„Miért gondolja, hogy ezt megteheti velem?” A bántalmazó kapcsolatok lélektana, avagy kettőn áll a vásár

Amikor mások méltánytalanul, sőt, ne szépítsük: rosszul bánnak velünk, felmerülhet bennünk a kérdés: mégis mit képzel ez az ember, miért gondolja, hogy megteheti ezt velem? Mint minden esetben, a bántalmazás történetében is igaz – sajnos –, hogy kettőn áll a vásár.

A klasszikus áldozathibáztatástól természetesen elhatárolódom: bizonyos tettekre egyszerűen nincs mentség, bizonyos bántalmakat nem lehet „megérdemelni”, „kiprovokálni”, semmi, de semmi nem igazolhatja a bántalmazó viselkedést.

Most azonban egy másik megközelítést tekintsünk. Azt, ami nem csak a drámai, sőt bűnügyi kategóriába eső kínjainkra érvényes. Igen, a másik fél is tehet arról, hogy miképpen bánik velünk, ezt sem hagyjuk ki, de nézzük először a saját portánkon található „söprögetni valót”.

Mindenki számára ismerős kifejezés a „kisugárzás”. Általában akkor használjuk, amikor valakinek magával ragadó, erős hatása van, lehetőleg elég egyértelmű. Például ragyogó szépség, szexisség, a férfiak lehetnek sármosak… És persze negatív tartalommal is használhatjuk a „kisugárzást”. Valójában az a helyzet, hogy mindannyiunknak van kisugárzása, és – milyen bölcs a nyelv! – pontosan úgy működik, mint egy rádióállomás esetében. A kisugárzásunkban pedig az égvilágon minden benne van, ami mi magunk vagyunk.

Katicát verte a férje. Nagyon fiatalon ment férjhez, és bár az apja nem ütötte az anyját, a társadalmi közeg, ahol felnőtt, teljesen természetesnek vette, hogy a férj időnként elagyabugyálja az asszonyt. Katica tűrt, mert hát ezt ki kell bírni. Aztán elege lett, elvált. Ám a lenyomat, a régi „műsor”, hogy „a Katicát, azt meg lehet ütni”, adásban maradt. Katica összejött Jenővel. Jenő nem verte meg Katicát, ahhoz túlságosan málé volt, de azért megtalálta a módját, hogy bántsa az asszonyt. Elutasító volt Katica gyerekeit illetően, és amikor Katica teherbe esett, addig őrjöngött, míg az abortuszba hajszolta őt. Amikor Katica elhagyta, Jenő hónapokig járt vissza a nyakára.

Katica, amikor egyedül élt, bármilyen nehéz is volt magában eltartani a családot, ragyogott. Csinos, szép arcú, jó alakú nő, igényesen, ízlésesen öltözködik, és ha a lelke rendben van, utána fordulnak az emberek, férfiak, nők egyaránt. Végül jött Károly. Kedves, aranyos, tenyéren hordozós fajta. Maga is túl egy váláson, pár további szakításon. Negyven fölött az ember – ha benőtt a feje lágya – elfogadja a társa ráncait, rigolyáit, gyerekeit. Károly elfogadó volt – egy ideig. Katica ragyogott – egy ideig.

Aztán egyszer csattant egy tenyér azon a ragyogó arcon. Néhány hónap alatt Katica éveket öregedett, romjaiban hevert. Károlytól sem volt egyszerű megválnia, de Katica kitartott – és újra megmenekült. Csak nem érti, miért.

Miért ilyen férfiak találják őt meg és ő miért szeret bele ilyen férfiakba újra és újra? És miért nem csomagol az első jelnél, legkésőbb az első pofonnál?

Amikor erről beszélgettünk, Katica elmondta, hogy a bántalmazások után minden ment „a maga rendjében”. Az asszony továbbra is mosott-főzött-takarított. Azaz megjutalmazta (!) a bántalmazót, de legalábbis azt üzente ezzel: ennyi belefér. Nem gond. Mi volt a sugárzott műsor? „Igen, a Katicának belefér egy-egy füles”. Persze ez már „műsorismétlés” volt, hiszen a megismerkedésükkor azonnal vette a jelet mindegyik partnere.

Amikor ugyanis párt keresünk, nemcsak azt nézzük, mit kaphatunk ettől vagy attól, hanem azt is, hogy a másik fél vevő lesz-e erre meg arra a portékánkra. Nemcsak amiatt vonzódunk valakihez, amit az illető kínál, hanem azért is, mert kiszagoljuk, hogy elfogadó lesz a mi termékskálánkra.

No persze tudatos síkon csak a szépségeinket, jóságainkat soroljuk fel még önmagunk előtt is! Valójában viszont ösztönösen érzékeljük, hogy ki lesz az, akire a kevésbé vonzó „kapcsolt árut” is rásózhatjuk. Adott esetben, egy olyan ember, aki pofonnal érvel bármilyen okból, érzékeli, hogy ki lesz az, akivel ezt megteheti.

Nem kell, hogy megüssenek. Gondold végig, a te életedben milyen ismétlődő bántalmak, kellemetlenségek érnek. Hazudnak neked? Meglopnak? Háttérbe szorítanak? Pletykálnak rólad? Kigúnyolnak?

Teszel-e ellene? Ha igen, mit?

Ha mégis-mégis újra és újra megtesznek veled valamit, amit mással nem, két helyen találod a megoldást: a másik félben, aki esetleg annyira meg van „süketülve” a saját „műsorától”, hogy mindenkinél bepróbálkozik, vagy pedig a saját műsorodban. Az igazi változást az hozza el, ha sikerül átírnod a saját kisugárzásodat. Ha megváltoztatod a műsort. Ez kemény munka, nem öt perc, és nem elég elolvasni a témában egy kis okoskodást. De nem lehetetlen, és – ha valóban zavar, hogy mások mit engednek meg maguknak veled szemben – érdemes nekiállni.

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.