Nincs wifi, nincs rőzse. 21. századi erdőmese
Hegyi tanyán élő barátunk szerint a városi gyerekek – tisztelet a kivételeknek – nemigen tudják feltalálni magukat vidéken, s hogy mondandóját alátámassza, elmesélt egy esetet. (Többet is, ez az egyik kedvencem.)
Nyáron vendégül látott a tanyáján néhány kamaszt pedagógiai jelleggel. Éljenek pár napot együtt a természettel, felejtsék el a wifit, a telefont, mindent, aminek köze van az elektromossághoz. Találják csak fel magukat a legvalóbb világban, ahol az ivóvizet is kerekes kútból kell kinyerni. Tetszett a gyerekeknek az újszerű helyzet, az első órák tevékenyen teltek, közösen felverték a sátrakat, majd a fiatalok körülnéztek a tanyán; csodálkoztak egy sort a tyúkólban látott friss, még mosatlan tojásokon, megkergette őket a baromfiudvar legmacsóbb kakasa, játszottak a pár hetes kismacskákkal, döbbenten figyelték a ketrecbe zárt hatalmas tenyésznyulakat, volt csodálkoznivaló bőven.
Józsi bá’ kitalálta, hogy este süssenek szalonnát. Rakni kell hozzá tábortüzet. – Mi szükségeltetik a tűzrakáshoz? – tette fel a ravasz fogós kérdést a fiatalembereknek. – Faszén! – válaszoltak elmésen. – Nem, gyerekek! Rőzse! Ehhez a tábortűzhöz rőzsére lesz szükség.
– Rőőőőzse? – kérdezték csodálkozva az ifjak. Józsi bá’ azt hitte, a sihederek csak viccelődnek vele. De nem. Nem tudták hirtelen értelmezni, mit is jelent a rőzse. Vélhetően kimaradt az életükből a rőzsét gyűjtő anyóka meséje. Nem tudták, hol lehet ilyesmire szert tenni, mentségükre szólván, sejtették, hogy nem a teszkóban kell megvenni.
– Be kell hozzá menni az erdőbe – mondta Józsi bá’, és kifejtősre vette: az erdőben száraz faágakat kell összegyűjteni, amennyit csak elbírnak, kiváló gyújtósnak. Nem volt mit tenni, a legényeknek be kellett menniük a közeli erdőbe.
Józsi bá’ nem tartott velük, nem hiába nyugalmazott népművelő pedagógus. Legyen ez egy önállóan megoldandó feladat! Teltek múltak a percek, az órák, a fiúk csak nem jöttek, gondolta Józsi bá’, a városi legények beleszerelmesedtek az erdőbe, a madárcsicsergésbe, az avar fanyar illatába. Lesz itt annyi rőzse – remélte -, hogy három tábortűz is kitelik belőle.
Várt, várakozott, lefelé kezdett konyulni a Nap, Józsi bá’ kénytelen volt belátni, hogy kora esti szalonnázás tűz felett ebből már nem lesz. Hol maradnak ezek? Bajuk csak nem esett! – értetlenkedett. Feltűnt végül a kis csapat a földúton. Jöttek, jődögéltek, nem tűntek valami lelkesnek.
– Józsi bá’! Képzelje, eltévedtünk az erdőben és nem volt nálunk telefon! – újságolták kissé szemrehányóan.
Józsi bá’ nem hitt a fülének. Biztos csak a bolondját járatják vele. De nem, a fiúk valóságosan eltévedtek a fél hektárnyi kerek erdőben. Már kezdtek pánikolni, hogy rájuk esteledik és végképp elvesznek, de végül minden jóra fordult; megmenekültek.
Úgy tűnt, már egyáltalán nem akarnak tüzet rakni, szalonnázni… Pár leveles zöld ág árválkodott az egyik srác kezében.
– Aztán hol van a rőzse? – kérdezte kínjában Józsi bá’.
– Nincs fejszénk, csak ennyit tudtunk letépni a fáról.
Itt a mese vége. Másnap hazaindultak a legények.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
