Extrovertáltak és introvertáltak. Kinek nehezebb a bezártság?
Hogy miképp éljük meg a jelenlegi helyzetet, amely a világban történik, az sok mindentől függ. Többek között számít az, hogy milyen állapotunkban ért minket a sokk, és bizony az is lényeges szerephez jut, hogy melyik személyiségtípusba tartozunk.
Ha ismerjük, mely tulajdonságokkal rendelkeznek az extrovertáltak és az introvertáltak, akkor valószínűleg arra a következtetésre juthatunk, hogy az előbbiek nehezebben viselik a bezártságot és a különböző korlátozásokat. Csakhogy számos kutatás bebizonyította, köztük egy tanulmány, amely az amerikai Forbes magazin oldalán jelent meg, hogy ez a felvetés téves. Persze egy ilyen kutatás sosem az egész népességre vonatkozik, de az figyelemreméltó, hogy a hiedelmekkel ellentétben
az extrovertáltakat kevésbé viseli meg a jelenlegi állapot. Miért lehetséges ez?
Mint tudjuk, az introvertált emberek szeretik a magányt, a csendet és nem okoz különösebb problémát, ha egy társas eseményt hirtelen lemondanak. Sőt, megkönnyebbülést éreznek. Ellenben az extrovertáltakkal, akik az ilyen társas közegekben töltődnek, szükségük van mások energiájára, hogy a sajátjukat is emelni tudják, a négy fal között pedig csak a legszükségesebb időt töltik.
Mégis azt mutatják a különböző felmérések, hogy a járvány és az intézkedések kezdete óta az introvertáltak nagyobb arányban érezik magukat magányosnak és boldogtalannak, mint az extrovertált társaik. Hogyan lehetséges ez, hogyha pont a társas kapcsolatokhoz való viszonyunk az egyik tényező, amely meghatározza, melyik csoportba tartozunk?
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, bár talán elsőre nem vesszük észre.
Egy introvertált személy a legtöbb időt a gondolataiba merülve tölti. Ott aztán mindenféle forgatókönyv lejátszódik benne és emiatt könnyebben alakul ki nála szorongás is, mint extrovertált személyeknél. El tudjuk akkor képzelni, a mostani szituációban, miféle jelenetek foroghatnak egy „intró” agyában. Ez nem azt jelenti, hogy „extróként” ne félnénk, természetes, hogy a bizonytalanság megrémiszt. De mivel az extrovertáltakban megvan a mindenből kikecmergünk felfogás és „kalandnak” élnek meg sok mindent, most is megtalálják, hogyan motiválják önmagukat és olykor másokat is.
Ráadásul, mivel ők béke időben is társaságkedvelőbbek, a különféle közösségi oldalakon is szinte 0/24-ben jelen vannak. Nekik így nem okozott gondot a home office, a barátokkal, családtagokkal való online kapcsolattartás. Nem így az introvertáltaknak, akik bár imádják a magányt, most nem jótékonyan hathat rájuk. Az „intrók” szinte már rosszul vannak a Zoom meetingektől és amennyire csak lehet, kerülik, hiszen egyébként sem nagy kedvelői ezeknek az eszközöknek, most pedig, amikor szoronganak és minden felborult a megszokott medréből, a hátuk közepére sem kívánják. Így természetesen kevesebbet tudnak beszélgetni másokkal, azokkal is ritkábban kommunikálnak, akiket a belső kis körükbe engednek, ez pedig egyenes út a magányba és a boldogtalanságba. A megkérdezett introvertáltak nagy része a személyes kapcsolatain kívül senki mással nem kommunikál, és egyre nyomasztóbbnak éli a korlátozásokat. Mert ugye szabad akaratunkból eldönteni, hogy pár órára magányra vágyunk, amitől feltöltődünk és utána visszatérünk a társaságba, nem ugyanaz, mint amikor kényszerítve vagyunk az egyedüllétre. Az „intrók” is vágynak a társas érintkezésre, egy jó beszélgetésre, bizonyos mértékig nekik is szükségük van kapcsolódásra másokkal, mint minden emberi lénynek.
A már említett felmérések szerint, mióta tombol a járvány az „intrókat” majdnem dupla annyi százalékban nyomják le az „extrók” olyan területeken, mint közösségi média használat, videóhívások vagy telefonos kapcsolat, legyen az bármilyen természetű.
Függetlenül attól, ki milyen személyiség, érezhetően megnőtt a szorongás és a depresszió az elmúlt egy évben. És az is biztos, hogy nem lehet mindenkire ráhúzni ezeknek a felméréseknek az eredményét, hiszen nagyban befolyásolja a megküzdési módszerünket, hogy hol, kikkel élünk, milyen munkánk van, mennyire adnak ezek megnyugtató és támogató hátteret.
Természetesen vannak „extrók”, akik a falat kaparják a bezártságtól és olyan „intrók” is, akik élvezik, hogy most aztán semmilyen társas eseményre nem kényszerítik őket és látogatók sem toppannak be hozzájuk váratlanul.
Bármelyik állítás is legyen igaz ránk, ha szorongunk a korlátozások miatt, tartsuk eszünkben, hogy a javunkat szolgálják, és hosszú távon ez a megoldás. Találjunk olyan módszereket – lehetőleg egészségeseket –, amelyek kibillentenek a gondolatainkból! Akár introvertáltak vagyunk, akár extrovertáltak keressünk valamilyen számunkra kellemes megoldást a beszélgetésre másokkal, mert ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül az aggályainkkal, az megkönnyíti a lelkünket és enyhülnek a szorongásos tüneteink.
