Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) A virtuális valóság és ami mögötte van. Schwechtje Mihály tini thrillere túlmutat a kamaszok problémáin, sok szülő magára ismerhet benne
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) Rövidítve: RLSM. Filmcímként egyik változat sem könnyen megjegyezhető, s marketing szempontból ezért nem is tűnik szerencsés választásnak. A cím végére nem véletlenül került – plusz csavarként – a mosolygós hangulatjel, egyrészt az internetes kommunikáció sajátosságaira utal, másrészt kifejezi, milyen „bátrak” és érzéketlenek tudunk lenni a neten másokkal.
Schwechtje Mihály tini thrillerét kötelezővé tenném minden szülőnek, pedagógusnak, mindenkinek, akiket gyerekek, tizenévesek vesznek körül. A film kamaszokról szól, akik életkori sajátosságuknál fogva fokozottan érzékenyek, elveszettek, keresik a helyüket a világban, ám felnőttként – szülőként – nem szabad megelégedni azzal a magyarázattal, hogy a film a kamaszokra leselkedő internetes csapdahelyzetekre, a virtuális valóság kijátszhatóságára, veszélyeire hívja fel a figyelmet egy jól kitalált történeten keresztül. Igen, az internet valós veszélyforrás – felnőtteket is könnyen bedarálhat. A rendező nem kiált felelősöket, csupán egy-egy rövid jelenetben utal a fő neuralgikus pontra:
nem látunk a filmben
egyetlen normális családot sem.
Kamaszból látunk mindenféle karaktert, az infantilis tinilánytól kezdve, a bosszúszomjas cicababán át a hangadó vezéregyéniségen keresztül az introvertált, gátlásos serdülőig. Bármennyire is nehéz ezt kijelenteni: szinte bármelyikükből lehet internetes zaklató. Ha megvan a maga nyomós indítéka. (Vagy szimplán szórakozni akar egy kicsit.) Bármelyikük belecsúszhat az áldozatszerepbe is, leginkább a nehezen kontrollálható virtuális térben. E tekintetben a felnőttek sincsenek teljes biztonságban. Elég annyi, hogy kipécézi valaki, „kölcsönveszi” a netről pár fotóját, s az identitásába bújva megkezdi ámokfutását. Ez történik a Herr Szilvia által alakított Eszterrel is a filmben, aki egy beteges játszma kiszemeltje. Nem törhetünk pálcát ugyanakkor a zaklatója felett, ő maga is áldozat ugyanis, Eszter tragédiáját átérezve bármennyire is nehéz ezt belátni.
A rendező szinte elhanyagolható mellékszálként, pár rövidke jelenet erejéig érzékelteti a filmbéli tinik családi viszonyait. Nem húzza a szülőkre a felelősséget – hagyja, hogy a néző levonja a maga következtetéseit. Esztert egyedül neveli az anyja. A nő maga is elég elveszettnek tűnik, folyton rohan, nincs ideje a lányára… Nincs „rendes” párkapcsolata, beéri a szeretői szereppel.
A szülői minta és a következetlenség remek példája az a jelenet, amikor az anya az étkezőasztalnál kiparancsolja a lánya és a barátnője kezéből a mobiltelefont. Leülnek enni, majd pár másodperc múlva, amikor üzenetet jelez a nő készüléke, izgatottan felpattan és heves üzenetváltásokba kezd – feltételezhetően a szeretőjével…
A másik ütős jelenetben a film egyik kulcsfigurája, a közösségben az osztály mamlaszának elkönyvelt Kristóf anyja állít be egy új apukával. Három mondatban elintézi, ellenvetésnek helye nincs:
„Mostantól itt lakik, öleljétek meg egymást!”
Mi megy végbe abban a serdülőben, aki sem otthon, sem a társai között nem találja a helyét…? Figyelemre, szeretetre éhesen képes-e uralni a cselekedeteit, felmérni azok következményeit? Aligha.
Képesek-e a kamaszok a virtuális térben, a nyilvánosság előtt normális kommunikációt folytatni egymással vagy idegenekkel, amikor azt látják, hogy felnőttek sem képesek a kulturált párbeszédre, véleménynyilvánításra? Elég végignézni a Facebookon a kommenteket…mindennapos eset, hogy felnőtt emberek halálba kívánják egymást. Ha ez az általános – eltűrt, támogatott – norma, mit várhatunk a gyerekektől, kamaszoktól…?
Mácsai Pál is feltűnik egy rövid jelenetben, a nagyképű falkavezér fiú apjaként. Az ideggyenge, autoriter apatípus látszólag szűk pórázon tartja nagyfiát. Figyelme ugyanakkor roppant felszínes, nem jut el összefüggésekig, mélységekig; személyes sérelemként, büntetésként éli meg, ha a fia valami hülyeséget csinál, mert ezzel az ő jó hírén ejt csorbát. Rengeteg család él így – ahol a látszat a lényeg.
Nem ritka, hogy a tinik vonzalmat éreznek a tanáruk iránt. A filmben nem Eszter az egyetlen, aki odavan a fiatal, jóképű angoltanárért. Minden jel arra vall, hogy a pedagógus számára sem közömbös a lány… Egy felnőttnek tudnia kell, meddig mehet el, kiskorúról lévén szó nem elfogadható hivatkozás a kölcsönös szimpátia. Hogy a való életben megtörténik-e olykor ilyen kényes határátlépés? A válasz szerintem egyértelmű… A szerelmi szál kibontása ezért nem tűnik életszerűtlennek, s pontosan ezért kólintja fejbe a nézőt.
A moziban szinte csak tiniket láttam, bár ebből sem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Jó lenne, ha minél több szülő megnézné és elgondolkodna a látottakon.
Sok kérdést vet fel a film. Az internettel vagy a családban van a probléma? Hogyan függ össze a kettő? Hogyan alakítja a virtuális valóság kapcsolataink minőségét? Mire figyelünk? Minek szentelünk időt? Különbséget tudunk-e tenni lényeges és lényegtelen között?
Remélem sikerül megnézned :)
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok, táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
