Gyermekivé válni. Majszolni az életet, finoman, átéléssel. Majszolni, nem hajszolni.
Az utolsó vergődések a készülődésben, az utolsó kimerült sóhajok…itt a karácsony. A karácsony, amikor – a rossz nyelvek szerint – a karácsonyi készülődés végét ünnepeljük. De talán mást is.
Talán, a rengeteg takarítás, bevásárlás, sütés-főzés, rohangálás közepette még él bennünk egy szikrányi emléke annak, miről is szólhat, ha akarjuk, a karácsony.
A kereszténység térhódítása előtt is ünnepeltek az emberek ez idő tájt. Eljött a legsötétebb nap, mostantól egyre hosszabbodnak a nappalok, újra teret nyer a fény. Mi már a keresztény kultúrkörbe születtünk bele, és akár aktívan vallásosak vagyunk, akár nem, mindenki hallott Jézusról, a tanításairól, és arról, hogy karácsonykor az Ő születését ünnepeljük. S ha már Jézus, időszerű elővennünk egy igen fontos tanítását. Azt mondta, amíg olyanná nem leszünk, mint a kisgyermekek, nem megyünk be az Isten országába.
Milyen is a kisgyermek? Mit is csinál, amiről példát kellene vennünk? Nos, épp az ellenkezőjét annak, amit a legtöbben így karácsony körül. Majszol, és nem hajszol. A felnőttek hajszolnak és hajszolva vannak. Hajszolják a tennivalókat, a takarítást, a vásárlásokat, még többet, még több felől. Még több sütit, mint tavaly, még egy tucat új fenyőfadíszt, még abba a boltba is be kell nézni…
Azután leülnek a terített asztalhoz, és az élvezeteket kezdik hajszolni. Mindenből enni kell, na még egy kicsit, mert olyan finom, és persze töltsünk rá még egy pohárral, most van karácsony, igen, a Lujza néni sütijét is meg kell kóstolni, meg ne sértsük szegényt, és igen, a Jóska borából is iszunk mosolyogva, bár holnap hasogatni fog a fejünk, és savlekötőt fogunk szedni egészen Újévig.
Természetesen az élményeket is hajszoljuk. Most van egy kis szabadság, menjünk el mindenhová, ahova csak lehet, moziba, játszóházba, plázás programokra, korcsolyázni, kézműves szakkörbe. Járjuk végig az összes rokont és ismerőst, akikre ugyan egész évben nem szakítottunk időt, de hát most van karácsony, ki ne hagyjunk valakit!
El ne felejtsem, az audiovizuális menüt is végig kell enni! Egyre több csatornát nézhetünk egyre nagyobb képernyőn, ki ne maradjon valami „kihagyhatatlan” karácsonyi film! És ha több csatorna van, mint tévé, akkor vegyük fel, vagy legalább írjuk listára és később töltsük le, amit nem sikerült besuvasztani a feszes karácsonyi programba.
Edd már fiam azt a bejglit, ne majszolj! Még fél órát vagyunk itt, addig enned kell a piskótából és a zserbóból is! Siess már fiam, lekéssük a bábszínházat, ne bámuld azt a kutyát a parkban! Siess, siess, ne majszolj!
A gyerek pedig – ha esetleg még a hírét sem hallotta Jézusnak, akkor is – majszol. Megáll, beleáll a pillanatba, és jelen van. Kiélvezi annak az egyetlen falatnak az ízét, azért majszol. Megáll, és tágra nyílt szemmel csodálja a park fenyőin a zúzmarát. És azt a szép, nagy kutyát, ott a túloldalon. Meghallja a madarak hangjait, és megkérdezi, milyen madár szólt éppen. A kisgyermek nem hajszol, hanem majszol. Szépen, komótosan, befogadva a pillanat teljességét.
Ennél fogva jóval kevesebbel is beéri. Persze csak mennyiségileg kevesebbel. Minőségileg viszont sokkal többet kap, mint a hajszolt és hajszoló felnőtt.
Hogy mi mindenre gondolt Jézus, amikor azt mondta, olyanná kell válnunk, mint a kisgyermekek? Az legyen a teológusok dolga, hogy kihámozzák.
De így, karácsonytájt, próbáljunk ebből az egyetlen szempontból gyermekivé válni. Odafigyelni arra, ahol épp vagyunk, meglátni a szépségeket mindenhol. Odafigyelni a falatra a szánkban, magunkba szívni az ízeket. Odafigyelni az emberekre, akikkel vagyunk, megérezni őket, a lényüket, és rezonálni velük.
Majszolni az életet, finoman, átéléssel. Majszolni, nem hajszolni.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
