„Tíz nőből eggyel érdemes beszélgetni!” Társkeresés az interneten, ahogy a férfiak látják
„Ez egy húspiac. Fontos a fotó, és az, hogyan tölti az idejét a hölgy, illetve őszinte-e az adatlapján. Nem az a lényeg, meddig tart a kapcsolat, hanem az, boldog-e, amíg tart.” Férfiakkal beszélgettünk az online társkeresésről. Anyagunk nem mélymerítés, csak egy szelet a tortából.
– Én úgy érzem, mindegyik profil egyforma, nők vannak a képeken és mosolyognak – mondja a 42 éves Laci, aki az egyik legnagyobb partnerkeresőn van fent. Az elején kicsit szűkszavú, de aztán mély gondolatokat oszt meg velünk.
– Itt inkább partnert, mint párt keresnek az emberek, vannak persze sikersztorik, mindenkinek van olyan ismerőse, aki így talált magának párt. Két-három éve vagyok fent, most úgy érzem, kiégtem. Elfogadtam, hogy nem fog összejönni egy életre szóló kapcsolat. Lehet, majd elmúlik ez az érzés, de most ez van. Sok randim volt, kapcsolatom is született az online ismerkedésből, össze is költöztünk, aztán véget ért. Persze, arra is volt példa, hogy csak szex lett belőle.
Szerinte az utóbbi időben egy kicsit túlságosan felpörögtek ezek az oldalak, mindenki kipróbálta őket, regisztrált, most egy kicsit lecsengőben van a téma. Inkább azoknak jó az online társkeresés, akik félénkebbek az ismerkedésben.
– Arra nagyon jó, hogy az ember egy kicsit helyre rakja magát, mint egy terméket a piacon. Megpróbálja magát belőni az alapján, amit keres, és azok számára, akik őt kereshetik, miközben igyekszik leszűrni a fotókból és az adatlapokból a saját világát. Közben kiderül, hol tartasz ezen a húspiacon. Persze, nehéz szembesülni azzal, kik utasítanak el, és kiknek tetszel, de ha nem pánikolsz be, hanem elfogadod, akkor hatékonyabban tudsz keresni, kicsit lejjebb adod az igényeidet vagy dolgozol magadon. Én valahol a középmezőnyben vagyok, általában harmincas-negyvenes nőknek tetszem, sokszor anyáknak. Néha pedig van egy-egy nagyon jónak tűnő nő, mintha rendszerhiba lenne, aki irántam érdeklődik – összegzi önironikusan a véleményét.
Szerinte rengeteg időt vesz el az ember életéből maga az online keresés és chatelés, egy idő után könnyű beleunni.
– Tíz nőből eggyel érdemes beszélgetni, de kilenccel semmi értelme – mesél tovább.
– Egy idő után elvész a motiváció, nincs kedved végigmenni még egyszer ezen a körön, hogy helló, szia, kit keresel, mit keresel, mivel foglalkozol, miközben viccesnek kell lenni és érdekesnek. Ráadásul könnyebb Messengeren beszélgetni, ami azt jelenti, hogy bejelölitek egymást a Facebookon, így az illető örökké ottmarad az ismerőseid között, ha udvariatlanságnak érzed kitörölni, viszont nem jó érzés, amikor feldobja a rendszer és eszedbe jut, milyen gáz volt vele beszélgetni.
A nők szerinte jobban kifejezik azt, mit akarnak, határozottabbak: vagy az van kint, hogy no ONS (no one night stand – nincs egyéjszakás kaland) vagy kirakják a ciciket, combfixes képeket és akkor szintén egyértelmű, mire vágynak.
– Általában ez a két verzió van, és a kettő között semmi. Az utóbbinak is megvan a helye, de igazából társat keresek. Viszont ez így olyan, mintha 1921-ben egy Pesti Hírlapban adnának fel hirdetést, megkérdezik, milyen kapcsolatot keresek, és nem tudok mit mondani. Olyat, amilyen lesz. A valóságban sem úgy mész oda bárkihez, hogy egyből megkéred a kezét. Lehet belőle komoly kapcsolat, és előfordulhat, hogy párszor randizunk, közben szexelünk, de mégsem lesz az egészből semmi, sőt, lehet, csak egy éjszaka lesz benne – állítja Laci.
– Ezt nem tudhatom előre. Sőt, lettek ilyen oldalakról barátságaim is. Egyszerűen nem jöttünk be egymásnak, amikor találkoztunk, de jól megértettük egymást, sok volt a humor a beszélgetésinkben. Az egyik ilyen barátnőm nagyon fiatal hozzám képest, illetve nekem nem annyira jön be, mert eléggé teltkarcsú, viszont nagyon jó fej és nagyon vicces. Közben lett valakije, és a barátjával is jóban vagyunk. Egy másik barátom meg idősebb volt nálam, és akkor még gyereket akartam, de szintén jóban vagyunk, akárcsak a párjával, aki lett azóta.
Érdekes, hogy azt gondolnánk, mindig a férfinak kell kezdeményeznie ebben a világban is. Laci viszont arról mesél, nehezen szánja rá magát a találkozásokra, igazából azt várja, hogy a másik jelezzen és akarjon találkozni, akkor viszi magával őt is a sodrás.
– Én soha nem mondtam senkinek, hogy találkozzunk, mindig a másiktól vártam ezt. Ilyen vagyok. Nyilván a beszélgetések során én fogom meg, én csábítom el, de nem tudatosan. Nem mondom ki, mit akarok, vagy talán nem is akarom: ha a másik nagyon akarja, akkor megyek. Mindenesetre ezért sokáig beszélgetünk és van idő az egészre. Nem zavar, ha emiatt későn derül ki, milyenek vagyunk élőben. Ezt bele kell kalkulálni, hogy egy kicsit mindenki máshogy néz ki, mint a fotókon, hasonlít önmagára, de a fantáziaképhez képest mások a gesztusai, a hangja – teszi hozzá a férfi azt, ami nyilvánvaló, de mégis hajlamos elfeledni az ember. Szerinte az a jó, amikor nem kell erőltetni a beszélgetést, hanem az magától alakul. Ha akadozik, az valószínűleg személyesen is így lesz.
– Nagyon ritkán jön össze, hogy érdekes is a beszélgetés, figyel is rám a másik, visszaválaszol és jó a helyesírása. Ez véletlenszerű és már-már sorsszerű. Általában nem veszik a poénjaimat, nem értik, amit mondok, ilyenkor nyilván elmegy a kedvem. Ilyenkor hiába néz ki jól a képen valaki, az életben sem lesz érdekesebb ember. Most már, 43 évesen, ez fontosabb.
A 42 éves Ákos először mindig a nők haját, aztán a szemét nézi meg a fotókon. Elég határozottnak tűnik, és összességében véve jó tapasztalatai vannak.
– Azt nem szeretem, ha valakinek csak az arcát látni közelről. Ha nem is fontos az egész alakos fotó, azért jobb többet látni. Persze, megnézem a súlyát is. Ha ez rendben van, akkor az érdekel, hogy laza, humoros-e az adatlapja. Megnézem a hobbijait is, mert szeretem a természetet, szeretek kirándulni, hegyet mászni, síelni, és fontos, hogy tudjuk-e együtt eltölteni az időnket. A távolságok nem érdekelnek, azokat le lehet küzdeni, ha valaki akarja, legalábbis Magyarországon – sorolja a kritériumokat, amelyeket egy nő profilján érdeklik.
Szerinte is sok az egyforma adatlap mindkét oldalon, ebből kell szerinte valahogy kilógni, de pozitív értelemben. Ő igyekszik humorosra venni, és szereti, ha nem szokványos egy nő adatlapja, mert akkor van miről beszélgetni: a sablon kérdések már mindenkinek unalmasak. Az, hogy milyen hamar kezdeményez találkozást, a munkájától függ, sokszor külföldön van, ilyenkor csak beszélget, ha azonban épp itthon van, inkább sürgeti az első randit.
– A beszélgetésből is sok mindent le lehet szűrni, fontos, hogy vegye a viccet és a poénokat, ne kérdezzen vissza. Ha teljesen mást reagál egy kérdésre, mint amire számítottam, az is egy jel. Persze, voltak rossz tapasztalataim, egyszer kioktatott egy lány, mert azzal a kérdéssel indítottam: Szia, ismerkedünk? Azt a szót használta, hogy ez alpári. Persze, nem hagytam annyiban, érdekelt, miért, így derült ki, hogy egy bókkal kellene indítani. Azért végül odavágtam, ne én legyek a bunkó két diplomával, mikor neki csak érettségije van – mesél Ákos arról, hogy itt is tudják bántani az emberek egymást, ha akarják.
Volt olyan tapasztalata is, hogy a fotókhoz képest sokkal idősebb volt az illető élőben, szerinte
egy adatlap olyan, mint egy versenyló pedigréje, sok mindent írnak rá, és nem feltétlen fedi mindez a valóságot. Sokszor érezni vagy látni, hogy a nők csalnak, ráadásul néha feleslegesen.
Egy alkalommal az illető beírt egy magasságot, miközben volt egy fotó róla egy közlekedési tábla mellett, amiből a férfiszem számára egyértelmű volt a hazugság.
– Ezek külsőségek, könnyű látni az igazságot, az illető személyisége már nehezebb kérdés – teszi hozzá. – Olyan is van, hogy írásban nagyon intelligens az illető, jó vele beszélgetni, aztán élőben pedig alig szólal meg. Van, akinél kiderül, hogy inkább a pénzre hajt vagy a külföldi utazásokra, ami a munkámmal jár. Egyszer volt egy nagyon furcsa élményem, amikor egy nő már az első randin, egy kávé után szexelni szeretett volna a hegyekben, orálisan, nekem ez inkább negatív élmény volt.
De összességében jó tapasztalatai vannak, egy lánnyal egyszer nagyon sokat beszélgetett és úgy kezdett el alakulni a kapcsolat, amiből aztán egy szép szerelem lett, gyerek is született, de végül véget ért hat év után. A mostani kapcsolata még friss, aminek az elejébe beékelődött egy külföldi utazás, ezért átbeszélgetett éjszakák után kezdhetett el igazán alakulni.
Szerinte a szerelem egymás megismeréséből születik, olyan is van, hogy valaki csúnya, de meg lehet szeretni. Ha a pár tagjai értik egymást, ha egyre inkább megnyílnak egymásnak, ha a felmerülő kérdéseket meg tudják beszélni, egyre inkább bizalmi kérdésekbe avatják be egymást, akkor valahogy egyszer csak szerelem születik.
Az ötvenes Márton szerint is meghatározóak a fotók, mert egy kapcsolat alapja, hogy kívánatosnak érezze a párját. Ő ezután azt próbálja kitalálni, mennyire tudnának az illetővel együttműködni. Számít az is, mennyire tűnik sokrétűnek és aktívnak a másik. Szerinte nem a pénz számít az életben, inkább a boldogan együtt töltött idő.
– Én inkább valami vicces bókkal szoktam kezdeni, például azzal, hogy a környezetemben te vagy a legszimpatikusabb rózsaszín dzsekis hölgy. De azért nincs értelme nagy l’amourt előadni, ha utána meg csalódás a találkozás, úgyhogy inkább a legszükségesebbeket beszélem át, aztán randit kezdeményezek. Született néhány kapcsolatom így, de inkább rövidebbek.
Az online társkeresés előnye, hogy gyorsan el lehet érni sok embert, ha valaki nagyon szeretne valakit, ha türelmetlen. De sokan inkább csak az önbizalmukat tuningolják így, felraknak magukról egy jó fotót, begyűjtenek pár bókot, ígéretet, de nem kezdenek vele semmit, csak jól érzik magukat tőle, a találkozáshoz bátortalanok. Mások meg túl hamar mutatnak megalapozatlan érzelmeket, ami szintén árulkodó.
Vannak, akik biztosítékot szeretnének egy bizonytalan kapcsolatban a kilépéshez, de aztán nem lépnek ki, csak a tudat kell nekik, hogy van rájuk kereslet – összegzi a negatív tapasztalatokat Márton. Szerinte jobb személyesen ismerkedni, amikor a közelében lehet egy nőnek, újra és újra más okból kifolyólag, megismerheti, mielőtt nyit felé, és így az ismerkedés sem erőltetett.
– Szimpatikus valaki, aztán újra találkoztok, beszélgettek, akár tanfolyamon, de még inkább a munkában, amikor az is kiderül, jól együtt tudtok-e működni. Ilyenkor a beszélgetés témája is adódik a helyzetből. Ha egy konkrét párkeresős randizgatásba fog az ember, nagyon hamar határozatot kell hozni arról, akarjuk-e ezt folytatni, és hamarabb a pár szerepébe kerülünk, minthogy ez indokolt lenne, pusztán a párkeresési célok okán. Pedig hiába beszélgetünk és találkozunk személyesen, ilyen rövid idő alatt még nem ismerjük meg egymást. Túl hamar el kell köteleződni, hiszen ezért vagyunk ott, ezért találkozgatunk. Ha pedig mégis meggondolom magam néhány hét után, akkor az már tiszta dráma, egyfajta szakítás, pedig még nem is volt kapcsolat – foglalja össze a lényeget a férfi. Ugyanakkor ő is elismeri, ha el van kámpicsorodva, valami nem jött össze, akkor regisztrál, mert hirtelen szeretne valamit, inkább érzelmi, mint fizikai hiány betöltésére. De ez kényelmi megoldás.
– Nekem már inkább múltam van, mint jövőm, elég sokat éltem, van gyerekem, voltam házas, volt több kapcsolatom. Azt látom, de nemcsak magamon, hogy régebben kevesebbet számítottak az anyagiak, az emberek könnyebben költöztek össze. Szerintem jobban hittek egy kapcsolat tartósságában, most kevésbé bíznak benne, miközben a nőknek is van vagyonuk, így megy a sakkozás, hogyan költözzenek össze úgy, hogy mindenkinek megmaradjon a vagyonkája vagy egyértelműen szétosztható legyen. Ez lassan normálissá válik. Voltam magamnál sokkal fiatalabb nővel is, és éreztem én is, nem fog örökké tartani, de jól éreztem magam vele, megtanultam ezt értékelni, hogy két év boldogságot hozott az életembe.
Az idő mindenki legnagyobb ellensége, ez ellen küzdünk itt a Földön, tehát szeretném jól kihasználni és jól eltölteni. Amikor el kell menni, akkor nem tudunk magunkkal vinni vagyontárgyakat, addig kell megélni minél több szeretetet és egy minél pozitívabb életet.
F. K.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
