Nők a hálóban. Hiánypótló tényfeltáró kötet a szerelmi szélhámosokról. Könyvajánló
A profilképe alapján rokonszenves, szereti a természetet, napbarnított, a mosolya bizalmat sugall. Nem egy adonisz, de a tekintete barátságos. Amikor válaszolunk neki, heves csetelésbe kezd, rögtön másik platformon akar találkozni, verbálisan gondoskodó, azonnal a lelki társunk lesz. Pár nap múlva kiderül, mi vagyunk élete szerelme. Nemsokára azon kapjuk magunkat, beutaztuk vele a fél világot vagy közös házat tervez építeni. A mi költségünkön. Majd ghostingol. Hány nőnek ismerős ez a történet legalább elemeiben?
A romantikus csalóknak nevezett szélhámosokból rengeteg van, áldozataikból Magyarországon is akad bőven. Az áldozatok, akkor is, ha kevesebb anyagi kárt szenvedtek el, nehezen beszélnek arról, miként vágták át őket, mert többnyire megszégyenítik őket. Pedig a témáról beszélni kell, ha az áldozatok megosztják történetüket, abból más nők is tanulhatnak.
Janecskó Kata oknyomozó újságíró ennél tovább megy Nők a hálóban című könyvében, mely a romantikus csalók működését mutatja be. Nemcsak áldozatokkal beszélt, de elkövetővel is, rendőrrel, nyomozóval és pszichológussal is, hogy könnyebb legyen az elkövetők és áldozatok lelki mechanizmusait megértetni.
Milyen pszichológiai típusú nők válnak a leginkább áldozattá? Vajon nárcisztikusok, machiavellisták vagy pszichopaták a csalások elkövetői? Milyen lehetőségek vannak a csalókkal szembeni önvédelemre a szakértő szerint? Végül milyen tanácsokat kaphatunk az áldozattól, a csalótól és FBI-tól, hogy mi hamarabb kiszúrhassuk, ha szélhámossal futunk össze a neten? A Nők a hálóban című hiánypótló tényfeltáró kötetből minden kiderül.
A szerző így vall a kötet megírásának okairól, hátteréről: „Romantikus csaló az én értelmezésemben mindenki, aki szerelmet színlelve csal ki pénzt valakiből, legyen kis- vagy nagystílű, az internetes univerzum tízdollárokért is lehajoló, sablon szerint dolgozó, a személyes találkozásig soha el nem jutó napszámosa, vagy épp a maga hús-vér valójában vadászó, Leonardo DiCapriótól megihletett álpilóta. Azt, hogy írni tudjak ezekről a történetekről, bátor nők tették lehetővé. Olyan nők, akik valamikor belegabalyodtak egy-egy romantikus csaló hálójába, és mostanra eljutottak odáig, hogy az értetlenség és az áldozathibáztatás esélyével is számolva, azt vállalva, megerősödve beszéljenek az életüknek erről a szerencsétlen korszakáról. Vannak köztük, akiknek sikerült hosszú időre rács mögé juttatniuk az állovagjukat, mások még csak most tartanak ennek az útnak az elején, és olyanok is akadnak, akiknek nem sok vagy épp nulla reményük van arra, hogy a törvény igazságot tegyen az ügyükben. De mindannyiuknak jó oka volt a megszólalásra: szeretnének segíteni, hogy mások ne járjanak úgy, mint ők, ha pedig már megtörtént a baj, akkor a részvétlen közvélemény ne egyedül őket tegye felelőssé.
Fülszöveg
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – sok nő érzi ezt, amikor az interneten vagy egy különös véletlen folytán megismerkedik egy jó modorú, nagyvonalú és természetesen jóképű idegennel. Aztán mégis elalszik a gyanú és mindent elfeledtet az addig sosem tapasztalt szerelem. De a tunéziai bazár sűrűjében felbukkanó gáláns lovag, az olajfúró tornyokon robotoló özvegy mérnök, vagy a mindig makulátlan külsejű pilóta lépéseit nem a szívük diktálja. Egyetlen céljuk, hogy behálózzák és kicsalják áldozataik pénzét, majd eltűnjenek örökre. Hányféle arca van a romantikus csalásnak? Mit éreznek a becsapott nők? Hogyan válhat áldozattá szinte bárki? Hogy fest a világ a csalók szemszögéből? És mi történik akkor, ha egyikük végül beleakad pár belevaló, kemény nőbe? Janecskó Kata oknyomozó újságíró magyarországi eseteket kutatva járta körül ezt a sokakat foglalkoztató témát. Börtöncellákban, bírósági tárgyalótermekben és társkereső profilok között kereste a válaszokat; könyvében megszólal csaló és nyomozó, kriminológus, önvédelmi szakértő, pszichológus és – természetesen – sok-sok nő, akik csak hinni akartak egy mívesen szőtt tündérmesében, de egy csaló hálójába kerültek.
*
A szerzőről
Janecskó Kata régóta foglalkozik bűnügyekkel, azon belül is különösen fontosak számára a nőket érintő jelenségek. A Netflix Tinder Swindler című dokumentumfilmje volt a legfontosabb kiindulópont: kíváncsi lett, hogy itthon is vannak-e hasonló vagy még cifrább történetek.
Megtalálta az ország egyik legrafináltabb romantikus csalóját. „A pályám egyik legérdekesebb interjúhelyzete volt ez: igyekeztem jó hallgatóság lenni, hogy a csaló felengedjen, szívesen meséljen, emiatt próbáltam nem nagyon konfrontatívnak lenni, de közben állandóan ugrottak fel a kétkedő kérdések a képzeletbeli gondolatbuborékomban. Nagyon sajátos olyasvalakivel beszélgetni, akiről sokszor egyáltalán nem tudjuk, hányadán állunk vele: a legfurcsább sztorijai is lehetnek igazak és a leghétköznapibbak is kitalációk”, fogalmaz ennek kapcsán Janecskó Kata.
Szerinte a tipikus romantikus csalók – úgy tűnik – machiavellisták, akik egyfajta cinikus világlátást mondhatnak magukénak, amelyben a cél szentesíti az eszközt, és nem számít nekik, milyen pusztítást hagynak maguk után.
Az áldozatai összefogásával lebuktatott csaló története kapcsán a Nők a hálóban c. könyv szerzője azt mondja: „ez a történet nagyon regényes, sok szempontból filmre kívánkozna, de ami a legjobban megfogott, az éppen az volt, hogy váltak az áldozatok együtt sokkal erősebbé, mint ki-ki egymaga, és hogyan lettek így tulajdonképpen legyőzhetetlenek. Az összefogás, a kialakuló barátság nemcsak a csaló lebuktatásában segített, hanem abban is, hogy fel tudják dolgozni azt a rettenetes traumát, amin mindannyian keresztülmentek a csaló miatt.”
Kata szerint a netes ismerkedés kockázatos, az átverések gyakoriak, és nem látszik, hogy elkezdődött valamiféle pozitív változás ennek kapcsán. Hogy mire érdemes figyelni netes ismerkedés során?
Mindenki hallgasson az intuíciójára, ne csitítsa el, ha feltámad benne valami megmagyarázhatatlan rossz érzés. És tartsa szem előtt, hogy ha valami túl tökéletesnek tűnik, az jó eséllyel nem igaz.
Idézetek a könyvből
„Ugye, mondták, hogy sármos, jó kiállású fiatalember vagyok, hát miért ne legyünk pilóták? A Kapj el, ha tudsz! után előtérbe helyeztem ezt magamnak. Na, akkor megvettem, megcsináltam a pilótaruhát. Vettem egy Hugo Boss öltönyt, ilyen szűkebbet, és csináltattam rá jelzést. Négy csíkos aranymező, az a kapitány.”
„Zsolti Adriennek szakácsként mutatkozott be. Minden felmerülő, gyanakvó kérdésre megvolt a felelete. Szeretett például azzal hencegni, hogy az idegenlégióban szolgált, és ott anyanyelvi szinten megtanult franciául, csakhogy Adrienn hiába kérte, hogy mondjon valamit Villon nyelvén. Zsolt egy állítólagos agyvérzéssel magyarázta, hogy azóta elfelejtett franciául.”
„»A Szőke Angéla? Hát ő soha nem fogja visszakapni a pénzét. Szerintem azt szeretné, ha fekete zsákban szabadulnék.« Kevés dologban tanácsos feltétel nélkül hinni annak, amit G. Zsolt mond, de amikor Szőke Angéláról beszél, olyan alig leplezett düh árad a szavaiból, hogy nem lehet kételkedni az őszinteségében. Amikor ezt elmesélem Angélának, jót mulat. Ő csak örül annak, ha Zsolti mérges rá. Úgy van vele, legyen is. Büszke arra, hogy részben neki köszönhetően került rács mögé.”
„A legjobb nyomozó a sértett.”
„Azért 10 évet kapni egy ilyen ügyben, mindenki mondta, hogy hát ez nonszensz. Ennyit nem érdemeltem volna. Gyilkosságért nem kap ennyit az ember” – hangoztatja Zsolt.
„Utálom, ha valakit bántanak. Pláne egy nőt. Erre nagyon allergiás vagyok.” Zsolt nagy átéléssel beszél erről, és csak egy pillanatra akad meg, mikor közbevetem, hogy a csalásai áldozatai a maguk részéről úgy érzik, hogy bántotta őket. „Hát, az más bántás” – feleli végül.
„Zsolt azt meséli, vizsgálta őt az évek során pszichológus, pszichiáter, nem is egy, de nem találtak semmit. »Semmit az égvilágon. Sőt, azt mondta a pszichológus, hogy inkább nekem volna magára szükségem.«”
„Az amerikai kutatás is kimutatta azt, ami nekem magyar áldozatokkal beszélgetve feltűnt: az ember azt gondolná, hogy az efféle csalók elsősorban társkereső oldalakon és appokon portyáznak, de a valóságban ennél jóval gyakoribb az, hogy valahol a közösségi médiában történik meg az első kapcsolatfelvétel.”
„Mindig a sebeink választják a párkapcsolatainkat.”
„A terapeuta úgy tartja, hogy a borderline személyiségzavarban szenvedők, akikre nagy érzelmi amplitúdók a jellemzők, könnyebben válnak áldozattá, a bizonytalan kötődésűekhez hasonlóan, akiknél nincs meg az érzelmi biztonság. Az átlagnál nagyobb veszélyben lehetnek a parentifikált emberek is, akik hajlamosak a túlzó gondoskodásra.”
„Ezek a kapcsolatok rendkívül intenzívek voltak, az áldozatok olyannyira ideális partnernek érezték a csalót, hogy mindent képesek voltak őszintén feltárni neki önmagukról, szinte a terapeutájukká vált.”
Janecskó Kata: Nők a hálóban c. 300 oldalas könyv a 21. Század Kiadó gondozásában jelenik meg 2024. szeptember 16-án. Szerkesztette: Detre Zsuzsa
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.