Hagymás bagett házilag
Ha ropogós, friss bagettet szeretnénk, házilag is megpróbálkozhatunk vele! A liszt minősége, a dagasztás, a kelesztési és a sütési idő mind-mind meghatározó, az is, hogy előmelegített sütőben süssük. Lehetőleg ne instant, hanem friss élesztővel készítsük.
Hozzávalók
45 dkg liszt (teljes kiőrlésű liszt és fehérliszt keverékéből is elkészíthető)
1,5 dkg friss élesztő
0,5 ek só
0,3 dl olívaolaj
2-2,2 dl víz
0,5 tk porcukor
fél fej vöröshagyma vagy lilahagyma (a lilahagymától édesebb íze lesz)
kevés durvára őrölt fekete bors
kevés olaj
Elkészítés
A lisztet szitáljuk át.
A vizet langyosítsuk meg, keverjük hozzá a porcukrot, majd morzsoljuk bele az élesztőt.
Adjuk hozzá az olívaolajat, majd apránként a lisztet és dagasszuk (gépen is dagasztható).
Ha összeállt a tészta, szórjuk meg a tetejét kevés liszttel, takarjuk le és kelesszük legalább 1 órán át.
A vöröshagymát vágjuk apróra és kevés olajon pirítsuk meg.
Ha a tészta megkelt, dolgozzuk bele a kihűlt vöröshagymát és a borsot.
A tésztát vágjuk két darabba és formázzunk belőle rudakat.
Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és hagyjuk kelni kb. 15 percig.
Ezután vagdossuk be éles késsel a rudak tetejét.
Kenjük meg vízzel és előmelegített sütőben 180-as hőfokon süssük aranybarnára. Sütési idő kb. 35 perc.
Bereznay Tamás korábbi receptje alapján
Fotó: Rita/Pixabay
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.