Digitális oktatás, második felvonás. Hogyan készüljünk rá? Pedagógusokat kérdeztünk a tapasztalataikról
2021. március 8-tól ismét kénytelenek átállni a digitális oktatásra az általános iskolák – a középiskolákban és az egyetemeken hosszú hónapok óta ez a helyzet…
Az általános iskolások körében az otthontanulás remélhetőleg már nem a túlélésről fog szólni, mint ahogy az tavaly tavasszal történt, hiszen láthatóan hosszabb ideig együtt kell élnünk a járvánnyal. Az élet megy tovább, a tananyag nem várhat, tehát a digitális oktatásnak muszáj lesz nagyjából pótolnia a hagyományos tanítást. Tanárokat kérdeztünk arról, mit tanácsolnak, hogyan látják szülőként is ugyanazt a helyzetet, amit pedagógusként is átéltek a 2020-as karantén hosszú időszakában.
– Első lépésként az lenne a legfontosabb, hogy visszacseréljük a szerepeket – szögezi le Prievara Tibor, középiskolás angol tanár, a Tanárblog szerzője. – Az iskolának nem az a feladata, hogy támogassa a szülőt a gyerek tanításában, hanem fordítva, az iskola feladata a tanítás, a szülő pedig támogatja ezt azzal, hogy ellenőrzi a gyerek tanulását, noszogatja szükség esetén, biztosítva a részvételét a folyamatban. De nem ő tanítja. Legutóbb a szerepek megcserélődtek, most ezt el kellene kerülni.
Nyilván ez az iskolán és a pedagógusokon múlik, és most van idő felkészülni.
– Azt tanácsolom a szülőknek, hogy gyakoroljanak nyomást az iskolára, a tanárokra, ha nem ezt tapasztalják – mondja Prievara Tibor, aki szülőként és tanárként is érintett. – Legutóbb vészmegoldásokat alkalmaztunk, de ez nem válhat gyakorlattá. Amikor a háborúban a sérülések megfelelő ellátására nem voltak megfelelő körülmények és eszközök, életmentő megoldás volt az amputáció. Csakhogy békeidőben nem az. Tehát létre kell hozni egy működőképes és hatékony rendszert, aminek az elemei egyébként már régóta megvannak, mi már egy évtizede igyekszünk meghonosítani, terjeszteni őket. Persze, futurisztikus lehetőségekkel nem vészhelyzetben kell kísérlezetni, de most volt rá idő, hogy felkészüljenek az iskolák.
Többek között jó lenne, ha egy iskola egyféle platformot használna a digitális és online oktatásra, a pedagógus szerint még egy gyengébb, de egységes rendszer is jobb, mint amikor ötféle zseniális, de különböző eszközt kell használiuk a gyerekeknek. Így létrejön a rutinos munkavégzés, amivel időt spórol mindenki.
– Ezenkívül a gyerekek számára nagyon fontos a biztonság és a kiszámíthatóság, különösen ebben a helyzetben. Ez a generáció sokkal nehezebben viseli változásokat, védettebben nevelkedtek, mint a korábbiak, de ennek vannak hátrányai is. Emellett a korlátozásokat sem tűrik annyira, hogy nem találkozhatnak egymással, nem bulizhatnak, mindez sok bizonytalanságot és feszültséget okoz a számukra – figyelmeztet a pedagógus. – Érdemes például azt is kérni a tanároktól, hogy minden este küldjék el, mikor lesz másnap online óra, így előre tervezhetővé válik a nap. Még jobb, ha kialakul egy rendszer, ami nem változik, akárcsak az órarend. Ez a szülők életét is megkönnyíti, akárcsak az, ha a kommunikációs csatorna átlátható, vagyis a szülő is tud arról, milyen feladatokat kapott a gyerek, hiszen az ő feladata ellenőrizni végrehajtását.
Személyes kommunikációra van szükség a szülők és az iskola között a gyerekről, a tanulásáról és helyzetéről, az együttműködés érdekében. Arra is érdemes készülni tanárként, szülőként is, hogy a digitális oktatás ne a hagyományos leutánzása próbáljon lenni. A Tanárblog szerint ha a beadandó feladatot úgy követeli meg a tanár, hogy a diák írja meg kézzel, fotózza be, küldje el e-mailben, majd a tanár otthon kinyomtatja, papíron kijavítja, visszaszkenneli és visszaküldi, akkor az sokkal több idő, mintha megfelelően alkalmazni a már egyébként is régóta létező online eszközöket az interaktív feladatvégzésre. Vagyis a digitális oktatás nem az offline áthelyezése az internetre, hanem egy teljesen új tárháza a módszereknek.
– Sok szülő ellenzi, hogy a gyerekek olyan sokat ülnek a gép előtt az online órák miatt. Csakhogy az internet eszköze a kapcsolattartásnak is, egy valamilyen szintű szocializációnak, ez pedig érzelmi biztonságot teremhet, ami az izolált helyzetben kevésbé jellemző. Tanárként arra is figyelek, hogy a gyerekek csak a legközelebbi barátaikkal tartják a kapcsolatot online, holott az iskolában a többiekkel is interakcióba kerülnek és ez nagyon fontos a szocializáció szempontjából. Ezért olyan kicsoportos feladatokat adok digitálisan, amelyek a távolabbi ismerősöket összehozhatják az osztályban – meséli Prievara Tibor. – Ahogy írtam is egy alkalommal, a gyerekeknek érezniük kell, hogy nincsenek egyedül és lehetőségük van ugyanazokat a hülyeségeket benyögni az online órán is, mint az iskolában.
A pedagógus úgy látja, az online tanítás ugyanakkor önállóságot kíván meg a gyerekektől. A napjaikat eddig az iskola osztotta be, megmondták mikor mit kell tanulni, hova menni, mikor lehet beszélgetni a többiekkel, mikor nem, stb. Nem kellett rávenniük magukat a tanulásra, odafigyelésre, mert rávette őket a helyzet. Legalábbis úgy tűnt: persze attól, hogy a diák ott van a teremben, még nem biztos, hogy részt vesz a tanulásban. Most sokszor látszik, hogy a király meztelen, és tanárként törekednünk kell arra, hogy a diákjaink ne elszenvedői legyenek a tanításnak, hanem aktív részesei és alakítói. Szülőként pedig arra érdemes figyelni, hogy a gyerekeknek most sokkal inkább be kell osztaniuk az idejüket és irányítani magukat. Tanulják rávenni magukat a feladatok hatékony elvégzésére, mert most kevesebb lesz a külső kényszer. Ezt nagyon nehéz megtanulni, sokaknak felnőttként sem sikerül, tehát ennek az időszaknak ez nagy hozadéka lehet.
Mezei Noémi egy agglomerációs település általános iskolájának magyar- és dráma tanára, közben egy elsős és egy másodikos gyerek anyjaként is átélte a karantént.
– Pedagógusként és szülőként is sokkhatás volt az első két hét – meséli. – Nálunk szerencsére az informatikatanár korábban létrehozott egy virtuális tantermet kísérletképpen, az egész iskola azt használta, így nem kellett a gyerekeknek többféle programot megtanulni. Persze, szülőként is tanítanom kellett a gyerekeimet, így aztán sokszor éjszaka dolgoztam előre, teszteket, prezentációkat készítettem, napközben pedig az online órákat tartottam meg.
Ő azt tartja fontosnak, hogy legyenek szélesebb határidők a kicsik számára, hiszen a szülők is munka mellett segítenek a gyerekeknek.
– Gyakorlatilag megkaptuk a tananyagot, amit le kellett tanítanunk a gyereknek. Az első héten úgy éreztem, túlzásba estek, akkor ezt jeleztem a tanító nénik felé, hiszen erre nincs kapacitásom, kettőnek magyarázni, a kicsi estére már sírt, olyan fáradt volt. Két hét volt, mire beállt egy rendszer, a mi életünkben is, a tanítványaim családjánál is, a kicsik elfogadták, hogy az otthonlét nem láblógatást jelent, a nagyok pedig észbe kaptak, amikor rájöttek, így is kapnak jegyet. A tempó persze lassabb volt, például a hetedikeseknél a szóösszetételeket áthoztuk idénre, mert az nehezebb téma – meséli Noémi.
Maga az otthontanulás sok pozitívumot hozott, a kicsi írása nagyon sokat javult, miután lényegében véve magántanárként foglalkozott vele az anyja.
– Persze, először megkaptam, hogy én vagyok a világ leggonoszabb tanára. Ezt a helyén kell kezelni, sok szülőnek megromlott a kapcsolata a gyerekével a karantén alatt. Ezeket a visszajelzéseket nem szabad felvenni, lereagálni, viszont a gyerek is értékelni fogja, hogy számíthat rád, az enyém végül év végén külön dícséretet kapott a fejlődésért, és erre nagyon büszke volt. Alapvetően pozitívumként éltük meg, hogy sokkal több időt töltött együtt a család – véli Noémi.
Az iskolában pedig most tudatosan készülnek a helyzetre, fejlesztették a virtuális tantermet, illetve informatika órán megtanítják használni a szükséges eszközöket a gyerekeknek, lehetőleg minél kisebb korban.
– Szülőként is készülök, átrendeztem a szobát, jobb, ha a két gyerek távolabb tanul egymástól. A nagyobbikat próbálom önállóbbá tenni, néha a kezükbe adom a tabletet, hogy ismerkedjenek a szükséges programokkal – meséli Noémi.
Lendek Réka különleges helyzetben van, angoltanár, aki egyben tanulócsoport-vezető, azaz magántanulókat tanít csoportban, elsőtől ötödikig, köztük több SNI-s gyerekeket.
– Alapvetően eddig is sok digitális eszközt használtunk kiegészítésként, így nem volt nehéz az átállás – meséli. – Inkább a figyelem megtartása volt nehezebb, főként az SNI-s gyerekeknél. A szülők sokat segítettek a folyamat ellenőrzésében, de jól haladtunk, minden gyerek négyesre, ötösre vizsgázott az iskolájában év végén. Fontosnak tartottam, hogy minden pénteken valamilyen projekten dolgozzanak önállóan, ez általában a környezetismerethez kapcsolódott, de küldtem hozzá videókat. Ezeket nagyon élvezték, kísérleteket végeztünk vagy kreatív alkotásokat készítettünk.
A pedagógus azt tanácsolja, hogy a gyerekekkel tartassuk be a szüneteket ugyanúgy, mintha iskolában lennének, szükségük van mozgásra is, hiszen a nagyszünetben rohangálnak, lemennek az udvarra, ilyenkor egy sétát beiktathatunk. Fontos, hogy a jutalmazási rendszer erős motivációs eszköz alsó tagozatban, tehát otthon is érdemes bevezetni. Minden feladat elvégzése után lehet valami jutalom, matrica, csoki, rágó, gyümölcs, akár egy ölelés, akár egy kis pihenés, bármi, aminek örül a gyerek. De össze is lehet gyűjteni például tíz csillagot, amiért lehet valami nagyobb jutalmat kapni.
– Azt tapasztaltam, hogy a kisebbeknél érdemesebb változatosabbá tenni a munkamenetet, mert nem szeretik a monotonitást. Tehát lehet váltogatni az online feladatot a papíralapúval – ajánlja a pedagógus. – Ha valami hosszabb feladat megoldásában nagyon elfáradnak, akkor a befejezést kicsit el is lehet halasztani. Persze, mindent meg kell csinálni, de fontos, hogy dönthessenek szabadon a sorrendről. A saját napirend kialakítását is meg is lehet beszélni a gyerekkel, az én gyerekeim például beleszólhattak az órarendjük összeállításába, és azt aztán be is tartották, nem tágítottak. Szerintem mindez az önbizalmukat is növeli, hiszen az önállóbb munkavégzés nagyobb magabiztosságot is eredményez.
Nyitókép: Lars Plougmann
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
