Pirosra színezett nap

Nőnap. Tavasz. Illatos jácintok, színes tulipánok. Egy nap, amikor elhihetjük – hisz annyi férfi kedveskedik köszöntéssel, virágcsokorral -, hogy fontosak vagyunk. Nemcsak a tradíció miatt vagy mert március 8-án elvárjuk a figyelmüket (mert elvárjuk, ugye…), hanem mert nekik is fontos ez a nap, ha nem is tudatosítják, hisz rajtunk keresztül róluk is szól, a férfilétről, a férfiszerepről. Figyelmesek lehetnek, fokozottabban, mint máskor, visszatetszés nélkül kedveskedhetnek, örömet szerezhetnek – a nők hálás mosolyáért a többség szívesen meg is teszi.

Nem zavarnak azok a nők, akik háborognak a pirosra színezett képmutató, hamis dátum miatt. Nem zavarnak azok a férfiak sem, akiknek nem akar összeállni ez a nap – nincs helye a szívükben. 

Tegnap egyeztettük családilag a nőnapi programot. Vacsora hármasban a kedvenc éttermemben – indiaiban -, majd séta a belvárosban. Suli után felnyaláboljuk a gyereket – napok óta készül, hogy felköszöntse a szívének kedves nőket, a nagymamát, a tanítónénit, az osztálytársakat…anyát. Tulipánok a vázában, tízórai a hűtőben. 

– Anya, segítség! Hányingerem van. Fáj a hasam… – erre a kétségbeesett hangra ébredek reggel hatkor nőnapon. Hallom, ahogy a fiatal úr csattog a mellékhelyiségbe.

Kikászálódok az ágyból gyűrötten, cicás pizsamámban csoszogok a kis legény után. Falfehér.

Végiggondolom a napot. Munkát, iskolát, indiait lemondani, feladatokat átszervezni, dokit felhívni, gyógyszert hozni, diétás kosztról gondoskodni, tanulnivalókat bepótolni. Apát útjára indítani, reggeltől estig nőnek, anyának lenni – teljesen. Igazi nőnap, cseppet sem hamis.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + tizenhét =

hirdetés