunikációs csatornám, így engem a kapcsolattartás ezen formája sem visel meg.
A legnehezebb az eleje volt, hiszen alig volt információ a vírusról és tudtam, hogy az izraeliek nem fogjak betartani a karantént. Igazam is lett. Még most sem tartják be. Mára már elfogadtam, hogy valószinűleg én is elkapom majd előbb vagy utóbb. Hogy hogyan fog reagálni rá a szervezetem, azt nem tudhatom. Előre miért paráznék? Nem élhetek félelemben. Ugyanakkor betartom a kért szabályokat, nem veszélyeztetek másokat. Csak boltba járunk ki.

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 3 =

hirdetés