Horribilis fűtésszámla? Büszke háztulajdonosok, akik nem ismerik ezt a jelenséget. November második hétvégéjén ismét kinyitnak a passzívházak
A fotón az első magyar passzívház látható, a felvétel a közelmúltban készült. A szadai családi ház volt az első épület Magyarországon, amely minden szempontból megfelelt a német minősítési szabványnak. 2009-ben valósult meg, történetét korábban már bemutattuk, itt olvasható az összeállítás.
A szadai passzívházról hét év elteltével is elmondható, hogy kiválóan működik, energiafogyasztása kiszámítható és tartósan alacsony a fűtési időszakban is. Balogh György építtető nem bánta meg a döntését. – Jó döntés volt, racionális befektetés – mondja. Ráadásul nem került sokkal többe, mint egy normál új építés, fix költségkeretből kellett kihozni, és sikerült (a bekerülési érték 2009-es árakon négyzetméterre vetítve 240 ezer forintra jött ki). A szadai ház jól példázza, hogy egy passzívház nem feltétlenül drága, s nem is feltétlenül kockaépület. A nyeregtetős lakóház semmivel nem rí ki a környezetéből.
Az érdeklődőknek 2009 óta minden novemberben – a hónap második hétvégéjén – lehetőségük van arra, hogy megnézzenek néhány magyar passzívházat, jellemzően magánépíttetők által létesített lakóépületet. A programok díjmentesen látogathatók. A német Passzívház Intézet Passive House Institute által elindított Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok nemzetközi programsorozathoz 2009-ben csatlakoztak magyar passzívház építtetők, -tervezők és -kivitelezők, az épületlátogatásokon ők fogadják a látogatókat.
2017-ben már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. szakmai programsorozatot világszerte, a hazai programot a Passzívház Magyarország Egyesület (PHM) fogja össze. Az egyesület tagjai több tucat passzívház tervezésében, kivitelezésében közreműködtek 2009 óta, többen közülük minősített passzívház-oktatóként is tevékenyek.
Az alábbi térképen látható, hogy 2017-ben mely országok csatlakoztak Nemzetközi Passzívház Nyílt napok programjához >>
Miért érdemes részt venni a nyílt napokon?
Első kézből ismerhetők meg a hazai megépült vagy építés alatt álló passzívházak, alacsonyenergiás házak, az érdeklődők tájékozódhatnak a részletekről, kérdéseket tehetnek fel a közreműködőknek, épülettulajdonosoknak.
A november második hétvégéjén látogatható passzívházak és alacsonyenergiás épületek körét, a nyílt nap időpontjait a https://passzivhaznyiltnapok.blogspot.hu weboldalon teszik közzé a szervezők. A programok ingyenesek, de a részvételi szándékot előre jelezni kell, a befogadható létszám korlátozott, a részvételről a jelentkezési sorrend dönt. Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: phnyiltnap2017@gmail.com

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.






