Az egyik azt akarja, amitől a másik frászt kap. Működhet-e az intro-extro kapcsolat?
Egy kapcsolat alapvető eleme a kölcsönös érdeklődés, minden más ebből bontakozik ki. Ha a párunk ugyanúgy látja a világot, mint mi, ha ugyanazokon nevet és ugyanaz az életritmusa, mint nekünk, akkor tudunk kapcsolódni a másikhoz. De olykor megesik, hogy a teljes ellentétünkbe szeretünk bele. Az introvertált-extrovertált kapcsolat első hallásra teljességgel lehetetlennek is tűnhet, azonban ne tegyünk ilyen hamar ekkora súlyú kijelentést. Ugyan valóban számos akadályba ütközhetnek a felek, mégsem olyanok ezek, amelyeket ne lehetne megoldani. Ha figyelünk rájuk és meg van bennünk az elhatározás, hogy tegyünk a kapcsolatért, akkor megteremthetjük a harmóniát, amelyre vágyunk.
Mit kell ehhez tennünk?
Először is ismerjük meg, mely típusba tartozunk – ha még esetleg nem tudnánk -, és derítsük ki, hogy a párunk a velünk azonos vagy ellentétes oldalán helyezkedik el ezen a bizonyos személyiségtípus skálán. A neten rengeteg teszt áll rendelkezésedre, korábbi cikkekben mi is átnéztük, kire mi jellemző. Miután megvan az eredmény, ismerkedj meg vele közelebbről! Tegyük fel, hogy introvertált vagy, míg a párod extrovertált. Oké, most már tudjátok, miből dolgoztok. Amíg te magányban töltődsz, addig a párod a hangos és nyüzsgő helyeket preferálja. Te szívesebben élnél csendes környezetben és igényled az egyedüllétet, de a párod a nagyvárosba vágyik, és könnyedén elutasításnak veheti, ha nem akarod minden idődet mellette tölteni, miközben kaland kalandot követ.
Hogyan lehet így működtetni egy kapcsolatot?
Úgy, hogy mindenekelőtt megismered magad. Ha már képben vagy azt illetően, hogy introvertáltként neked mik a fontosak, és mik azok a jegyeid, amelyeken nem tudsz változtatni – mert bármennyire is vonzónak tűnik, nem lesz egyik típusból a másik -, érteni fogod, hogy az otthonülés esetedben nem lustaság vagy a depresszió tünete, hanem az introvertáltság természetes velejárója.
És ugyanez igaz a másik oldalra is. Ahogy magaddal képbe kerülsz, úgy elengedhetetlen az is, hogy a párod személyiségét is ismerd és elfogadd. Ha ő nevezetesen extrovertált, ne próbáld megváltoztatni! Neki éppoly fontos a töltődés, mint neked, annyi a különbség, hogy más módon juttok hozzá az energiához.
Légy nyitott az újra!
Éppen ebből következik a másik nagyon fontos lépés a kapcsolat érdekében, amely nem más, mint a kompromisszum. Még hasonló kaliberű emberek esetében is elengedhetetlen ez a képesség, de két ennyire másképp létező személynél, pedig még inkább felértékelődik a kompromisszumra való képesség. Hogyan is néz ez ki a gyakorlatban?
Ha már ismeritek magatokat és a másikat is, akkor könnyebb dolgotok lesz. Beszéljétek meg, hogy mi az, ami még belefér nektek a másik szokásaiból. Légy nyitott! Ha a párod mindenáron el szeretne menni egy eseményre, de neked nincs hozzá kedved, akkor állapodjatok meg valamiben, ami mindkettőtöknek megfelelő. Például, elmész, de hamarabb eljöttök, mint ahogyan a párod tervezte, esetleg csak te intesz búcsút idő előtt. Így nem húztad ki magad teljesen az esemény alól, és te is jól jársz, mert amikor már érzed, hogy végképp elég, akkor visszavonulhatsz. És ezzel elkerülöd az introvertált másnaposságot. (Valóban létezik ilyen, ez az az állapot, amikor egy intro már régen lemerült, de még mindig társaságban kell maradnia. Másnapra pedig annyira padlón van, hogy képtelen bármit is elvégezni. ) Bármily’ csábító is az ötlet, ez ne öt perc után történjen meg! Kicsit dolgoznod kell ebben neked is. Ha valóban „csak” az introvertáltságod az oka, amiért nem szeretnél jelen lenni valahol, akkor egy kissé bizony meg kell erőltetned magad.
Ugyanez áll az extrovertáltakra is. Valamit nekik is adniuk kell, hogy introvertált párjuk kedvére tegyenek. Lassulj le néha, és mondj nemet az újabb házon kívüli eseményre. Töltsetek kettesben egy estét, beszélgessetek, vagy hívjatok át magatokhoz pár barátot és találjatok magatoknak érdekes elfoglaltságot. Ez mindkét fél számára win-win helyzet, hiszen az extro fél megkapja a tömeget, az intro fél pedig az otthona kényelmében lehet, olyanok között, akiket ismer és szeret, nem beszélve arról, hogy kellően felkészülhet mentálisan a vendégek fogadására. Már amennyiben a partnere nem az utolsó pillanatban jelzi az összeröffenést, amikor már a lépcsőn állnak a többiek…
Kommunikálj!
A kommunikáció a leghatékonyabb módja annak, hogy bármilyen kapcsolat működjön, párkapcsolat esetében pedig még inkább igaz. Hiába a sok együtt töltött idő, nem vagyunk gondolatolvasók, így van hogy nem jövünk rá, a másik mit szeretne, mire vágyik, vagy éppen mit érez. Hatványozottan igaz ez, amikor olyan emberek élnek egy kapcsolatban, akik eltérően látják és érzékelik a külvilágot. Míg az extro vágyik a kihívásokra, a csevegésre és a társaságra, és alap beállítódása miatt feltételezi, mások is így vannak ezzel, addig egy intro csendben gondolkodik, szemlél, és csak néhány embert enged közel magához. Neki pedig ez a megszokott. Ebből már könnyedén kikövetkeztethető, hogy nagyon sok konfliktusnak a kommunikáció hiánya a kiindulópontja.
Amikor egy intro elvonul, az neki fel sem tűnik, hiszen ez a létezésének az egyik eleme. Csendesen a gondolataiba merül, analizál, lefuttat számtalan forgatókönyvet, majd dűlőre jut. Az extro fél ezt furcsának veheti, sőt akár személyes sértésnek is, mert neki az a természetes, ha hangosan fejti ki a gondolatait, olykor önmaga számára is csak ekkor válik világossá, mit is érez. Beszéljetek az érzéseitekről! Mondjátok el a másiknak, hogy ti hogyan látjátok a világot, nektek mi szükséges ahhoz, hogy újra feltöltődjetek vagy egy döntést meghozzatok! Biztosítsátok a másikat, hogy ilyenkor nem rá haragudtok és semmi gond nincs vele, egyszerűen ez a módszer szükséges számotokra! Azt is célszerű megbeszélni, hogy mi az a pont, ami már valóban túl megy a személyiségeteken. Az, hogy legyetek nyitottak, nagyszerű dolog, de van egy pont, ami után már valóban csak ártotok, ha olyat erőltettek magatokra és a partneretekre, amely méterekkel kívül esik a komfortzónától.
Ne személyeskedj!
Még jól működő kapcsolatokban is előfordulnak viták, sőt elengedhetetlenek. Ahol soha nincs összezörrenés, az gyanúsan tökéletesnek tűnik. A nézeteltérés során pedig gyakran hangozhatnak el olyan szavak vagy mondatok, amelyek igazán mélyre tudnak hatolni. Intro és extro pároknál előbb kijöhet a személyeskedés, ahol a másik fejéhez vágják, mit nem csinál soha, vagy éppen mit visz túlzásba. Ez sosem vezet jóra. Ne használd fel a másik tiédtől ellentétes személyiségét arra, hogy megnyerj egy vitát!
Ha sok mindenben hasonlítunk a párunkra, az megkönnyíti a dolgunk, hiszen adottak a közös programok. Viszont jó eszünkbe vésni, hogy nem kell minden időnket a másikon lógva eltölteni. Engedjük, hogy kiélje az extrovertált énjét, addig mi is élvezhetjük azt, amit szívesen végzünk egymagunkban. De arra figyeljünk oda, hogy ne ezek a külön töltött időszakok legyenek túlsúlyban. Talán pont azért kötöttünk ki extroként egy introvertált mellett, mert tanulnunk kell tőle valamit. Azok a tulajdonságai, amelyek belőlünk hiányoznak vonzhatnak bennünket.
Amikor párkapcsolatról van szó, nincs konkrét recept, mitől fog működni, elvégre minden ember más, de annyi biztos, hogy ha az alappilléreket kell kiemelnünk, akkor azok mindenképpen az önismeret, a kommunikáció fontossága és a kompromisszum képessége. Pláne egy extrovertált-introvertált kapcsolat esetében.
Nyitókép: cottonbro, Pexels
