Bármit túl lehet élni
Nemrégiben panaszolta egy kedves ismerősöm, hogy mennyire nem tudja elfogadni az öregedést. Azt, hogy már nem bírják úgy a lábai, hogy egy merő ránc az arca, hogy őszül a haja, továbbá itt is fáj, ott is fáj… Tény, hogy neki aztán volt mit elveszítenie. Vasegészségben töltötte az ifjúságát, szép volt a bőre, bomba az alakja, páratlan a hajkoronája. Mondogatta is korábban, elnézegetve egy-egy elhízott, ősz hajú, ráncos arcú öreget, hogy ő bizony nem akarja ezt az állapotot megérni. Ő nem akar „úgy” élni.
Alex Zanardi elvesztette a nővérét egy autóbalesetben. Tizenhárom évesen pedig beült egy gokartba, és kis sem szállt a műfajból, a Formula-1-ig vitte. Erős volt, fiatal, egészséges, versenyző alkat. Ebben a műfajban mindenkinek foglalkoznia kell a „mi lenne, ha…” kérdéssel. Minden kanyarban, minden fura árnyékban, ismeretlen foltban ott vigyorog a halál, vagy ami talán még rosszabb: a megnyomorodás réme. Alex Zanardi azon az állásponton volt, hogy ez utóbbit nem viselné el. Ha meg kell halni, hát legyen, elegánsan, pályán, verseny közben. De ha elveszítené kezét-lábát, ha a teste már nem szolgálná ki versenyző szellemét… na nem, azt aztán nem! Ha ez megtörténne, ő bizony önkezével tenne pontot a történet végére!
Alex 30 évesen megnősült, született egy fia. És versenyről versenyre teljesített, nem is rosszul! Aztán megtörtént. Egy hónappal a 35. születésnapja előtt, 13 körrel a verseny vége előtt. A balesetben az autó eleje – benne a lábaival – gyakorlatilag megsemmisült. Alex a kórházban tért magához… és innentől érdekes a beszámolója! Az az ember ugyanis, aki korábban fogadkozott, hogy nem akar egy percet sem „megnyomorodott” állapotban (saját szavai) élni, most ott feküdt, mindkét lábát elveszítve. És ennek az embernek soha, egyetlen pillanatra eszébe nem jutott, hogy ne akarna élni! Íme, itt volt a helyzet – és amikor valóban itt volt, akkor derült ki az élni akarása.
Alex Zanardi másfél évvel később, egy speciálisan átalakított autóban megtette a 13 hiányzó kört azon a pályán. Azóta pedig kézzel hajtott kerékpár műfajban a parasport kiemelkedő alakja. Hazájában, illetve az autósport nemzetközi világában sokak példaképe.
Hogy ehhez képest ugyan mégis mekkora probléma egy-egy betegeskedő szerv, megereszkedő bőr, őszülő haj, kevésbé feszes popsi? Nos, nem célom, hogy lekicsinyeljem. Mindenkinek a maga problémája a legégetőbb. Kevésbé tragikus? Ez relatív! Minél inkább azonosult az ember azzal a képpel, hogy ő szép, karcsú, erős, egészséges stb., annál fájdalmasabb, amikor ezekben a minőségekben csökkenés áll be. És ez nem egyszerű hiúsági kérdés. Ide tartozik az is, hogy „régebben” mennyivel többet tudott tenni az ember. Hogy jobban bírta, többre volt képes. És felépítette erre a világát és az énképét.
Ez az énkép sérül akkor, amikor valóban elveszítjük azt, ami volt. Ki a lábait, ki a haja fényét, ki a munkabírását. Veszteség. És valóban „a világ vége” akkor, ha erőteljes az azonosulás. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy az „én” az mindenképpen karcsú, mindenképpen elbírja a 30 kilós cekkert, mindenképpen ránctalan a bőre, akkor amint ezek a minőségek sérülnek, csökkennek, az egy-egy „kis darabka halál”, minden áldott nap.
Ám ha ráeszmélünk – és nem kell ehhez tragikus eseménynek történnie! –, hogy az a bizonyos „én” sokkal több annál, mint hogy mekkora a dereka, az IQ-ja, hogy nem számít, hogy néz ki és mennyit bír, az „én” még mindig „én”, akkor bármit túl lehet élni. Kicsit más lesz ezután. Át kell alakítani az életünket, a hétköznapjainkat. Általában fokozatosan, de vannak esetek, amikor egyik napról a másikra. És lám, meg lehet oldani. Talán másképp, talán később. Másfél év kihagyással, átalakított autóban ugyan, de Alex Zanardi is teljesítette a hiányzó köreit a futamból.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
