Élet, célok nélkül. Üresség, elakadás, megrekedés, és ami mögötte van
Szerencsés, aki abban a hitben él, hogy az életének célja és értelme van, és ettől a meggyőződéstől a nehézségek, az elakadások, a kudarcok sem térítik el. Nem feltétlenül kell nagy életcélokat kitűzni, az alapelvárásokba belenevelődünk: járjuk ki a kötelező iskolákat, szerezzünk szakmát, diplomát, találjuk meg a nekünk rendelt társat, hivatást, a legjobb munkahelyet, közben alapítsunk családot, legyen otthonunk stb. Az extrákat napestig lehetne sorolni – az emberek sokfélék, a vágyaik, céljaik is.
Bármi is magunkkal, az életünkkel szemben az elvárásunk, sokan érezhetik egy idő után azt, hogy megrekedtek, nem haladnak. És nem tudnak örülni mindannak, amit kitartással, munkával elértek. Üresnek érzik magukat, céltalannak, kimerültnek. A „kötelező” teendők kitöltik a napjaikat, de nem haladnak. Csupán sodródnak. És nem mindig az árral, hanem azzal szemben. Mert a sodródás is rengeteg energiát emészt fel a mindennapok szintjén.
A megrekedtség érzése deprimáló, igen megterhelő. Szinte mindenki átesik ilyen életszakaszo(ko)n. És ez az állapot ritkán fakad csupán egyetlen dologból, és nem is azonnali válasz egy nehezebb kihívásra vagy élethelyzetre.
Telik az idő, és egyszer csak tele lesz a pohár…
Segítség, megrekedtem! Mi válthatja ki ezt az érzést?
Hamis biztonság
A haladást, az életigenlő kezdeményezőkészséget észrevétlenül blokkolja a megszokott rutin biztonsága. Sokan rekednek a kényelmes zóna csapdájában. Az ismeretlen, a változás mindig bizonytalan, ezért készek vagyunk a bejáratottnál, az ismertnél maradni, még akkor is, ha nem érezzük benne magunkat jól.
A félelem csapdája
Félünk a kudarctól, az ismeretlentől. Félünk, hogy a változással esetleg még rosszabbá válhat a helyzet. A félelmet nem egyszerű legyőzni, életünk legravaszabb gáncsolója. A kockázatvállalás, a változtatás alapja, hogy van hitünk önmagunkban, hiszünk a belső erőforrásainkban. Abban, hogy minden helyzetre találunk majd megfelelő megoldást, és képesek leszünk állni az átmeneti nehézségeket.
Elvárások
A társadalom, a család, a közösségi média előszeretettel emlékeztet bennünket arra, hogy hol kellene tartanunk a karrierünkben, a magánéletben, egzisztenciálisan… Frusztráló ilyen nyomás alatt élni. Ha nem felelünk meg a külső elvárásoknak (noha szeretnénk!), önostorozással „jutalmazzuk” magunkat: kilógunk a sorból, valami nincs rendben velünk, egy romhalmaz az életünk stb. Ilyen érzelmi állapotban nehéz új erőre kapni… Denis Healey gondolatát idézve:
„A gödrök első számú törvénye: ha benne vagy, hagyd abba az ásást!”
A célok hiánya vagy érvénytelensége
Lehet, hogy amit húsz évesen akartunk, 10-20 évvel később már egyáltalán nem motivál. Ez teljesen helyénvaló. Új célokat találni és kitűzni sohasem késő! „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” – írta Seneca.
A legszebb, legszabadabb, legkreatívabb hivatásokban is ki lehet égni egy idő után. És vannak fokozottan megterhelő munkakörök, melyekben a kiégés szinte garantált. Ha már nem látjuk értelmét a napi teendőknek, ha nincs benne kihívás, vagy túl nagy a nyomás, a munkahely ketreccé válhat. Sokan nem tudnak, mernek váltani, racionális okokból. Ez esetben az önfejlesztésre, a mentális egészségvédelemre fokozottan kell figyelni a mindennapokban!
Mindig más a fontosabb
Vannak időszakok, amikor magunkat háttérbe helyezzük, mert erre van szükség és így helyénvaló. Ilyen élethelyzet – jellemzően nőknél – a gyermekvállalás, a kisgyermekes évek. De családban hosszú ideig segítségre, támogatásra szorulhat, idős, beteg hozzátartozónk vagy akár a társunk is átmenetileg, ha tanulmányokat folytat vagy új munkahelyen bizonyít, esetleg a munkája miatt sokat van távol stb. Ha mindig rendelkezésre állunk, az nem csak azt jelenti, hogy lehet számítani ránk. Hanem azt is, hogy a saját szükségleteinkről lemondunk, önmagunk visszatöltésére nem fordítunk kellő időt. Fájdalmas felismerésként törhet elő belőlünk: hagytuk elveszni önmagunkat. Ha évekig ebben éltünk, nem egyszerű átállni másfajta működésre, hisz nem ezt szokta meg tőlünk a környezetünk. Mondhatják: „megváltoztál, ez nem te vagy, nem ismerek rád stb.” Próbára teszi a kapcsolatokat, ha új határokat húzunk.
Akkor tudunk jól másoknak adni, ha magunk is kapunk. Fontos figyelni az egyensúlyra.
Kudarcok sorozata
A kudarcok láncolata életünk sarokpontjaivá válhatnak. Ha a csalódások felhalmozódnak, elveszíthetjük a kapaszkodókat, a célokba és önmagunkba vetett hitünket. Érdemes elgondolkodni az alábbiakon: melyik elvárásunk nem reális? Milyen helyzetek/kudarcok ismétlődnek az életünkben? Miben kellene irányt változtatni? Érdemes beszélgetni a dilemmáikról egy jóbaráttal, megbízható családtaggal vagy akár tapasztalt szakemberrel (coach-csal, pszichológussal). Olyan dolgokra derülhet fény általuk, melyekre nincs kellő rálátásunk. Támogató emberek társaságát keressük, ne olyanokét, akik zsigerből letörnék a szárnyainkat!
Hogyan tovább? Önreflexiós gyakorlat
Válaszold meg az alábbi kérdéseket, akár gondolatban, akár papírra vetve.
Mi hiányzik az életedből?
Mikor érezted magad igazán élénknek és lelkesnek? Mit csináltál akkor?
Ha nem félnél, mi lenne az első, amit megváltoztatnál?
Mi az, ami igazán jó az életedben? (Hálagyakorlat!)
Tanulnunk kellene a hálát, előcsalogatni magunkból. Megérteni, hogy nem kell nagy dolgokra várni. Hogy nem másokhoz képest, javakhoz mérten kell hálásnak lenni. Hanem egyszerűen az életért.
A megrekedés gyakran azt jelzi, hogy túl sok terhet cipelünk: megfelelni akarást, elavult nézeteket, hiedelmeket, mérgező kapcsolatokat, megterhelő vállalásokat, lelki sérüléseket.
Amikor bánt vagy felbosszant valami, kérdezd meg magadtól: ez a dolog / ez a gondolat / ez a kapcsolat támogat engem, emeli az életminőségemet? Ha a válasz nem, talán ideje elengedni vagy legalábbis kevesebb teret adni neki. A saját mentális jól-létedet előtérbe helyezni nem önzés, hanem jogos önvédelem. Ha jól vagy, a környezeted is profitál belőle.
Nyitókép: Vika Glitter/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
