Nincs wifi, nincs rőzse. 21. századi erdőmese
Hegyi tanyán élő barátunk szerint a városi gyerekek – tisztelet a kivételeknek – nemigen tudják feltalálni magukat vidéken, s hogy mondandóját alátámassza, elmesélt egy esetet. (Többet is, ez az egyik kedvencem.)
Nyáron vendégül látott a tanyáján néhány kamaszt pedagógiai jelleggel. Éljenek pár napot együtt a természettel, felejtsék el a wifit, a telefont, mindent, aminek köze van az elektromossághoz. Találják csak fel magukat a legvalóbb világban, ahol az ivóvizet is kerekes kútból kell kinyerni. Tetszett a gyerekeknek az újszerű helyzet, az első órák tevékenyen teltek, közösen felverték a sátrakat, majd a fiatalok körülnéztek a tanyán; csodálkoztak egy sort a tyúkólban látott friss, még mosatlan tojásokon, megkergette őket a baromfiudvar legmacsóbb kakasa, játszottak a pár hetes kismacskákkal, döbbenten figyelték a ketrecbe zárt hatalmas tenyésznyulakat, volt csodálkoznivaló bőven.
Józsi bá’ kitalálta, hogy este süssenek szalonnát. Rakni kell hozzá tábortüzet. – Mi szükségeltetik a tűzrakáshoz? – tette fel a ravasz fogós kérdést a fiatalembereknek. – Faszén! – válaszoltak elmésen. – Nem, gyerekek! Rőzse! Ehhez a tábortűzhöz rőzsére lesz szükség.
– Rőőőőzse? – kérdezték csodálkozva az ifjak. Józsi bá’ azt hitte, a sihederek csak viccelődnek vele. De nem. Nem tudták hirtelen értelmezni, mit is jelent a rőzse. Vélhetően kimaradt az életükből a rőzsét gyűjtő anyóka meséje. Nem tudták, hol lehet ilyesmire szert tenni, mentségükre szólván, sejtették, hogy nem a teszkóban kell megvenni.
– Be kell hozzá menni az erdőbe – mondta Józsi bá’, és kifejtősre vette: az erdőben száraz faágakat kell összegyűjteni, amennyit csak elbírnak, kiváló gyújtósnak. Nem volt mit tenni, a legényeknek be kellett menniük a közeli erdőbe.
Józsi bá’ nem tartott velük, nem hiába nyugalmazott népművelő pedagógus. Legyen ez egy önállóan megoldandó feladat! Teltek múltak a percek, az órák, a fiúk csak nem jöttek, gondolta Józsi bá’, a városi legények beleszerelmesedtek az erdőbe, a madárcsicsergésbe, az avar fanyar illatába. Lesz itt annyi rőzse – remélte -, hogy három tábortűz is kitelik belőle.
Várt, várakozott, lefelé kezdett konyulni a Nap, Józsi bá’ kénytelen volt belátni, hogy kora esti szalonnázás tűz felett ebből már nem lesz. Hol maradnak ezek? Bajuk csak nem esett! – értetlenkedett. Feltűnt végül a kis csapat a földúton. Jöttek, jődögéltek, nem tűntek valami lelkesnek.
– Józsi bá’! Képzelje, eltévedtünk az erdőben és nem volt nálunk telefon! – újságolták kissé szemrehányóan.
Józsi bá’ nem hitt a fülének. Biztos csak a bolondját járatják vele. De nem, a fiúk valóságosan eltévedtek a fél hektárnyi kerek erdőben. Már kezdtek pánikolni, hogy rájuk esteledik és végképp elvesznek, de végül minden jóra fordult; megmenekültek.
Úgy tűnt, már egyáltalán nem akarnak tüzet rakni, szalonnázni… Pár leveles zöld ág árválkodott az egyik srác kezében.
– Aztán hol van a rőzse? – kérdezte kínjában Józsi bá’.
– Nincs fejszénk, csak ennyit tudtunk letépni a fáról.
Itt a mese vége. Másnap hazaindultak a legények.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
