Praktikus és dekoratív: árnyékolás kúszónövényekkel kertben, teraszon, balkonon
Gyönyörűek a színekben pompázó virágos teraszok, balkonok a városokban, főleg azokon a helyeken, ahol nincs elegendő zöldfelület, ugyanakkor azt látjuk – például Budapesten -, hogy elég kevesen telepítenek növényeket. Nem feltétlenül kényelemből, gyakran racionális oka van. A balkonnövények rendszeres gondozást igényelnek, az egész nyáron virágzó balkonnövények nagy része napi locsolást igényel, és nem bírja a tűző napot, félárnyékot pedig nem mindig lehet biztosítani számukra. Ilyen életfeltételek mellett a növények pár nap alatt elszáradnak. (A szárazságtűrő növények is szépek, a szukkulensek bírják a meleget, akkor sem száradnak el, ha két hétig nem kapnak vizet…)
A városi balkonokról általában nem az jut az eszünkbe, hogy kánikulában kellemes érzetet adnak, hisz éjszaka is ontják magukból a forróságot, főleg a nyugati, déli fekvésűek. Érdemes azonban próbát tenni kúszónövényekkel, már csak azért is, mert nagyon dekoratívak! Balkonon, kertben, teraszon remek árnyékolók, hőszigetelők, csökkentik a zaj- és porterhelést. Kis helyen egybefüggő zöldfelületet alakíthatunk ki. Kertben térelválasztóként is funkcionálhatnak.
Vannak olyan futónövények, melyek nem igényelnek ún. támrendszert, léggyökerekkel, tapadókorongokkal kapaszkodva beborítják a falfelületet. de kerítésre vagy pergolára is futtathatók.
Ilyen többek között a trombitafolyondár, a repkényszőlő, az ötlevelű vadszőlő vagy a borostyán. Ha a falon terjeszkednek, védik a vakolatot (például a beázástól), bár sokan épp az ellenkezőjétől tartanak.
Az ún. támrendszerre futtatható kúszócserjék különösen dekoratívak, díszítő hatásúak, hisz virágokat is hoznak.
A támrendszer lehet épített pergola, növényfuttató rács (balkonládába szúrható változat is kapható), vagy akár létra és háló is. Sokféle készen kapható változat kapható, de házilag is készíthetünk a növényeknek. Íme, néhány ötletes megoldás:
Fotó: weedemandreap.com
Fotó: weedemandreap.com
Fotó: dhgate.com
A növényeket ültessük el – földbe vagy balkonládába -, öntözzük meg, majd a futtatható hajtásokat rögzítsük lazán a támrendszerhez. Ha a növények erőteljes növekedésnek indulnak, visszavághatjuk, a gyengébb hajtásokkal is így járhatunk el, a rendszeres nyírás jót tesz a növénynek.
Milyen növények megfelelőek?
Egynyári virágzó futónövények, kúszócserjék
Hajnalka – virágai bíbor, kékeslila, rózsaszín és fehér színűek. Júliustól októberig virágzik.
Futórózsa – számtalan fajta és szín kapható
Kúszó lonc – sokféle színben kapható, kisebb támrendszerre, rácsra is futtatható
Szárnyas feketeszem – látványos kúszónövény, gyönyörű virágaiban áprilistól kora őszig gyönyörködhetünk
Sarkantyúka, sarkantyúvirág – kúszó fajtát válasszuk erre a célra
Trombitafolyondár – látványos, gyors növekedésű, narancsvörös virágú kúszócserje, rendszeres metszést igényel
Szőlő – pergolára vagy lécrácsra futtatva nevelhetünk csemegeszőlőt is a teraszon vagy a kertben. Rendszeres gondozást igényel
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.