Ide ülhetek, kedveském?

– Ide ülhetek kedveském? – kérdezte egy aranyos pöttöm nénike.

Előtte huppantam le a kiszemelt helyre a Szent István parkban. Régóta szemeztem az ütött-kopott fapaddal – a legjobb helyen van! Belátni az egész parkot, közel van a szökőkút és gyönyörűen odasüt a nap. Szóval, letettem magam mellé a tarisznyám, s épp elkezdtem írni, mikor a hölgy megjelent.

– Persze, van hely mindkettőnknek! – mondtam vidáman. Tökéletes az idill, jöhet az írás és elmélkedés…

– Mire gondol, kedveském? – kérdezte a nénike kislányos bájjal.

– Remek kérdés – gondoltam, beletrafált. Éppen azon gondolkodtam ugyanis, vajon ilyen megnyugtató helyen, gyönyörű időben, mire is gondolhatnak a parkban pihenő fiatalok és idősek. Ezen mindketten jót mosolyogtunk, és elkezdtünk mesélni, sztorizgatni egymásnak.

Rájöttem, hogy az idősek ugyanúgy szomjaznak a fiatalok gondolataira, mint mi az idős generáció emlékeire. Nem tudtam betelni háborús történeteivel, és lánykorában elkövetett furfangos csábítási technikáival. Nem telt bele sok idő, és már együtt kacagtunk azon is, hogy a kiszemelt padunkat egy hangyaboly tartja fogságban.

Szóval azért sikerült a park legjobb helyén lévő ülőalkalmatosságot elfoglalnunk, mert mindenki elmenekült! Folytak a könnyeink a nevetéstől. A néni nemsokára elbúcsúzott. Én még maradtam egy darabig a hangyáim és a bolyom társaságában.

Írta: Kollár Anikó. Fotó: Mészáros Balázs

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × három =

hirdetés