Rohanó világ. Muszáj neked is rohannod?
Új szlogen járja be a közösségi oldalakat: „Rohanó világban élünk, de muszáj neked is vele rohannod?”. Jól hangzik, talán el is határozod, hogy márpedig te nem, hogy te igenis lassítani fogsz… Aztán minden marad a régiben. Ugyanis – ha őszintén megvizsgálod a témát – azonnal felmerül a kérdés: na jó, de hogyan?
Hétfő reggel, háromnegyed nyolc, Oktogon. Budapestiek és földalattit használók előnyben: zsúfolt tér, áradó tömeg, mindenki rohan és lökdösődik. A földalatti úgy működik, hogy épp csak kinyílnak az ajtók, már hallható is a jelzés, miszerint „az ajtók záródnak”. A kifelé haladó tömeg miatt szinte lehetetlen elérni a bent álló szerelvényt. Ezzel szemben az is tudható, hogy reggelente másfél percenként jön a következő járat, tehát felesleges átverekedni magunkat a szembejövőkön.
Mégis, anyuka rohan, 3-4 év körüli gyermeke nem is szalad, inkább lobog mögötte, ahogyan kezénél fogva húzza magával. A gyerek oda-odacsapódik a szembejövők lábának, de az sem számít. Mert rohanás van, bizonyára erősen késésben vannak az óvodából, munkahelyről. Ugyanis késve indultak. Miért? Mert nem keltek elég korán ahhoz, hogy a reggeli készülődéssel végezni tudjanak? Mert elszöszmötölték az időt a strukturált reggeli procedúra helyett? Mert kivételesen közbejött egy hasmenés, kakaó ruhára öntése vagy egyéb nyalánkság? Ezt nem tudhatjuk. Ám a rohanást illetően megkülönböztethető több „alapcsoport”:
Vannak, akik időtudatosan terveznek, strukturálják a tevékenységeiket, tudják azok időigényét, kiszámolják, ütemezik a napjukat. Ők általában pontosak és nem túlzottan frusztráltak emiatt. Egy „közbejövés” persze náluk is boríthat mindent, ezt vagy jól kezelik, vagy nem. Ám általában nem rohannak, hiszen mindenre rászánták az időt.
Aztán vannak azok, mindig, mindenhonnan elkésnek, de nem érdekli őket. Majd a többiek úgyis megvárják őket, egyszerűen semmi és senki nem olyan fontos, hogy siessenek – vagy akár csak tervezzenek és ütemezzenek – miatta. Ők sem rohannak.
És végül vannak azok, akik rendszeresen rohannak, mert mindig, de mindig késésben vannak, és ez frusztrálja is őket. Vagy belülről, vagy kívülről (valamilyen büntetés, veszteség lehetősége miatt). Ők azok, akik jól elméláznak a fenti szlogenen, sóhajtanak egyet, hogy „de jó is lenne!”, aztán rohannak tovább.
Ha ebbe a kategóriába tartozol, és ki akarsz kerülni belőle, két utad van: a fent vázolt másik két csoport. Választhatod azt, hogy nem érdekel a késés, várjanak meg, ha akarnak tőled valamit, nem tiszteled a másik ember idejét, amit a rád való várakozással tölt, és nem érdekel, milyen vonatról, repülőről, élményről maradsz le a késésed miatt. Az sem érdekel, ha komoly veszteség ér. Nos, rögtön ki is kell, hogy ábrándítsalak: ide te soha nem fogsz tartozni! Ha rohansz, akkor nem akarsz elkésni, mert az frusztrál, az zavar, annak a következményeit nem szeretnéd lenyelni. Ezt pedig nem tudod csak úgy kikapcsolni! Ha tisztelsz egy másik embert, ha értéke van az adott szavadnak (és ez nem csak a nagy eskükre vonatkozik, hanem az olyan „apró” ígéretekre is, miszerint ekkor és ekkor itt és itt leszel), akkor te sosem fogsz nyugodtan késni.
Marad tehát a másik lehetőség: strukturálni, tervezni. Ez pedig lemondással jár – de valamit valamiért! Maradva a reggeli rohanás példájánál: ha minden reggeli tollászkodást elvégzel, és tíz perc késésben vagy, azt kétféleképp orvosolhatod: vagy kihúzol valamit a tevékenységeidből (kulcsok keresgélése, borotválkozás, még egy kávé) vagy – ami egyszerűbb – tíz perccel korábban kelsz. Vagy inkább tizenöttel, hogy biztos lehess a dolgodban. Igen, korábban le is kell feküdni. Lehet, hogy a reggeli stresszmentes indulás megér annyit, hogy már ne nézd meg a késő esti filmet? Lehet, hogy megéri a helyén tartani a kulcsodat, hogy reggel ne kelljen keresgélned? Lehet, hogy plusz teher, hogy tervezz, ütemezz strukturálj?
Igen, biztosan. De ez az ára a „kiszállásnak”. A válasz a szlogen kérdésére: nem,
nem muszáj rohannod. Csak épp tenned kell érte.
A „világ” mindannyiunkból áll. Ha te nem rohansz, megfigyelheted, hogy világod is lelassul kissé. A fenti metrós példában ez jelentheti azt, hogy félreállsz, amíg oda-vissza eláramlik a tömeg, és – mintegy harminc másodperccel később – nyugodt tempóban mehetsz az utadra. S lám, a te világod már nem is rohan annyira.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
