Ússz, Aranka, ússz!
Előszedtem a szekrény mélyéről a fürdőruháimat. Este tizenegykor felpróbáltam a még vállalható darabokat. Miközben próbálgattam, már egyáltalán nem bántam, hogy nem volt időm új fürdőruhát venni az utazás előtt. Minek? Mind a négy jó rám, mindegyik jó állapotú és még mindig tetszenek. Ahogy ezen tanakodtam, eszembe jutott Aranka.
Huszonnégy éve, alig nagykorúan együtt mértük a főzött fagyit a város legjobb fagylaltozójában. Embertömegeket szolgáltunk ki, és amennyi fagylaltot mi ott megettünk…! Fura mód nem híztunk tőle – inkább fogytunk. Nyilván nem a fagyitól. Egész nap talpon voltunk, négy-öt kilós tégelyeket emelgettünk, mosogattunk, takarítottunk. Nem derogált, nagyon is szerettük. Viszonylag rendes volt a főnök, fiatalok voltunk, tele reménnyel, és egy hónapra hatvanezret kaptunk.
Arankának nehéz gyerekkora volt. Az apja nevelte fel. Az anya lelépett egy fickóval, Aranka még ovis volt, nem találkoztak többé. Aranka sokat nélkülözött, leginkább jó szót, szeretetet; az apja rákapott az italra, előfordult, hogy éjszaka menekülnie kellett, mert féltette az életét. Egy idő után többször látta az apját részegen, mint józanul.
Aranka a középiskolában összejött egy fiúval. Sorsvezetetten találkoztak – két egymásba illő puzzle darab került a helyére. A fiú sem élt nagy lábon – őt az apja hagyta el.
Aranka elbúcsúzott a régi életétől, a fiú is a sajátjától. Közös albérletüket s magukat épphogy fenn tudták tartani, de szabadok voltak és boldogok. Különös, szép pár. A fiú, ha tehette, az esti záráskor a fagyizó előtt várta Arankát, volt, hogy nyitásra is együtt jöttek.
Napokat beszélgettünk végig Arankával a fagyis pult mögött. Tombolt a nyár. Egyszer csak előhozta, hogy ő is szeretne kijárni a strandra, ahogy szabadnapokon én teszem, de… És következett egy csomó de, amiben benne rejlett az elhagyott, elveszett gyereklány minden kínja, könnye.
Nem tudok úszni. Gyerekként soha nem strandoltam. Táborba se mehettem soha. Egyszer nyaraltunk apámmal a Balatonnál, de a harmadik napon hazazavarták…elment inni már délelőtt, engem az üdülőben hagyott, idegenek között…
– Majd a szerelmed megtanít úszni! Irány a strand! Pont azért menj, mert gyerekként kimaradt! Apádnak már nincs hatalma feletted, élvezd a szabadságod! – mondogattam Arankának.
Úgy tűnt, nem is igen kell már győzködni, mire csak kibökte:
– Nincs fürdőruhám.
Este fél tíz körül szabadultunk a fagylaltozóból. Jött érte a fiú, kértem, kísérjenek haza. Előkerestem egy régi fürdőruhámat. – Próbáld fel! – mondtam Arankának.
Nem felejtem el a fiú arcát. A hála, a meghatottság és a büszkeség különös elegye ült ki rá. Aranka félszegen illegette magát előttünk, s mi nem győztük dicsérni. Pedig azt a fürdőruhát nem Arankára szabták…
Aranka másnap kiment a strandra s még azon a nyáron megtanult úszni.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
