Egymáshoz közel

hirdetés

Amióta pótlóbuszokkal igyekszünk céljaink és álmaink felé, érezhetően megváltozott a világ kint és bent, valahogy ez a különös, zaklatott közelség kibillentett minket az egyensúlyunkból. Szó szerint is.

Mert míg a rendes, rozsdaette metrókocsikban megvetettük a lábunkat, kialakítva a magunk konokul védett kis territóriumát, a pótlóbusz maga a közösségi élmény, az ismét együvé tartozás boldog lebegése.

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal, akár egy éjszakai szívverés, jönnek és jönnek a nagy kék pótlójárművek. Mennyire jó nem férni föl néhány teljesen idegen felebarátunkkal együtt, aztán összenézni, na, majd a következő, ne bánkódjunk, lesz ez még jobb is, vagy éppen kacsintósan, lesz ez még így se.

És ha már feljutottunk, a helyezkedés tipródós izgalma, a kicentizett topogások, a gyors haditerv készítése, kiken, hol és mikor kell áthámozni magunkat, ha éppen le akarunk szállni; a félretolandók vajon gyenge, nem túl bonyolult teremtmények, vagy várható némi ellenállás, esetleg durva szemkontaktus, netán lökdösődés is.

Huppanás, indulás, a tér lényegesen szűkebb, mint a hajdanvolt zöld szörnyetegekben, mégis valahogy emberibb. A kapaszkodó kezek közelebb, a pállott lélegzetek a nyakba bújnak, csípők érnek össze, térdek koccannak. És közös az élmény, hirtelen fékezés, útfelületi hibák, rántás, dőlés, egymás ölébe, fejére huppanás, zavart kacagással kísérve. Csupa-csupa túlélő játszma, lecke emberségből és együttérzésből.

A leszállás igazi jellempróba, kin csörtetünk keresztül, kit engedünk előre, hol nyílnak rések, hol támadnak együttérző mosolyok, hogy viseli az emberi lélek, ha történetesen mégsem tudnánk leszállni és úgy érezzük magunkat, mint egy óvódás, akit utolsóként visznek majd haza a szülei.

Szóval csupa-csupa nagyszerű, felemelő pillanat, egymás közelségéből és a végtelen kiszolgáltatottságból adódóan. Hát nem csodálatos?

hirdetés

Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás