Virágszőnyeg, vértenger. Nőnap a nők évszázadában
Nőnap van. Egyesek szerint eredetileg a nemzetközi nőké (tehát vannak nemzetköziek meg nem nemzetköziek…). Mások szerint úgy általában a nők napja. Szemben az év összes többi napjával. Összességében tehát nem igazán tudjuk, mit is ünneplünk. Az sem egyértelmű, hogy van-e itt bármiféle ünneplés.
Mi számít ünneplésnek? A parancsra kiosztott szál tulipán az irodában? A szintén parancsra (próbálná csak meg a gazember, hogy nem teszi meg!) hazavitt csokor az asszonynak, anyunak, nagyinak? A megemlékezések, hogy jaj, hát milyen jó is, hogy vannak nők, kétivarú fajként igazán praktikus számunkra, már csak fennmaradási okokból is? Miért nincs férfi nap? Ja, van. De azt mégsem plakátoljuk ki. Ezer sebből vérzik ez a nőnap-dolog, s a hegedő sebek világszerte felszakadnak ilyenkor.
Sebeket visel a nő, akit egész évben üt-ver a férje (vagy a testét, vagy a lelkét), és e napon még van képe beállítani virágcsokorral, s a sebek felszakadnak. Annak is újra fáj, akit egész életében másodrendű emberként kezel a társadalom, bármelyik szerepében is áll helyt éppen, azért fogja büntetni, vagy épp azért, mert egy másikban ezzel egy időben nem áll helyt. Most meg a plakátok a sokboldogság-kívánásokkal. A munkahelyen kiszórt egyen-tulipán is sokakat csak arra emlékeztet, hogy nőként sokkal többet kell letenniük az asztalra, és még akkor is csak az a fontos, hogy jó-e a lábuk.
Sebeket hordoz a férfi is, akinek semmiféle ünneplés nem jut. A nyugati társadalomból kikopott a férfivá avatás, a „felövezés”. A férfi, az csak úgy van. Fiúnak születik, aztán valamikor egyszer elkezdik férfinak nevezni, leginkább életkora, s cseppet sem teljesítménye alapján. A nőktől elszenvedett sérelmeket cipelő férfiak sebei is felfakadnak.
Virágszőnyeg, vértenger. Ez mostanában a „nőnap”.
Pedig állítólag a XXI. század a nők évszázada. Sokan mondják, sokan írják, hát legyen, higgyük el. Sok jel arra mutat, valóban így is van. Beindultak olyan folyamatok, melyek korábban évezredekig rügyet sem érleltek, nemhogy virágot nyitottak volna. Láthatóan egyirányú (nyíló) folyamatról van szó, avagy ha a fogkrém kibújt a tubusból, már nem lehet visszagyömöszölni.
A tévedés csak akkor lehet fájdalmas, ha azt hisszük, a „nők évszázada” azt jelenti, hogy a nőknek most mennyeien nagyon jó az élet. Nem, a „nők évszázada” nem erről szól. Ez az évszázad a harcról szól. Az új megközelítés magjainak elvetéséről és a magok szárba szökkenéséről. A folyamat gondos ápolásáról, támogatásáról. A korábbi privilégiumaikat elveszítők felháborodásának kezeléséről, lehetőleg háború nélkül.
Az, hogy a XXI. század a nők évszázada, körülbelül annyit jelent, hogy ha mindent jól csinálunk, ha mindenki, aki belátja, hogy ez fontos, arra törekszik, hogy ezen a földön jó legyen embernek lenni, akár férfi, akár nő az az ember, akkor századunk végére megszülethet az a generáció, amelynek tagjai már nem arra vesztegetik majd az energiájukat, hogy egy értelmetlen, kártékony, energiarabló megkülönböztetés ellen küzdjenek.
Mi a harc korszakának, a változó időknek szülöttei vagyunk. Teli vagyunk sebekkel, sérelmekkel, és kapjuk az újabb és újabb pofonokat a különféle „izmusok” jegyében. Meg vagyunk zavarodva, azt sem tudjuk, hová álljunk. Könyvekből és megmondóemberektől akarjuk megtudni, mit is kellene éreznünk, mikor örüljünk, mikor bosszankodjunk. Még él – bár haldoklik – a régi minta, az új pedig még magzati stádiumban van. Afféle erkölcsi-világképi interregnum ez. Ne csodálkozzunk hát, ha ez a „nőnap-dolog” kissé zavaros.
Mindazonáltal, uraim, ha valakinek valódi szeretettel nyújtotok át egy szál virágot, tegyétek bátran. Nem a nőnap miatt, hanem a szeretet miatt. És hölgyeim, ha valakitől valódi szeretettel kaptok egy szál virágot, örüljetek neki. Nem a nőnap miatt. A szeretet miatt. Ami mindenféle korszaktól és „izmus”-tól függetlenül az ember lételeme.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
