Epres panna cotta
Könnyű, finom olasz eredetű tejszín alapú desszert. Többféle ízesítéssel elkészíthető.
Hozzávalók 4 személyre
3,5 dl tejszín
fél dl eperszörp
4 zselatinlap (agar agarral is elkészíthető)
15 dkg eper
2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint)
negyednyi v. fél citrom leve (ízlés szerint)
Elkészítés
Az epret mossuk meg, adjuk hozzá a cukrot, a citrom levét és pürésítsük botmixerrel.
Egy lábasba öntsük bele a tejszínt és az eperszörpöt, majd nagyon lassan, alacsony fokozaton melegítsük fel. Mielőtt felforrna, vegyük le a tűzről, tegyük bele a zselatin lapokat, hagyjuk feloldódni, folyamatosan keverjük. Ha a tejszín kezd langyosodni, keverjük hozzá az eperpürét. Alaposan keverjük el.
Ezután rögtön adagolhatjuk kerámiatálkába vagy tetszőleges szilikon formába.
Legalább fél napig tartsuk a hűtőben fogyasztás előtt. Hűtés után óvatosan – a széleket meglazítva – fordítsuk ki tányérra a szilikon formából vagy a kerámiatálkából.
Eperszósszal, friss eperrel tálalhatjuk. Eperszószhoz kb. 15 dkg apróra vágott epret főzzünk fel 1-2 evőkanál mézzel, majd botmixerrel pürésítsük.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.