„Nem győzhetsz, nem érhetsz el döntetlent”. Minden játszmából ki lehet szállni. Ne harcolj azzal, akivel nem érdemes!

Amikor a világ elé állunk (mindegy, hogy hány ember elé és mindegy, hogy valósan vagy virtuálisan), és valamit megmutatunk magunkból, jórészt a visszajelzésekért tesszük. Vagy ha nem is azokért, azért mégiscsak elvárjuk, hogy kapjunk valamiféle reakciót. Kifejezzük létezésünk egy-egy momentumát, és tapasztalni akarjuk, hogy az Univerzum (de legalábbis pár ember a környezetünkben) egyáltalán észleli a létünket. És véleményezi.

Nos, véleményben nincs hiány. A vélemény jó cucc, olcsó, hiszen ingyen van, könnyű megalkotni, mert semmiféle tudás és képesség nem szükségeltetik hozzá. Van is mindenkinek, mindenről. Szeretjük is, egészen addig, amíg számunkra kedvező példányokat kapunk. Ám vegytiszta elismerést kapni gyakorlatilag lehetetlen.

Murphy törvényére épül a mondás:

„nem győzhetsz, nem érhetsz el döntetlent, és nem szállhatsz ki a játékból”.

Bármilyen témát nézünk, megoszlanak a vélemények. Bárhogyan is döntesz, lesz, aki szerint rosszul tetted, beteg a lelked, nem vagy te normális.

Nem elég, hogy különösebb érvelés nélkül ítélnek, de ráadásul nem is a tettet ítélik, hanem az embert. Már nem csak a focihoz és a politikához ért mindenki felsőfokon, de tízmillió pszichiáter országa is lettünk, hamar jön az ítélet: komoly baj van veled, ha így gondolod vagy úgy teszel.

Hogy csak a legtipikusabb, nőket érintő kérdést feszegessem példa gyanánt: szültél, nem szültél, mikor szültél, mikor fogsz, hány gyereked van vagy lesz, gondolsz-e az anyagi biztonságra, felelőtlen vagy, egoista vagy, karrierista, áldozat, és mi lesz a saját életeddel…

Bármiképp éled is az életed, valaki jön, és megmondja, hogy „jaj, van itt baj!”.
Már rájöhettél, hogy bármit is teszel, bármit is mondasz, lesz, aki beleköt. Saját érvek, saját gondolatok nélkül a legszívesebben, mert ahhoz még túl sok energia sem kell. Ők a „trollok”.

Büszkén jelentem, már nekem is van saját trollom, az úgynevezett „ismerőseim” között a virtuális közösségben, aki időnként megjelenik, hogy tudassa velem, miszerint nem vagyok normális, elgurult a gyógyszerem, marhaságokat írok, efféle. Amikor egyszer vettem a fáradságot, és rámutattam, hogy nem kell egyetértenie velem, nem vagyok kötelező olvasmány, és egyébként van pár száz egyéb írásom is, amelyek alapján véleményt alkothat, ha már ennyire izgatja a mentális és lelki egészségem, kerek perec közölte, hogy azokat ő nem olvassa el, sőt, az értesítéseket is kikapcsolta.

Nos, ez az a pont, amikor a fent említett Murphy-gondolatot érdemes kicsit átírni. Mert lehet, hogy ebben a buliban nem győzhetsz, és talán a döntetlen sem jön ki. Viszont igenis ki lehet szállni! Ott a jó tanács (ez is újkeletű kifejezés, de tartalmilag talán az emberiséggel egyidős): „ne etesd a trollt”!

Jót tesz a lelki békének, ha belátjuk, hogy lehetetlen úgy élnünk, hogy az mindenkinek a tetszésére szolgáljon, de ez nem is feladatunk. Régebben ez nem volt ekkora probléma. Amikor jórészt a szemtől szembe kommunikáció állt az emberek rendelkezésére, akkor azért kellett némi bátorság és kiállás ahhoz, hogy valakinek az arcába mondjuk a véleményünket. Amikor meg kellett írni egy levelet, borítékba tenni, postára adni, pénzt és időt áldozni arra, hogy a véleményünket tudathassuk a másikkal, azt is jobban meggondolták az emberek.

Ma már úgyszólván nulla energiával, szinte ingyen be lehet szólni, következmények nélkül. Az, aki például tőlem 200 kilométerre él, most csak ír egy kommentet arról, hogy milyen hülye is vagyok. De nyilván nem utazna kétszer 200 kilométert azért, hogy ezt a szemembe mondja, de még egy 120 forintos levelet sem adna a postára ugyanezzel a tartalommal. Annyit ugye nem ér a dolog. De a virtuális térben hipp-hopp átmegy az üzenet. A nagy nyilvánosságnak értelemszerűen magas a „troll-tartalma” is. Védetten, ingyen és fáradság nélkül meg lehet rugdosni (legalább lelkileg) a másik embert, aki nem tud védekezni. Vagy mégis?

Igen, ki lehet szállni. És nem csak úgy, hogy „jó, akkor nem posztolok semmit, megszüntetem a profilomat, elmegyek remetének a hegyekbe”. Elég, ha sikerül nem mellre szívni a dolgot. Épp az érzékeny, másokra nagyon odafigyelő, „lelkizős” alkatú emberek szenvednek túl sokat, azok, akik egyébként nagyon is odafigyelnek mások másféleségére, és tisztelettel kezelik azt. Épp ők szenvedik meg azután mások „trollkodását”. Mert figyelembe próbálják venni a másik nézőpontját. Mert értéket keresnek minden hozzászólásban. Nekik, a saját lelki egészségük védelmében, van szükségük arra, hogy belássák: nincs mindenhol – számukra hasznos – érték.

Igen, vannak igazi „trollok”. Igen, vannak minden alap nélkül vagdalkozók, önjelölt házipszichiáterek, csak egy megoldást elfogadók.

A „trollok” hitetik el velünk azt is, hogy nem győzhetünk, nem érhetünk el döntetlent, és nem szállhatunk ki.

Pedig mindhárom lehetséges, de velük harcolni, velük szemben győzelemre vagy akár döntetlenre törekedni felesleges energiapazarlás. Viszont ki lehet szállni. Mindig, minden játszmából ki lehet szállni. Ha tehát kellemetlenül érzed magad, mert úgy érzed, trollok „rágják a szívedet”, keresd meg a kijáratot, és hagyd ott az egészet. Nem vesztettél: kiszálltál. És azonnal jobban fogod érezni magad.

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.