Sűrű, nehéz köd. Novella
//Apa korán kel, mint általában. Rutinosan kigurul a fürdőbe, komótosan megmosakszik, aztán megcélozza kedvenc lakrészét, a konyhát, és nekilát a reggeli elkészítésének. Már este előkészítette a kovászos tésztát, két tenyere közé veszi a ruganyos anyagot, az ujjaival lágyítja, gyúrja, végül hosszú rudakat formál belőle. Kiváló rehabilitációs gyakorlat reggelente. Sajtot reszel, hanyagul rászórja a tésztára, majd a tepsit betolja a felforrósított sütőbe.
– Ma fellépésem van! – közli jelentőségteljesen. Tréfálkozni próbál, de Anya és Fiú nem tud vele nevetni.
Szemerkél az eső odakint, az októberi permetből kapnak a konyhaablak előtt bimbózó rózsabokrok is. Apa mindig is szerette ezt a látványt. Nem zavarja az eső, a kissé barátságtalanra fordult ősz. Ez az ő hónapja, a kedvenc évszaka. Még a sűrű, nehéz novemberi ködöt is szereti, na és a nyirkos avar szagát, az alvóra forduló kertet, a pőrére váló fákkal, pedig sok munkát adnak ilyentájt.
– Ne izgulj, drágám! Minden rendben lesz.
Anya persze izgul, szégyenteljesnek és gyalázatosnak tartja, hogy Apának immár harmadszor lesz „fellépése”. Jobb volna most már teljes nyugalomban lenni, gyógyulni, élni, de hát ilyen, amikor a bosszú diktál meg az érdek. A kecsegtetőnek tűnő örökség, a jogos juss, a születési kiváltság, ami idejekorán elindította ezt a súlyos lavinát.
– Három nap múlva már ünneplünk – teszi hozzá Apa vigaszképpen -, jön a szülinapom! Addigra túl leszünk ezen is. Jó kis trió vagyunk mi hárman – fordul Apa szeretettel a Fiú felé. A Fiú visszamosolyog. Az asztalnál ülve várja, hogy a kovászos sajtos rudak aranybarnára süljenek.
Anya csodálja, hogy a Fiú sosem csügged. Pedig két éve megváltoztak dolgok, fájdalmasan és visszafordíthatatlanul. A Fiúnak Apa változatlanul az erő és a védelem. Egy hős, aki túlélte a szinte túlélhetetlent. Legyőzte a stroke-ot. Két világ közt lebegett, de végül felébredt. Nem vesztek el az emlékei. Gondolkodik, filozofál, ír, olvas és számol. Rajzol, beszél, tesz-vesz, hosszú távra tervez. A bal oldala odalett, lassan épül, de azért épül. Rendben van, ezt bizonyítják az orvosi papírjai is.
Apának helye van a földi létezésben, mert valaki – nevezhetnénk Jóistennek – két éve, ott, az átjáróban úgy ítélte meg, hogy visszatérhet. Apának helye van az otthonában. Keményen megdolgozott érte.
A Fiú még csak tizenhárom éves, de már túlnőtt Apán a maga százkilencvennégy centijével. Igazi szívemberke. Segítőkész és okos. Sokan szeretik. Kivéve a felnőtt féltestvérei. Régi történet, írva van a Bibliában. Józsefet sem szívlelték a testvérei…
Telik az idő, múlik is.
A fellépésre Apa sárga taxival érkezik. A robusztus irodaházban már otthonosan közlekedik; lift, fémdetektoros kapu, a hosszú folyosón a 12-es terem. Pár ajtónál elakad a kerekesszék. Aki csak tud, segít neki. Mindig. Bárhol is legyen.
Nem kell sokáig várakozni a fellépés előtt. A teremből kihallatszanak a nevek: alperes befáradhat, felperes befáradhat.
Ők ketten a tárgyalóteremben egész közel kerülnek egymáshoz. Egyébként rég nem találkoztak. A felperes Apa legidősebb gyermeke, a Fiú féltestvére. A stroke óta távolról aggódik Apáért, ezért indította el a gondnokság alá helyezési pert. Apa érdekeit nézve szeretne Apa gondnoka lenni; méltányos és helyes döntéseket hozva az ingatlanra és a vagyonra nézve. Apa hallani sem akar erről, a fejébe vette, hogy túléli ezt a csapást is.
Három nap múlva ünnepelhet. Begyűjti a nyíló rózsákat a kertből, elfújja a számgyertyákat a gesztenyetortán. Örül az ősznek, örül az életnek.
Ajánló
Valcer – Fodor Sándor novellája >>
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
