Marilyn Monroe reinkarnációja vagy? Nem jelent semmit. Az önértékelés csapdái. Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld!

Rengeteg pszichológiai témájú teszt érhető el az interneten, köztük olyan emberi kíváncsiságot, hiúságot meglovagoló üzleti célú alkalmazások is, melyek Facebook profilunk alapján egyetlen gombnyomásra megmondják, kik voltunk előző életünkben, mi az élethivatásunk, s mennyire vagyunk jó emberek. A gyorstesztek eredményei alapján tíz emberből nagyjából öt Marilyn Monroe reinkarnációja, de van, hogy kifejezetten kellemetlen hírességet dob ki a gép, mondjuk egy őrült diktátort. Őt már kevesebben merik közzétenni a hírfalukon, mert ez már nem(csak) a humorérzéket mozgatja meg.

Tudjuk, hogy ezek a gyorstesztek semmit sem érnek, nincs valóságalapjuk, mégis pörögnek ezerrel. Mert mindenkinek szüksége van visszajelzésre, megerősítésre, s mert szeretünk mások előtt jó színben feltűnni. S miközben Monroe reinkarnációjaként keressük a helyünket a 21. századi Magyarországon, nagyon kevesen tudnak közülünk alaposan magukba nézni. Ha boldogulásunk, boldogságunk akadályait firtatjuk is, többnyire kifelé tekingetünk, másokra mutogatunk.

A szelfizés elemi igénnyé vált, a jól sikerült önarcképeket, pózokat szívesen közzétesszük. Nem szeretjük, ha mások megkérdőjelezik a látottakat. Ha feltételezik, hogy a láttatott jólét mögött komoly anyagi küzdelmek vannak, hogy a retusált bőr megereszkedett, a has sem annyira lapos. Ebben a gyors hatásra, felületességre törekvő világban nem is igen foglalkozunk azzal, hogy mi mindent rejthet a másik tökéletes mosolya, sminkje. Elég, amit látunk – megy a lájk, pár elismerő komment (vagy a másik véglet), oszt jónapot.

Belső szelfizéssel kellene kezdeni, hogy a kép valóban hiteles legyen, de nem ez van; az legyen tökéletes, amit kifelé mutatunk. Ilyen felületes módon építgetjük az önértékelésünket. Homokra akarunk várat felhúzni.

A tudományos alapossággal kidolgozott önismereti tesztek választ adhatnak arra, hogy milyen érzések, értékek mentén kapcsolódunk másokhoz, a világhoz, s miben vannak elakadásaink. Mindenkit érnek olyan behatások, melyek romboló jellegű változásokat indítanak el. Nehéz ezeket kibogozni, felismerni, tudatosítani, még nehezebb velük hivatásos segítőhöz, pszichológushoz fordulni. Pedig a mentális egészség éppoly fontos, mint a testi.  

Nem feltétlenül kell tudományos mélységekbe merülni, ha magunkat akarjuk megfejteni. Elég végiggondolni őszintén pár dolgot. Feltenni és megválaszolni egyszerű kérdéseket, párbeszédet folytatni önmagunkkal. 

Kérdezz önmagadtól!

Az alábbi kérdéseket nemcsak önmagadra alkalmazhatod, kivetítheted másokra is: szülőre, barátra, társra, kollégára…számodra fontos emberekre. 

***

Hogyan beszélsz bizalmasan másoknak – a bizalmasodnak

– a társadról?

– a szüleidről?

– a testvéredről?

– a családtagjaidról?

– a főnöködről?

– azokról, akiket a barátaidnak tartasz?

Mennyire van mindez összhangban azzal, amit ők gondolnak a te hozzáállásodról, a velük kapcsolatos érzéseidről, véleményedről? Megdöbbennének, ha hallanának? Jól esne nekik vagy egy világ dőlne össze bennük? A válaszok megmutatják, milyen mértékben vagy következetes, őszinte, egyenes ember. Esetleg Janos-arcot látsz, ha a tükörbe nézel? 

Hogyan beszélsz bizalmasan másoknak – a bizalmasodnak

– a munkádról?

– arról, amit eddig elértél?

– a képességeidről?

– mások megérdemelt eredményeiről?

Negatív vagy inkább pozitív a magadról alkotott kép? Önostorozás jellemez, vagy elégedettség tölt el a világban elfoglalt helyedet, a saját teljesítményedet illetően?Mennyire vagy képes reálisan értékelni önmagad? Képes vagy szembenézni a hiányosságaiddal, a fejlődésedet gátló mulasztásaiddal, kényelmességeiddel? Bosszantanak mások megérdemelt sikerei? Miért? A siker, mint olyan különösen zavaros értékfogalom…számodra mit jelent? Nagy házat, márkás autót, luxusutakat, befolyásos kapcsolatokat vagy egészen mást?

Amikor másokkal kommunikálsz, mennyire jellemez pozitív szemlélet? Mennyire vagy kihegyezve a jóra? 

Ha sérelem ér, meddig hordozod magadban? Milyen módszereid vannak arra, hogy „kimunkáld” magadból a mérgeket? A bosszú, a megtorlás vezet vagy az elfogadás?

***

A düh és a harag kezelése cikksorozatot érdemlő téma – mindannyian tele vagyunk jegelt vagy nem megfelelően kezelt sérelmekkel, melyekre újabb és újabb sérelmek rakódnak. – Nem vagyok haragtartó – állítják magukról sokan, viszont az első adandó alkalommal pezsgőt bontanak, ha a másikat valamiféle baj éri. A harag különösen ravasz (és romboló) érzelmi minőség, mert gyakran kétirányú: nemcsak a másikra vagyunk dühösek, hanem magunkra is, mert nem tudtuk okosan kezelni a helyzetet, mert asszisztáltunk hozzá, segítettünk előidézni, haragszunk magunkra, amiért velünk így el lehetett bánni…

Haragban, sérelemben magunkat kellene még jobban megerősíteni, az önostorozás nem segít ki a kátyúból, csak mélyíti azt. Mindenekelőtt magadnak kell megbocsátanod.

Képes vagy-e annyira szeretni, becsülni azt, aki vagy, hogy elutasíts minden negatív érzést, ami mások felől rád irányul? Hisz tőled von el energiát, ássa alá az önbecsülésedet… Figyelmedet ne másokra, hanem önmagad megerősítésére irányítsd.

***

Sokkal jobban működnénk szűkebb és tágabb környezetünkben, ha mindenkit a megértés, a figyelem, a tolerancia és az empátia jellemezne. Ezek mind szeretetminőségek.

Hogyan viselkedsz ismeretlenekkel? Viselkedésedet, hozzáállásodat a másik ember „milyensége” határozza meg? Találkoztál már felfele nyal, lefele rúg típusokkal? Ugye te nem vagy ilyen? …

Mennyire mozgatnak előítéletek? Mennyire hagyatkozol a pletykákra?

Fontos kérdés az is, hogy képes vagy-e minden helyzetben önmagadat adni vagy itt-ott színjátékra kényszerülsz? (Bármi is váltja ki belőled, önvédelem vagy érdek, nem tiszta minőség.) 

Mennyire tudsz elfogadón, odafordulón viszonyulni a nálad elesettebbekhez? Kinek segítenél gondolkodás nélkül, ha bajban van? Nem vigasztaló szavakkal, nem chaten, vagy a Facebook falon nyilvános kommentben, hanem ténylegesen.

Morbid kérdésnek tűnhet, de elgondolkodtál már azon, hogy kik szólítanának téged a halálos ágyukon? Mennyire vagy elérhető számukra most? Mennyire terhes számodra ez? Képes vagy egyensúlyban tartani a kapcsolatot? (Az elfordulás nem megoldás…)

Mások problémájára mennyire vagy figyelmes? Lepereg vagy érzelmileg megmozgat?Érzéketlenebbé vagy érzékenyebbé váltál az elmúlt 5-10 évben? Az érzéketlenség nem erő, nem azonos a lelki felvértezettség állapotával, az érzékenység pedig nem feltétlenül gyengeség…

Ha szülő vagy, gondold végig, mi az a három érték, amit leginkább fontosnak tartasz átadni a gyerekednek? Tudatosult ez benned? Ha nem, érdemes végiggondolnod, hogy iránymutatásaidon, viselkedéseden keresztül milyen értékeket sajátít el?

Végezetül: mitől lennél boldogabb, kiegyensúlyozottabb? Olyan válaszokon töprengj, melyeknek nincs közük pénzhez, nem igényelnek anyagi jólétet. Miben kellene neked változnod ahhoz, hogy ezek a vágyott minőségek megjelenjenek az életedben? Képes vagy-e változtatni, képes vagy-e előhívni az ehhez szükséges erőt magadból? Önértékelésedről árulkodnak a válaszaid.

***

A gondolatok felszabadítanak. Oldanak, változtatásra sarkallnak. Kíméletlenül legyél őszinte önmagadhoz, csak így van értelme ennek az önismereti „tesztnek”, amelynek nincs százalékosan kiértékelhető végeredménye. Nem állítom, hogy Monroe reinkarnációja vagy. Te vagy, itt és most. Most kell(ene) jól csinálnod.

Azt mondják, egy ember bizonyos életkor fölött már nem változik. Szemléletünkön, kapcsolataink minőségén bármikor tudunk változtatni. Dolgoznunk kell önmagunkon – ez cél és feladat is. Nehéz, de könnyebb, mint másokat megváltoztatni. 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 + kilenc =

hirdetés