„Attól még, hogy ember vagy, boldog is lehetsz.” Segítők, akik feldolgozva a saját traumájukat írásaikkal gyógyítanak

Mottó

Attól még, hogy orvos vagy,
beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
boldog is lehetsz.

Fodor Ákos

 

Csodálatra méltó az az ember, aki képes a megélt traumáiról nyíltan beszélni. Ha mindezt nem öngyógyító szándékkal teszi (erre is szükség van), hanem az idő távlatából, önmagát a megélésektől érzelmileg eltávolítva (felszabadítva) mások okulására, erősítésére, bíztatására használja fel a saját fájdalmas tapasztalatait, az katartikus erejű változásokat indíthat be.

Sokan keresnek kapaszkodókat életük egy-egy nehéz szakaszában. A trauma olyan mély lelki válságba taszíthat, amiből egyedül nagyon nehéz kilábalni.

Gyakori, hogy a segítségnyújtás nem a közvetlen környezetből érkezik, családtagoktól, barátoktól, ismerősöktől. Ez (az elvárásból fakadó csalódás) pedig ellentmondásos; fájdalmas érzéseket válthat ki, másodlagos traumaként hatnak. Van, hogy ez a másodlagos trauma lesz végül a legkeményebb szembesítés önmagunkkal, hiszen a bajban a kapcsolataink  vizsgáznak. Megmutatkozik, kikre számíthatunk igazán. És megmutatkozik az is, hogy a számunkra fontos személyek miként „funkcionálnak” válsághelyzetben, annak közvetett érintettjeként.

Válságban kitartani valaki mellett nem könnyű. Kényelmetlen. Üdítőbb az élet napos oldalán maradni. A válság megpiszkálja bennünk a felelősséget, elindulhat egy belső, önfelmentő monológ: „nem az én problémám”, „tehetetlen vagyok”, „nekem is van ezer bajom”, „meg kell húznom a határokat”, stb.

Családon belül egy-egy válsághelyzet feketén-fehéren megmutatja, mi és ki a fontos. Korábbi, kimunkálatlan sérelmek is átvehetik ilyenkor az irányítást. Ha ez történik válság idején, a családi kapcsolatok a sérelmek mentén szakadnak, újabb sebeket ütve.

Ha csak a szeretet irányítana bennünket ilyenkor, mindenki profitálhatna belőle érzelmileg. A szeretet a legnagyobb erőforrás a túléléshez. Ehhez viszont tudnunk kellene zárójelbe tenni magunkat, a félelmeinket, a kimunkálatlan haragot, sok más negatív érzést. Válsághelyzetben rossz irányba terelik a folyamatot… 

A trauma mindig mélyre megy.
Sorsfordító lelkiállapot.
Alapvetően kétirányú: kilábalunk, felemelkedünk belőle vagy beleragadunk. Ha beleragadunk, az életünk minősége változik meg tartósan, gyökeresen.

Muszáj gyógyulni, kigyógyulni annak érdekében, hogy visszaállítsuk magunkat az életigenlés irányába, az egyetlen járható útra!

Ezt a nehéz folyamatot tudják segíteni azok az emberek, akik traumatizáltként megvívták a saját harcukat. Felálltak és irányt vettek a gyógyulás, a teljes értékű élet felé. Saját példájukon keresztül utat mutatnak másoknak. A megélésük által hitelesek. Hatalmas plusz, ha segítő hivatást „kitanulva”, gyakorolva beszélnek, írnak traumákról, így segítenek másokat a traumafeldolgozásban.

Három olyan szakembert neveznék meg (többet is lehetne), akik az utóbbi években ezt a „küldetést” töltik be a közösségi médiában (Facebookon). Érdemes őket olvasni! A két pszichológus Sebestyén Eszter, Tisza Kata. Mindketten megjárták a poklok poklát. Singer Magdolna író, hospice- és gyásztanácsadó pedig jelenleg a 20. könyvén dolgozik. Témája az elhunyt után feltáruló sokkoló titkok.

***

Szerintem a saját traumák felvállalása nem gyengeség (sőt!) és nem szakmaiatlan, legfeljebb szokatlan, és ténylegesen támadható „pont” lehet egy segítő esetében, hisz látható, hogy a sok pozitív visszajelzés mellett kapnak erős olvasói kritikákat is. Számomra épp a hitelességüket erősíti az,  hogy a negatív „hangokat” is elviselik, és a helyükön kezelik a nyilvános térben.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

hét + 5 =

hirdetés