Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) A virtuális valóság és ami mögötte van. Schwechtje Mihály tini thrillere túlmutat a kamaszok problémáin, sok szülő magára ismerhet benne

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) Rövidítve: RLSM. Filmcímként egyik változat sem könnyen megjegyezhető, s marketing szempontból ezért nem is tűnik szerencsés választásnak. A cím végére nem véletlenül került – plusz csavarként – a mosolygós hangulatjel, egyrészt az internetes kommunikáció sajátosságaira utal, másrészt kifejezi, milyen „bátrak” és érzéketlenek tudunk lenni a neten másokkal. 

Schwechtje Mihály tini thrillerét kötelezővé tenném minden szülőnek, pedagógusnak, mindenkinek, akiket gyerekek, tizenévesek vesznek körül. A film kamaszokról szól, akik életkori sajátosságuknál fogva fokozottan érzékenyek, elveszettek, keresik a helyüket a világban, ám felnőttként – szülőként – nem szabad megelégedni azzal a magyarázattal, hogy a film a kamaszokra leselkedő internetes csapdahelyzetekre, a virtuális valóság kijátszhatóságára, veszélyeire hívja fel a figyelmet egy jól kitalált történeten keresztül. Igen, az internet valós veszélyforrás – felnőtteket is könnyen bedarálhat. A rendező nem kiált felelősöket, csupán egy-egy rövid jelenetben utal a fő neuralgikus pontra:

nem látunk a filmben

egyetlen normális családot sem.

Kamaszból látunk mindenféle karaktert, az infantilis tinilánytól kezdve, a bosszúszomjas cicababán át a hangadó vezéregyéniségen keresztül az introvertált, gátlásos serdülőig. Bármennyire is nehéz ezt kijelenteni: szinte bármelyikükből lehet internetes zaklató. Ha megvan a maga nyomós indítéka. (Vagy szimplán szórakozni akar egy kicsit.) Bármelyikük belecsúszhat az áldozatszerepbe is, leginkább a nehezen kontrollálható virtuális térben. E tekintetben a felnőttek sincsenek teljes biztonságban. Elég annyi, hogy kipécézi valaki, „kölcsönveszi” a netről pár fotóját, s az identitásába bújva megkezdi ámokfutását. Ez történik a Herr Szilvia által alakított Eszterrel is a filmben, aki egy beteges játszma kiszemeltje. Nem törhetünk pálcát ugyanakkor a zaklatója felett, ő maga is áldozat ugyanis, Eszter tragédiáját átérezve bármennyire is nehéz ezt belátni.

A rendező szinte elhanyagolható mellékszálként, pár rövidke jelenet erejéig érzékelteti a filmbéli tinik családi viszonyait. Nem húzza a szülőkre a felelősséget – hagyja, hogy a néző levonja a maga következtetéseit. Esztert egyedül neveli az anyja. A nő maga is elég elveszettnek tűnik, folyton rohan, nincs ideje a lányára… Nincs „rendes” párkapcsolata, beéri a szeretői szereppel.

A szülői minta és a következetlenség remek példája az a jelenet, amikor az anya az étkezőasztalnál kiparancsolja a lánya és a barátnője kezéből a mobiltelefont. Leülnek enni, majd pár másodperc múlva, amikor üzenetet jelez a nő készüléke, izgatottan felpattan és heves üzenetváltásokba kezd – feltételezhetően a szeretőjével…

A másik ütős jelenetben a film egyik kulcsfigurája, a közösségben az osztály mamlaszának elkönyvelt Kristóf anyja állít be egy új apukával. Három mondatban elintézi, ellenvetésnek helye nincs:

„Mostantól itt lakik, öleljétek meg egymást!”

Mi megy végbe abban a serdülőben, aki sem otthon, sem a társai között nem találja a helyét…? Figyelemre, szeretetre éhesen képes-e uralni a cselekedeteit, felmérni azok következményeit? Aligha. 

Képesek-e a kamaszok a virtuális térben, a nyilvánosság előtt normális kommunikációt folytatni egymással vagy idegenekkel, amikor azt látják, hogy felnőttek sem képesek a kulturált párbeszédre, véleménynyilvánításra? Elég végignézni a Facebookon a kommenteket…mindennapos eset, hogy felnőtt emberek halálba kívánják egymást. Ha ez az általános – eltűrt, támogatott – norma, mit várhatunk a gyerekektől, kamaszoktól…? 

Mácsai Pál is feltűnik egy rövid jelenetben, a nagyképű falkavezér fiú apjaként. Az ideggyenge, autoriter apatípus látszólag szűk pórázon tartja nagyfiát. Figyelme ugyanakkor roppant felszínes, nem jut el összefüggésekig, mélységekig; személyes sérelemként, büntetésként éli meg, ha a fia valami hülyeséget csinál, mert ezzel az ő jó hírén ejt csorbát. Rengeteg család él így – ahol a látszat a lényeg.

Nem ritka, hogy a tinik vonzalmat éreznek a tanáruk iránt. A filmben nem Eszter az egyetlen, aki odavan a fiatal, jóképű angoltanárért. Minden jel arra vall, hogy a pedagógus számára sem közömbös a lány… Egy felnőttnek tudnia kell, meddig mehet el, kiskorúról lévén szó nem elfogadható hivatkozás a kölcsönös szimpátia. Hogy a való életben megtörténik-e olykor ilyen kényes határátlépés? A válasz szerintem egyértelmű… A szerelmi szál kibontása ezért nem tűnik életszerűtlennek, s pontosan ezért kólintja fejbe a nézőt. 

A moziban szinte csak tiniket láttam, bár ebből sem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Jó lenne, ha minél több szülő megnézné és elgondolkodna a látottakon.

Sok kérdést vet fel a film. Az internettel vagy a családban van a probléma? Hogyan függ össze a kettő? Hogyan alakítja a virtuális valóság kapcsolataink minőségét? Mire figyelünk? Minek szentelünk időt? Különbséget tudunk-e tenni lényeges és lényegtelen között?

 

Remélem sikerül megnézned :) 

 

 

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − tizennégy =

hirdetés