A semmiből jött, mindent megszerzett, majd mindent elvesztett. Napóleon. Lehengerlő Ridley Scott új filmje
A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített.
2023. november 14-én Párizsban tartották a premiert, november 23-tól már a hazai mozik is vetítik a Napóleon c. 157 perces történelmi filmdrámát. Az már önmagában is hírértékkel bírt, hogy a 85 éves Ridley Scott filmre viszi az ellentmondásos megítélésű francia császár és hadvezér történetét. A film több mint harminc évet ölel fel, 1793-tól 1821-ig vázolja Napóleon életét: felemelkedését, világuralomra törését, tündöklését, majd bukását.
Még be sem mutatták a filmet, a rendező máris éles kritikákat kapott, francia történészek köre nehezményezte, hogy Scott „romanikus mesévé” degradált egy, nemcsak a francia nemzet történelméből kitörölhetetlen korszakot. A film szerintük pontatlan és felületes.
Az Oscar-, Golden Globe-, Emmy- és BAFTA-díjas angol filmrendező és producer karakán stílusban reagált a kritikákra: „a franciák magukat sem bírják elviselni. (…) Nem volt szükségem történészekre, hogy megcsináljam ezt a filmet!”
Érdekes párhuzam, hogy a 80 éves Martin Scorsese is egy történelmi filmdrámával piszkálta fel többek érzékenységét idén. A Megfojtott virágok – Killers of the Flower Moon – minden „vad” romantikával átitatott indiános kalandfilmet felülír. A filmjegyzet itt olvasható.
Ha Scorsese vagy Scott új filmet rendez, arra milliók felfigyelnek. Scott nevéhez is számos sikerfilm fűződik, köztük a 2000-ben bemutatott Gladiátor, amelyben még fiatal színészként szerepelt Joaquin Phoenix, Commodus császárt alakítva. A gátlástalan, eltorzult lelkű, hatalomőrült gyilkos jelzők nemcsak Commodusra, hanem Napóleonra is ráaggathatók… Phoenix tehát érett fejjel Napóleon bőrébe bújt, és úgy hírlik, a kezdeti bizonytalanság után annyira magáénak érezte a karaktert, hogy a rendező „meghajolt” Phoenix előtt. Hagyta érvényesülni, hogy kihozzassa magából a maximumot, az improvizálásnak is teret engedett.
Sem történelmi hűséget, sem alaposságot sem várhatunk egy 157 perces filmtől. Megidézni egy letűnt kort a maga külsőségeivel, felidézni egy korszakos géniusz alakját, a szövevényes politikai szálakat már önmagában is nagy filmes kihívás. És Scott Napóleon-meséje végül is grandiózus alkotás, megragadja a lényeget. Igaz, nagy ugrásokat tesz időben, a sorsdöntőbb eseményekre fókuszál. Emiatt érződik szabdaltnak, és valahol érthető, hogy a hosszú napóleoni korszak „beavatott” történészei repülősóért kiáltanak. Összességében mégis elmondható, hogy
Ridley Scott a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített, szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel kelti életre a napóleoni háborúk időszakát.
Sejthetjük, milyen lehetett Napóleon férjként, és milyen volt hadvezérként, de mindkettőről csak benyomásokat kapunk.
A közismertebb Napóleon-mítoszok belekerültek a filmbe. Utal például Napóleon anyakomplexusára. Édesanyja, Letizia Bonaparte egyszerű mosónő volt; 13 gyermeket hozott a világra, de csak 8 gyermek maradt felnőtt korára életben. Napóleon segítette pénzzel a szűkölködő családját, már azelőtt, hogy hadvezérré emelkedett volna.
A film jól érzékelteti azt is, hogy Napóleont milyen erős érzelmi függőség láncolta Joséphine-hez. Mindig megbocsátott a hűtlen asszonynak, pedig a korabeli sajtó gúnyos karikatúrák kíséretében rendre beszámolt arról, ha Napóleont a neje felszarvazta. A film jótékonyan elhallgatja, hogy Napóleon sem volt a hűség mintaképe, rendszeresen félrelépett.
A szépséges Joséphine-t a búgó, fátyolos hangú Vanessa Kirby alakítja. A tehetséges angol színésznő számos nemzetközi produkcióban feltűnik; Mundroczó Kornél filmjében is láthattuk pár éve, alakítását Oscar-díjra jelölték.
Napóleon vademberi, nyers természetére utalnak a heves szexjelenetek, melyek az állatias ösztönök kielégítéséről szólnak. A fennmaradt memoárok szerint Napóleon ténylegesen így működött férjként és szeretőként. Olyan mendemonda is keringett róla, hogy látens homoszexuális, továbbá hogy frusztrációt jelentett számára a méretet tekintve szerény „férfiassága”.
A film azt a képzetet erősíti, hogy Napóleonra csak Joséphine tudott igazán hatni, ő motiválta és uralta a hadvezért. Joséphie-nek az előző házasságából két gyermeke született – tábornok férjét gijotin általi halálra ítélték a forradalmi terror idején. Napóleon mostohagyerekei, Ödön (Eugéne) és és Hortenzia (Hortense) Scott filmében ugyanakkor csak jelentéktelen mellékszereplőként jelennek meg, pár perc erejéig.
A házasság végül azért futott zátonyra, mert Joséphine ún. szerzett meddőség miatt nem tudott Napóleonnak trónörököst szülni, és ez inkább dinasztiai-politikai szempontból piszkálta a császár nyugalmát.
Ha Napóleon személyiségét és a kort szeretnénk árnyaltabban látni, érdemes hozzáolvasni, a film ehhez löketet adhat. Az 1919-ben megjelent, online is elérhető Bonaparte Napoleon c. könyvből származnak az alábbi sorok:
Különös dolog egy ilyen hadakozó embernél és államférfiúnál, hogy „nem ritkán látni fölindultságában egynéhány könnycseppet ejteni”. Ő, aki emberek ezreit látta meghalni és milliószámra ölette az embert, „zokog” a wagrami és a bautzeni csaták után egy-egy haldokló öreg bajtársa ágyánál. „Láttam” — mondja komornyikja — „amint Lannes tábornagynál tett látogatása után sírva ette meg ebédjét: nagy könnyek peregtek arcán le és belehullottak tányérjába.” Nemcsak az érzéki szemlélet, a vérző és marcangolt embertest közvetlen látása érinti ily mélyen és elevenen; egy-egy szó vagy puszta gondolat is majdnem ugyanannyira sebzi meg belsőleg.
A film nem ás mélyre Napóleon személyiségét illetően, bár utal a korzikai gyökerekre: a magát császárrá emelő hadvezér kimunkálatlan modorával kilógott a párizsi előkelőségek sorából.
Mintha külön mintára formálták, másféle ércből olvasztották volna, mint polgártársait és kortársait. Kézzelfoghatóan nem francia, nem is a 18. század embere; más fajhoz és más korszakhoz tartozik ; első pillantásra meglátszott rajta az idegen, az olasz, és még valami ezenkívül, ezentúl, — valami, amit sem hasonlítani, sem rokonítani vele egyidejű emberi jelenségekhez nem lehetett.
Ma már azt mondanánk róla, hogy pszichopata jellegeket mutató nárcisztikus, megszállott volt, fanatikus, akit az önhittsége és a becsvágya vitt romlásba. A sikerei megszédítették, fokozatosan vesztette el a realitásérzékét.
Napóleon így vallott magáról:
Mindig dolgozom, ha ebédelek is, ha színházban vagyok is. Éjszaka fölébredek, hogy dolgozzam. Múlt éjjel két órakor keltem föl, beültem
egy kerevetbe, kandallóm elé, hogy átvizsgáljam a hadállások kimutatásait, amelyeket tegnap este adott ide a hadügyminiszter; húsz hibát találtam bennük, melyekről ma reggel küldtem el a jegyzeteket a miniszternek, aki most van hivatalával együtt azzal elfoglalva, hogy kijavítsa őket.” A vele munkálok elgörnyednek és megroskadnak a teher alatt, amelyet rájuk ró és maga velük hord anélkül, hogy érezné súlyát. „Nincs annyi emlékezetem, hogy csak egy verssort is fejemben tartsak, de egyetlen szótagot sem felejtek el az én hadállásaimból.”
Szerelmi drámája, Joséphine elvesztése, csúfos száműzetése, valamint a „karrierje” mélypontját jelentő waterlooi csata jelenetei előcsalogathatják az együttérzést az elmagányosodó Napóleon iránt, de a film végén, felirat formájában érkeznek a kijózanító tények is:
a napóleoni háborúkban 3 millió ember halt meg.
Szerencsére ritkán fordul elő, hogy ilyen kvalitású vezető, zseniális-őrült elme szabadul a világra. Sötét 20. századi események óta tudjuk, hogy nem Napóleon volt az egyetlen, és csak remélhetjük, hogy soha többé nem történhet ilyen.
Képek: Columbia Pictures
Forgalmazó: InterCom
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
