Visszanyert szabadság, avagy az önkéntes egyszerűség útján. Minimalista magyarok, akiknek elegük lett a felhalmozásból
Grafika: Kollár István
A felhalmozás és a túlfogyasztás bűvöletében élünk, nagy valószínűséggel ez alól te sem vagy kivétel. Gondold csak végig, mennyi haszontalan, feleslegessé vált holmi gyűlt fel az évek folyamán az otthonodban?! Vajon hány nagy zsákot, netán konténert (!) töltenének meg azok a ruhák, csecsebecsék, piperecuccok, lakberendezési kiegészítők, dísztárgyak, mindenféle árucikkek, melyekre már voltaképpen nincs is szükséged és nem is volt soha, csak a birtoklás vágya ébredt fel irántuk benned. Csak gyűlnek, gyűlnek, s mikor már a helyzetet tarthatatlannak érzed, rájössz, mennyire nehéz okosan szelektálni. Kitisztulni, megtisztítani, rendet tenni fejben-lélekben, majd a fizikai térben. (Így megy.) Nehéz megválni emlékektől, tárgyaktól, melyekhez érzelmek kötnek, melyek értékesek, hibátlanok, de voltaképpen haszontalanok, semmit sem adnak hozzá a jól-létedhez, hiába is áltatod ezzel magad. Ha eljutsz a felismerésig, az már fél siker…jelzi, hogy belső igényed van az egyszerűsítésre, az egyszerűségre. A szükségletek és az igények a nyugati társadalmakban egyáltalán nincsenek köszönőviszonyban. 
A minimalizmus eszméje szerint élők tudatosan szembehelyezkednek a fogyasztói társadalommal – képesek megelégedni azzal, amire szükségük van, nem a megszerzés, a felhalmozás és a birtoklás vágya élteti őket. Hivatalosabb megfogalmazásban: az önkéntes egyszerűség tudatos részvétel egy olyan világban, amely nagyobb lábon akar élni, mint amit a Föld tartalékai lehetővé tesznek számára.
Mennyire meghatározó az életedben a minimalizmus eszméje? Külső körülmény vagy belső igény hívta elő? Milyen változásokat indított el az életedben? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ. Olyan embereket kérdeztem, akik a minimalizmust követendő életformának tekintik, képesek vagy szeretnének önkéntes egyszerűségben eszerint élni.
Z. D.: – Rájöttem, hogy minél több vackom van, annál többet kell a rendben tartásukkal foglalkozni, ami értékes időt vesz el. A tárgyakat nézegetve eszembe jutott, mennyire meg akartam ezeket szerezni, és mennyire nem jelentenek már semmit. Nem vagyok mai csirke, ha feldobom a pacskert, terheljem az utánam maradókat felesleges holmikkal? Nekik is van elég…
Noémi: – Miután meghaltak a nagyszüleim, anyum is erre döbbent rá. Morbidnak tűnhet, de azt mondta, hogy már csak olyan tartós tárgyakat vesz – bútor, lakberendezési kiegészítők, ruhák -, melyek inkább az én ízlésemnek kedveznek, hogy tovább tudjam használni őket, ha ő már nem lesz.
Dávid: – Külföldre mentem dolgozni hat banános ládányi cuccal. Rájöttem milyen kevés az ami igazán szükséges…
Tibor: – Ha kevés holmid van, kevesebb dolog mehet tönkre, egyszerűbb a lakás takarítása, pénzt, és ami a legfontosabb, időt spórolsz meg. Nálam belső igényként jött elő. Észrevettem, hogy a ruháim húsz százalékát használom csak rendszeresen, de a többi eszközömnél, tárgyaimnál is ugyanezt tapasztaltam, így megváltam tőlük. Ráadásul így könnyebb a költözés, nincs szükség annyi helyre, tágasabb lesz tőle még a legkisebb lakás is. Arra azért törekszem, hogy az a kevés holmim, amim van azért minőségi legyen, mert minimalistának lenni nemcsak azt jelenit, hogy mindenből a legolcsóbbat kell megvenni, hanem olyan nélkülözhetetlen tárgyakat, amelyek sokáig fognak szolgálni. Főleg olyan dolgokra szeretek költeni, melyek nem feltétlenül kézzelfoghatók – utazás, tanfolyam, koncert -, mert ezeket az élményeket és tapasztalatokat bárhova magammal tudom vinni.
Marcsi: – Nálunk egyszerre volt külső és belső kényszer is az életmód- és szemléletváltás. Lehetőségünk adódott saját házat építtetni, és ahogy ezt elkezdtük a párommal tervezgetni, akkor tudatosult bennünk igazán, hogy mik a privilégiumok az életünkben.
Lassítani akartunk, egyszerűségében rejlő nyugodt életre vágyunk, és ennek szellemében felnevelni a 3 gyerekünket. Mindketten eredendően „zöld lelkűek” vagyunk, igyekszünk minél kevesebbet ártani a minket körülvevő világnak… Nem azért, mert ez jól hangzik vagy mert trendi – egyszerűen jobban érezzük magunkat ettől.
A legkisebb gyerkőcünk komoly egészségügyi problémákkal született, többször került sor életmentő beavatkozásokra nála. Ilyenkor az ember sok mindent átértékel, más dolgok lesznek fontosak. Ezt a részét természetesen nem kívánom senkinek… Fontosabbak a közös élmények, mint a kütyük, fontosabb az együtt töltött idő, mint a karrier, a pénz, a tárgyak…
Monika: – Nálam is belső igény. Amikor a fiam elment külföldre dolgozni egy hátizsákkal és egy sporttáskával, teljesen átértékelődött bennem minden. Ehhez hozzájött egy betegség, ami felgyorsította a folyamatot. Le kellett egyszerűsítenem az életemet, hogy csak a legfontosabb dolgokra koncentráljak, azokra amik örömet szereznek, és nem veszik el az időt mástól. Semmitől nem volt nehéz megszabadulnom, viszont vannak tárgyak, melyekhez ragaszkodom. Ilyen az iPad, iPhone, iWatch – ezzel tartom a kapcsolatot a számomra fontos emberekkel, és pont azért kaptam a fiamtól, hogy mindig elérhetők legyünk egymás számára. Fontos a jó minőségű, kényelmes ruha, cipő, a minőségi és pihentető alvást biztosító ágy. Eddig is fontos volt a környezetem védelme, de most sokkal több időm van ezt még profibban csinálni. Áttértem a műanyag- és vegyszermentes életmódra, egészségesebben táplálkozom, környezettudatosabban gondolkozom. Sokkal több időt fordítok magamra.
Nem rohanok el az életem mellett, hanem élem.
Fruzsina: – Belső indíttatás… Nem tudom, mi volt előbb, a minimalizmus vagy a lelki javulás. Nem kötődöm egyáltalán a tárgyakhoz, de talán az íjamtól volt a legnehezebb megválnom – nincs időm edzésre járni, megváltoztak az életkörülményeim, de szerencsére tudatosan tudom kezelni.
Noémi: – Amikor megszületett a most 9 hónapos fiam, akkor döntöttem el, hogy nem dőlők be a marketingnek, nem veszek felesleges tárgyakat, nem bonyolítom túl az új életünket. Továbbadom a felesleges tárgyakat, ruhákat azoknak, akik örömet lelnek benne és fel tudják használni.
Felszabadító érzés kidobni azokat a dolgokat, melyekre már rég nincs szükségem, csak valami megmagyarázhatatlan okból ragaszkodtam hozzájuk.
Steve Jobs woodside-i otthonában, 1982-ben (Diana Walker fotója)
Vivien: – A megszokott kényelem, amit otthonról hoz az ember, nagyban meghatározó, de úgy gondolom, hogy ha valamire kicsit több időt kell szánni, s ezzel nemcsak magunkért, hanem a környezetért is teszünk, akkor megéri és nem áldozat. A férjem szerencsére támogat és partner ebben, a családban még vannak, akik nem értik, honnét jön ez a gondolkodás – hisz nem ebben nőttünk fel -, és néha kötözködnek. A tévétől is simán meg tudnék válni.
Judit: – Számomra a több éves, tudatos önismereti munka következménye lett a minimalizmus. Ez alatt az idő alatt már sokat selejteztem, de nagy változást nem hozott. Aztán egyre jobban letisztultak bennem a dolgok. Éreztem, hogy az otthonomban jóval nagyobb változásra van szükségem. A bennem megszületett szavakat aztán beírtam a keresőbe, és lépten-nyomon a minimalizmus szót adta ki. Azt hittem, félig-meddig leszek minimalista, ehhez képest egyre radikálisabb vagyok, mert érzem, hogy minden eddigi lépés nagyon hasznos, és van még mit lefaragni. Végre nemcsak beszélek az életem prioritásairól, hanem aszerint is tudok élni. Jóval több pozitív változást hozott az életembe, mint amennyit el tudtam képzelni.
Szabadságot kaptam a minimalizmustól. Szabadságot a saját életemet élni, ápolni a kapcsolataimat, többet járni el otthonról, kevesebb időt tölteni házimunkával…
A tárgyaim háromnegyed részétől megváltam. Nem egyszerre, hanem számos újabb és újabb kör alapján. Nem kellett eddig semmit sem újra megvennem. Csak olyan helyzetek adódtak, amikor megszokásból nyúltam valamiért, de végül gond nélkül meg tudtam oldani mással.
Szeretek élni. Szeretem, hogy mégis túléltem mindent, holott bele is roppanhattam volna. Szeretem, hogy ezzel az életmóddal jut időm és energiám a napi, aktuálisan történő kisebb-nagyobb történéseket is feldolgozni.
Szeretem, hogy az otthonom már egyre kevesebb csapdát rejt, ami engedne hosszú távon menekülni önmagam elől. Szeretem, hogy átlátható az otthonom. És egyre átláthatóbb már a belső életem is. Szeretek minimalista lenni.
Gabriella: – Nekem második lombikra lett kisbabám. Sok pénzbe került, egy ideig nélkülöznünk kellett, nem tudtunk a kaján kívül nagyon semmit venni. Rájöttem, hogy mennyi felesleges dolgot vásároltam korábban, melyek nem is hiányoznak. Először a ruhákban lettem minimalista és a tárgyakban, majd a háztartásban, a gondolataimban, életvitelben.
Zita: – Belső igény volt, ami ide vezetett. Ahogy figyeltem magamat, a környezetemet és próbáltam az önismeret útját járni, lassan tisztult a kép, és elkezdtem gyakran átgondolni, mit miért csináltam, mondtam, vettem stb. Aztán
elkezdtek zavarni a kacatok, a semmilyen kapcsolatok, az értelmetlen fecsegés, úgy éreztem, nem látom a fontos dolgokat, nincs elég időm a fontos emberekre az életemben, nem hallom a saját gondolataimat..
Benne volt a dologban az első fiam születése is, a megszokott életem gyökeres változása, mert amikor a pici mellett hirtelen nem lett időm magamra sem, átértékeltem a fontos dolgok listáját. De a fiam mutatta meg azt is, hogy nagyon kevés dolog és tárgy kell ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Elég egy nagy séta egy szép helyen, erdőben, természetben. A régi múltbeli emlékektől nehéz volt megszabadulni.
Milyen változást hozott? Rendezettebb otthont, összeszedettebb gondolatokat, mértéktartóbb életvitelt, ami nemcsak nekem, de a környezetnek is jobb. Hatékonyabb haladást a fontos dolgokkal, több időt a gyerekekre és a páromra, az igény felerősödését az önfejlesztésre, az alkotásra, a számomra fontos tevékenységekre, de magával hozza az érzékenységet is mások iránt, a nyugalmat, amivel például mások álláspontját is át lehet gondolni, meg lehet érteni, és fokozottabb felelősségérzetet a tetteink kapcsán. És ez csak a kezdet…
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
