„Miattad van az egész világ!” A gyerekkel nem lehet tárgyalástechnikázni, rendre megdől a józan érvelés

Vannak napok, amelyek már az első kávé előtt elromlanak. Simon morcosan ébred, és azonnal bűnbakot keres: „Anya, cserbenhagytál! Rosszat álmodtam és nem voltál benne az álmomban, hogy megvédjél!” Fiam szemmel láthatóan ilyenkor a sötét oldalt választja, eltökélten ragaszkodva hozzá. A kompromisszum, és a megnyugvás az, amit a legmesszebb el akar kerülni.

Simon dühe rendkívül kreatív. A legváratlanabb helyzetekben is képes életre kelni.
Nagy kedvence a grillcsirke, egészen addig, míg az eleve rosszul indult napon csikorogva „lefékez benne a kedv”.

„Kért a hentes engedélyt a csirkétől, hogy elvegye tőle a tojást?”

„Mi van, ha kiscsirke akart lenni belőle?!”

„Miért kellett a csirkének meghalni ahhoz, hogy husi legyen?”

„Én majd jól megvédem a csirkéket. Nem csirkés hentes leszek, hanem emberes. És majd lehet nálam emberfarhátot kapni!”

Hatékony kommunikáció? Racionalitás és egyszerűség? Simonról ilyenkor minden lepereg. Szakemberek szerint a gyerekek természetüknél fogva azt gondolják, csak akkor számítanak, ha mindenki rájuk figyel és körülöttük ugrál. Csak akkor érnek valamit, ha ők vannak a középpontban, és náluk van az irányítás. Így hát azok a szabályok, amelyek egy tárgyaláson jól kiszámíthatóan tudnak működni – azok az 5 évesemnél dugába dőlnek.

Hogy miért? Mert úgy érzi, nincs veszítenivalója. Nekem pedig van. Ráadásul vár rám egy csomó más elintéznivaló feladat, így az időm is véges – míg ő a végletekig képes kitartani.

És mivel, mint minden gyerek, Simon is veleszületetten igazságtalan és egocentrikus, lazán odapöccent érvként egy olyan mondatot, hogy „ha majd újraszületsz és te is 5 éves leszel, akkor érteni fogod…”

Simon nem csak feszegeti a határokat, hanem újra meg újra teli erőből nekifut a palánknak. Mintha azt kérdezné, „meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy boldoggá tegyél?” A hatalmi játszma végeredménye rajtam múlik, mert hát (sajnos) én vagyok a felnőtt. Ha kitartok, fegyelmezett, higgadt és ésszerű maradok, akkor én nyerem a meccset… Viszont, amikor fáj a hajam a fáradtságtól, profin tudok öngólokat lőni…

Mostanában olvastam azt a tippet, hogy amikor a gyermek Napóleon-attitűddel pörög a hátán, gondoljam végig: szállodát vezetek, vagy háztartást? És eszerint döntsek.
És bírjam ki, ha épp nem teszem boldoggá a gyereket; bőven elég, ha normális, tevékeny, megbízható embert faragok belőle… Simon ezt persze nem így gondolja, és válaszként jönnek a profin elhelyezett érzelmi bombái:

„Anya, majd ha meghalok és csak csontváz leszek, akkor sajnálni fogod ezt.”

Sőt, rátesz még egy lapátnyi erőfeszítést, és kijátssza a legütősebb kártyát:

„Úgysem gyógyítja meg semmi a szenvedésemet! Miattad van az egész világ!”

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 − 2 =

hirdetés