Hagyományos szilvalekvár cukor nélkül. Klasszikus recept, lépésről lépésre
A hagyományos, sűrű szilvalekvárhoz nincs szükség hozzáadott cukorra és sűrítőanyagra, sem tartósítószerre. A titka a hosszú főzési időben rejlik és a felhasznált gyümölcs minőségében. A szilva a saját természetes cukortartalmának karamellizálódásával és a hosszas vízelpárologtatással nyeri el sűrű, kenhető állagát és sötét színét, édes ízét.
Szilvalekvárhoz kiváló a besztercei szilva, de más, érett, magas cukortartalmú szilva megfelelő. Érdemes 5-10 kiló gyümölcsből készíteni.
Egy nagy, vastag aljú üstben vagy széles, mély lábasban készítsük. Hosszú nyelű fa keverőkanálra is szükségünk lesz, valamint tiszta, sterilizált befőttes üvegekre, melyeket lezárhatunk légmentesen a saját fém tetejével, de régimódiasan celofánnal is.
A szilvalekvár időigényes, ezért csak akkor álljunk neki, ha egy napot rá tudunk szánni.
Előkészületek
A szilvát alaposan mossuk meg. Az erjedésnek indult, kukacos gyümölcsöket válogassuk ki! Vágjuk félbe a szilvákat, szedjük ki a magjukat. Régen magostól főzték és a végén passzírozták át, de a kimagozással egyszerűbb a folyamat.
A felezett szilvákat tegyük a tiszta lábasba vagy üstbe. Közepes hőfokon kezdjük el melegíteni. Nem kell alá víz, a szilva hamar levet enged. Amikor levet engedett és összefőtt, a hőfokot mérsékeljük.
A lekvárt ugyan nem megállás nélkül, de folyamatosan kell keverni, különben leragad a fazék, üst aljára és odaég, ez pedig elrontja a lekvár ízét.
Ahogy a víz elpárolog a gyümölcsből, a szilva sötétedni kezd, és egyre sűrűsödik. Ha időszűkében vagyunk, a főzést félbe lehet hagyni a nap végén, másnap folytathatjuk. Addig kell főzni, amíg a keverőkanál szinte megáll benne és a kanál nyoma megmarad a sűrű masszában.
Hogyan bizonyosodhatunk meg arról egyszerűen, hogy a lekvár elkészült? Kevés lekvárt merjünk ki egy hideg tányérra. Ha a kis halom nem folyik szét, hanem egyben marad, akkor a lekvár elkészült.
Kényes művelet az üvegekbe adagolás.
A forrásban lévő, forró lekvárt merjük ki tiszta, sütőben vagy forró vízbe állított, előmelegített üvegekbe. Az előmelegített üveget nem éri hősokk, az üveg nem reped szét. Ha sütőben melegítjük elő az üvegeket, hideg sütőbe tegyük, a sütőt állítsuk 100-120 fokra, és legalább 10-15 percig hagyjuk melegedni az üvegeket. Ha biztosra akarunk menni, egyesével vegyük ki őket a sütőből, közvetlenül azelőtt, hogy teletöltjük a forró lekvárral.
Ne egyszerre öntsük tele az üveget, hanem kisebb adagokban.
A megtöltött, forró üvegeket ne tegyük hideg felületre, mert attól is szétpattanhatnak. A felület alá tegyünk konyharuhát vagy fa vágódeszkát.
A lekvár adagolásakor ügyeljünk rá, hogy ne maradjanak benne légbuborékok! Töltés közben és után fogjuk meg a forró üveget egy konyharuhával, és óvatosan ütögessük hozzá a konyhapulthoz/munkafelülethez.
A megtöltött üveg lezárása következik. A csavaros tető praktikusabb, mint a klasszikus celofán, légmentes zárást biztosít. Ha a forró lekvárt forrón üvegezzük, majd lezárjuk, és 5-10 percre a fejére állítjuk az üveget, vákuum képződik. Fontos, hogy a fém tető teljesen rozsdamentes, sterilizált, tiszta és sérülésmentes legyen!
Déd- és nagyanyáink celofánnal zárták az üveget, a lekvár tetejére, a tető alá szalicilt szórtak vagy öntöttek rá kevés rumot.
A lezárt üvegeket tegyük száraz dunsztba, takarók közé alaposan bebugyolálva, és hagyjuk teljesen kihűlni; 1-2 nap után tegyük a lekvárokat hűvös, sötét helyre.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
