Gyűlölve szeretnek. Anyák, akik a végsőkig elmennének. Két megdöbbentő film Münchausen-szindrómás szülőkről
Egy filmben bármi megtörténhet, de léteznek olyan filmek, melyek a valóságból merítenek, és ezért különösen megrendítőek. A Louis Drax kilencedik élete c. angol-kanadai-amerikai thriller egy létező, Münchausen-szindrómának nevezett pszichés tünetegyüttest dolgoz fel egy kisfiú történetén keresztül.
A főhőst, a 9 éves Louis Draxot folyton baleset éri. Vonzza a bajt. Tizenhat hónapos korában kezdődik a szerencsétlen széria, ráesik egy hatalmas csillár, miközben a babaágyában pihen.
– Gyöngécske bordáim egytől egyig eltörtek. Megcsíptek pókok, méhek; számos alkalommal kaptam ételmérgezést, voltam szalmonellás, tetanuszos, de túlestem botulizmuson, agyhártyagyulladáson is. Tavaly télen olyan erősen ordítottam, hogy kilenc és fél percre leállt a légzésem – idézi fel a filmben. – A kilencedik szülinapomon elmentünk piknikezni, anya, apa és én. Jól éreztük magunkat. Mintha újra szeretnék egymást. Mintha nem létezne az arc nélküli szörny. Mintha nem történne meg a végső balesetem.
De megtörténik, s mindezt kómás állapotban meséli. Louis a családi piknik során lezuhan egy szikláról és a tengerbe esik. Hamar megtalálják a testét, de úgy tűnik, már nem lehet megmenteni. De Louis él. Még mindig él, és esze ágában sincs felébredni. És ez legjobban az édesanyját döbbenti meg. Az anyát, akit olyannak látunk ezekben a nehéz pillanatokban, ahogy az egy anyától elvárható: kétségbeesettnek, összetörtnek. Angyali teremtésnek, aki mindent megtenne a fiáért. Tényleg mindent, jobb, ha nem gondolunk bele… A történetet nem mesélem el, aki szeretné megnézni, megtalálja az interneten.
***
Ezzel a filmmel összecseng egy amerikai dokumentumfilm, a Mommy dead and dearest. Valós esetet dolgoz fel. 2015-ben rejtélyes haláleset történt az USA egyik városkájában. Megöltek egy anyát az otthonában és a gyilkosság tényét a Facebookon – az áldozat hírfalán – jelentette be az állítólagos gyilkos. A bejegyzés futótűzként terjedt. Mindenkit megrázott az eset.
A nő egyedül nevelte beteg lányát, s miután a gyereknek rengeteg betegsége volt, úgy tűnt, az anyja nélkül már rég nem élne. DeeDee Blancharde-t a környezete angyalnak hitte, egy hihetetlen lelkierővel rendelkező önfeláldozó anyának, aki küzd a gyermekéért, kórházból kórházba cipeli, gyógyszerekkel tömi, mindent elkövet azért, hogy jobban legyen… DeeDee-t mindenki szerette, megnyerő modorú, kedves nőnek ismerte. Erőszakos halála ezért is sokkolta a város lakóit.
Aztán kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik… A filmbéli Louis-zal nem véletlenül történik ennyi baleset, minden halálközeli élményét az anyjának köszönhet… És DeeDee sem az, akinek látszik. Kiderül róla, hogy az anyai gondoskodás megnyerő álarca mögött egy beteg, agyafúrt bántalmazó lapul, akitől a tinikort (csodával határos módon) megérő Rose csak menekülni akar, s ennek a legrosszabb módját választva megkéri a barátját, akivel a neten ismerkedett meg, hogy tegye el láb alól a dagadt disznót. A fiú megteszi, majd hírül adja a Facebookon.
Rose most 10 éves börtönbüntetését tölti, és (ad abszurdum) jobban van, mint valaha. Nem szorul lélegeztetőgépre, kerekesszékre, nincs szüksége gyógyszerekre. Sohasem volt. Nem volt az ég világon semmi baja, csak volt egy nagyon beteg anyja, aki mesterien tudta manipulálni a környezetét, őt pedig majdnem eltette láb alól. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy az anya az orvosokat is képes volt megvezetni. Nem mindet, volt, aki a lány zárójelentésében az anya Münchausen-szindrómáját konkrétan nevesítette, ám a jelzést senki sem vette komolyan. Az új feleségével távol élő apa szerepe (apai szerepvállalása) egy hatalmas kérdőjel… Maradjunk annyiban, hogy lánya veszélyeztetettségének gyanúját ez idő alatt ő sem jelezte.
Ezt tudja a Münchausen-szindróma,
melynek jellegzetes tünetei a fent ismertetett esetekben nem a betegre, hanem a legközelebbi hozzátartozóra, a gyerekre irányulnak, az anyasággal, nőiséggel kapcsolatos pszichés problémák ártalmas kivetüléseként.
A Münchausen-szindróma egy pszichiátriai betegség, a színlelt zavarok szélsőséges változata. Jellemzője, hogy a beteg testi, organikus tüneteket színlel és a betegszerep felvételére törekszik. A beteg számtalanszor kerül kórházba, rendszerint igen hosszú kórelőzménnyel rendelkezik. Sokan alávetik magukat fájdalmas vizsgálatoknak, kezeléseknek, sokszor még műtéteknek is. Ha az orvosok szembesítik őket szimulálásuk tényével, általában sietősen elhagyják a kórházat és egy másik helyre kérik a felvételüket. (Wikipédia)
A betegek próbálják eltitkolni a problémáik valódi hátterét, ezért betegségeket találnak ki. Figyelemre, törődésre éhesek. Elvetemült hazudozók, akik elképesztő kitalációkkal próbálnak szimpátiát ébreszteni a környezetükben. Lehet gyűlölni őket? Nehéz kérdés ez. Hisz betegek…
***
A két film erre a betegségre – a kivetített Münchausen-szindrómára – hívja fel a figyelmet. Életveszélyes ezzel a teherrel együtt élni, és szinte lehetetlen egészséges lelkülettel ilyen háttérrel a felnőtt korba lépni. Louis annyiban különbözik Rose-tól, hogy egy idő után már ő maga keresi a bajt, hogy megfeleljen az anyai elvárásnak, s egyúttal véget vessen a rémtörténetnek (a Pygmalion-hatás destruktív megnyilvánulása).
Mit üzen a két film? Azt, hogy figyelnünk kell a környezetünkben élő gyerekekre, különösen azoknak, akiknek hivatalból ez a feladatuk. A gyermekbántalmazás nem magánügy.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.