Meyer citrom, te csodás! A különlegesen finom citrusfajta nálunk csak néhány hétig szerezhető be

Jellemzően január, február hónapokban érhető el a magyar piacokon, nagyobb élelmiszeráruházakban a Meyer citrom. Érdemes beszerezni, kiváló ízesítője a süteményeknek, salátáknak, krémeknek, turmixoknak stb. A húsa kifejezetten lédús, és az íze is más, mint a hagyományos citromé, kevésbé fanyar, édeskésebb.

A tálon Meyer citrom látható egészben és félbevágva, viszonyításképpen tettünk mellé egy citromot és egy narancsot. Az érett Meyer citrom színe inkább narancssárga, mint citromsárga, formája viszont olyan, mint a citromé. Héja vékony, a húsától elváló, bár nehezebb gerezdekre szedni, mint a narancsot. Arról is meg lehet ismerni, hogy a héja simább, mint citromé. Bár magában is fogyasztható, hisz az íze kellemes, édeskés, inkább sütéshez, főzéshez, saláták és italok ízesítésére érdemes felhasználni.

A Meyer citrom Kínában őshonos, nevét Frank Nicholas Meyer holland származású botanikus, növénynemesítő után kapta, aki kínai tanulmányútja során 1908-ban fedezte fel a citrusfajtát. A Meyer citromról úgy tartják, hogy természetesen létrejött hibrid; a citrom és a mandarin vagy narancs hibridje.

A citrusfélékhez hasonlóan a Meyer citrom is bővelkedik C-vitaminban, folsavban, hasznos tápanyagokban.

 

Recept a képre kattintva érhető el

 

Ajánló

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =

hirdetés