Meggyes-étcsokoládés joghurtos piskóta

hirdetés

A fahéjjal fűszerezett meggy és az étcsoki íze teszi különlegessé, jól harmonizálnak egymással – gyorsan elkészíthető kevert süti. 

Hozzávalók közepes tepsihez

3 egész tojás

35 dkg liszt

300 ml görög joghurt

3 dkg olvasztott – nem forró – vaj

20 dkg cukor (kevesebb is lehet, ízlés szerint édesíthető)

csipetnyi só

fél csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

 

három maréknyi magozott meggy kevés (barna) cukorba és 2 tk őrölt fahéjba forgatva

3-4 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé durvára vágva

Elkészítés

Az egész tojásokat a cukorral, a vaníliás cukorral fehéredésig keverjük.

A sütőport elegyítsük a liszttel, majd a joghurttal és a vajjal felváltva apránként adjuk hozzá a tojásos masszához. Végül a durvára vágott étcsokoládét is hozzákeverjük.

Lágy masszát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és a tetejére szórjuk a fahéjas-cukros meggyet. Ha a meggy kevés levet enged, a tetejére önthetjük egyenletesen szétosztva. (Kicsit hosszabb ideig kell sütni, de jó ízt ad neki a fűszeres szirup.)

180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.

Hidegen szépen szeletelhető – mi kicsit elsiettük, melegében nekiestünk 🙂

 

Cseresznyés-meggyes pite finom krémtöltelékkel

hirdetés

Szépítők Magazin

Életszépítők néven kezdődött a történetem 2012-ben. Magazinként 2013 óta olvashatsz. Független, önerőből fenntartott magazin vagyok a weboldalak rengetegében. Ha mondanivalód van vagy szeretnél bemutatkozni nálam saját alkotással, írj az info@szepitokmagazin.hu e-mail címre!

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás