Kié a dicsőség? Miért nehéz a saját teljesítményt reálisan értékelni?

Az ember alkot valami nagyot. Jönnek a dicséretek, elismerések. Hogyan kezeljük? Az elszállt ego azt mondja: „én voltam! Én csináltam, én vagyok nagyszerű!” Ennek álruhája az az álszerénység, amikor teljesen hárítja azzal, hogy „én csak eszköz voltam”, „csak szerencsém volt”, „csak épp nálam pattant a labda”.

Vagy épp (mert ugye az öndicséret „büdös”) nem győzi lefokozni az eredményt. „Nem is lett az olyan jó, nincs ebben semmi különleges, nem ér az olyan sokat…” Előkerül az alázat kérdése is, amelyet legalább annyi félreértés övez, mint a szerénységet, vagy akár a szeretetet.

Mi az alázat?

Szívesen keverjük a megalázkodással. Szívesen aggatjuk rá egy olyan megnyilvánulásra, amely nem hiteles, nem valódi, mégpedig azért, mert nem a valóságot tükrözi. Ha kapok „fentről” egy jó gondolatot, az nem az én „dicsőségem”. Ám ha sikerül azt úgy szavakba öntenem, hogy sikeresen „átmenjen az üzenet” másoknak, abban már az én munkám van, azé az én-é, amelyre hivatkozik az ego.

Úgy vélem, az alázat a helyzet tisztánlátásából következik. Abból hogy a „segíts magadon, Isten is megsegít” féle együttműködésben ki hol vette ki a részét. A nagy „ÉN”, a kis „én”. Az teljesen egyéni, hogy mennyire élem át az Egységet, világkép, saját tapasztalat, pillanatnyi állapot… sok mindenen múlik, és nehéz általános receptet adni rá.
Az viszont sokat segít, ha kívülről nézzük a helyzetet. Akkor láthatom, hogy mi múlt rajtam, és mi a „körülményeken”.

Nemrégiben elém vágódott az úton egy autó. Kikanyarodott, nem nézett körül, és már féktávon belül volt. Ugyan nem vagyok egy nagy sofőr, de akkor lendülettel kikerültem. Át a belső sávba, majd azonnal vissza. Igen, néztem a bal tükörbe, DE! annyi idő alatt nem foghattam fel a látványt. Az, hogy a belső sávban épp nem jött senki, nem rajtam múlt. Éreztem, hogy ez az egész manőver „megtörtént”, nem én uraltam a történetet. De persze kellettem hozzá, kellett a lábam a fékre, majd a gázra, a kezem a kormányra stb.

Vagy vegyük a kerámiázást, azt sokan csinálják hobbiból is. Rajtad múlik, hogy bögre, tálka, gyertyatartó lesz-e a termék. Rajtad múlik a mintázat, és a te munkád kell bele, hogy a kupac agyagból a végén valami edény legyen. Viszont alázatot gyakorolsz akkor, amikor figyelembe veszed az agyag tulajdonságait. Amikor hozzáadsz annyi vizet, amennyi szükséges, amikor gyúrod addig, ameddig szükséges, amikor megfelelő hőfokon és ideig sütöd.

Az egyik szélsőség, amikor az ego kíván megdicsőülni, a „majd én tudom!” probléma. Majd én tudom, sőt, jobban tudom. Nem kevés kalamajka születik ebből. Például az egyik szomszédom: nem kell annyi csemperagasztó, tiszta rablás, a fele is elég lesz… felrakta a csempét, szép is lett, jó is lett, egészen addig, amíg a mosógép el nem jutott a centrifugálásig. Ugyan nem ért a falhoz a gép, de a rezgés-rázkódás így is elég volt arra, hogy az egész fürdőszobában lebontsa a friss csempét.

A másik szélsőség pedig a „semmi közöm hozzá”. Ó, csak a szent szellem szólt rajtam keresztül, ó, nekem ebben semmi részem, ó, én csak éppen ott voltam… Ez is a valóság meghamisítása. Olyan nincs, hogy valahol ott vagy, valamiben részt veszel, és ne lenne benne a történetben a te saját, egyedi energiád. Nem, nem jött volna létre, ha nem vagy ott. Nem, nem lett volna pont olyan nélküled is. A sportolók tudják ezt. Mit gondolsz, miért olyan fontos nekik a drukkertábor? Igenis számít, hogy sok ember vágyik az ő győzelmükre.

A dicsőség helyén kezelése nem csak a „nagy” eredmények, hanem a hétköznapok szintjén is elengedhetetlen. Egyszerűen azért, hogy tudd, hogy hol a helyed a világban. Nem fentebb, de nem is lentebb, mint ott, ahol.

Depresszió ellen is ér annyit, mint egy tábla csoki: ha látod, hogy hol a helyed, mi a részvételed a világban, nem fogsz olyan kérdéseken rágódni, hogy ugyan miért is élsz. De nem fog elvakítani az érdemtelenül magadra aggatott glória fénye sem, és ezzel megúszhatod a következő botlásokat is.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 5 =

hirdetés