Amikor a fal adja a másikat. Mellbevágó angol filmsorozatok: Birmingham bandája és a Tabu

birminghambandaja1600

Amennyiben a film képekbe csomagolt misztikum, ami hideglelősen elborzaszt és fölkavar, akkor irány a nyomasztó angyalföldi éjszakában egy kicsinyke sarok a kinti lámpáktól megfestett szobában, és húzódjunk csak a laptophoz közelebb, bámulva a Steven Knight forgatókönyv író által megálmodott különös világot. Knight az utóbbi időkben két olyan eposszal is meglepte a sorozat-bubusokat, hogy a telepi hűvös fal adja a másikat.

A „Peaky Blinders”, magyarul „Birmingham bandája” című remekmű az 1919-es angol iparváros fémes, rozsdás, zajos, esős, sáros világába szippant be, amitől egy idő után lehetetlen szabadulni.

A Peaky Blinders banda arról kapta a nevét, hogy simlis simlédereket használtak leszámolás közben, mivel alattomos módon a sapkájuk szemellenzőjébe pengét varrtak. Ilyen banda volt a Shelby család és népi zenekara, akiknek vérében ír és cigány felmenők feleseltek egymással, s akik kíméletlen ösztönnel és meglepő racionalitással teremették meg Birmingham Corleone famíliáját.

birminghambandaja2

A háttérben, mint valami visszatérő lidérc, ott a Nagy Háború rémálma, a francia csatatér, a rettegés, hogy mikor találják magukat szembe a szuronyokat okádó fenevaddal. Aki nem járta meg a frontot, aki nem volt „odaát”, az a Shelbyk szemében nem is férfi, aki nem tapasztalta meg a bajtársiasságot, az önfeláldozás mindent fölülíró szenvedélyes romantikáját, az csak egy nyámnyila, gyáva alak. Ám a Shelby-fiúk ott voltak a véres mocsárban.

Az ész, a kétszeres háborús hős, Thomas Shelby, egy eddig még nem látott gengszter típust testesít meg, hiszen

miközben már agyoncsépelt közhelynek számít, hogy a legtöbb politikus bűnöző, az igazi meglepetés, hogy a családot irányító Tommy viszont bűnöző létére hideg fejű politikus. A háttéralkuk, a lepaktálások, az először csak a számára érthető kis simlik igazi megszállottja, amelyek kapcsán még a családtagjainak is csak később esik le a tantusz, hogy melyik alkunak, mi volt az értelme és a hozadéka.

A másik véglet a báty, Arthur Shelby, akit a front kezelhetetlen pszichopatává nyomorított, s aki a whiskey, rum, fölszippantott hó szentháromságában tobzódik. Arthur a kiszámíthatatlan, aki mindenkit, még az övéit is rettegésben tartja azzal, hogy vajon a következő percben kinek kaparja ki a szemét, vagy éppen kinek iszik a véréből. A Tommyt játszó Cillian Murphy annyira éles és már-már bántó kettősség között lebeg a lányos vonásaival, szépen metszett világos szemével, hideglelős racionalitásával és brutalitásával, hogy lehetetlen szabadulni tőle. Arthurt pedig a zseniális Paul Anderson hozza, aki olyan mélyre mászik a szerepben, hogy képtelenség elhinni róla, hogy a forgatás befejeztével ki tudott jönni belőle.

birminghambandaja3

Alfie Solomons (Tom Hardy) a Peaky Blindersben

Ami igazán ütős, az nem is annyira a velőtrázó, aprólékos történetmesélés, sokkal inkább az atmoszféra. A kilencszázas évek elejének komor Angliája, ahol mintha mindig félhomály, vagy éppen konok sötétség lenne. A fontmilliókért odavarázsolt koszos, füstös díszletek, a gyárváros tűzokádó, csikorgó, bűzös romlottsága és mindehhez a pofán rugó zene, mindjárt szignálnak Nick Cave, „Red Right Handje”. És akkor még ott brummog a film alatt Tom Waits, vagy a White Streaps is.

A Shelby család, a „Penge sapkások” fölemelkedését lefestő sorozatban mindenki fölbukkan, akitől félni érdemes, a sátoros cigók, a betonkemény és alkesz írek, sőt, a szárnyait bontogató IRA, a Londonban is megtelepedett digó maffiózók, a királyi titkosszolgálat csavaros eszű kegyetlenjei, a velejéig korrupt rendőrök és igazi tébolyként Alfie Solomons, a zsidó pék, aki valójában London egyik legkegyetlenebb bűnszervezetét irányítja. Solomons figuráját Tom Hardy alakítja, fogcsikorgatóan félelmetes gesztusokkal, követhetetlen észjárással, követhetetlen alkukkal és árulásokkal.

S ha már Tom Hardy, aki az utóbbi években megkerülhetetlenné vált, mint valami sötét, illúziókeltő varázsló, nemrég indult a szintén Steven Knight forgatókönyvéből életre keltett „Tabu” című sorozat, aminek írásába kicsit besegített Chips Hardy, vagyis Tom Hardy faterja. Nos,

a Tabu egy Afrikából hazatért tékozló fiú története, ugyancsak a ködös Albionból, az 1800-as évek végéről. Ha lehet zakkantabb és mellbevágóbb filmet készíteni a Birmingham bandájánál, akkor a Tabu mindenképpen az.

Jelenet a Tabuból

Jelenet a Tabuból

Annyiban más, hogy nem egy nagy családról szól, hanem a Hardy által megformált James Dalaney-ről, aki úgy telepszik rá a sorozatra, mint valami ijesztő sötét árny. De, de és de…

Ilyen erővel megidézni a kort, mint a Steven Knight írta angol sorozatok, szinte varázslatnak számít. Képes misztikumnak, rémisztő, mégis vonzó utazásnak. Amiben megtanulhatunk különbséget tenni az igazi jó és az igazi rossz, az ember és az emberben lapuló állat között. Jó lecke a mai időkben.

És mindez Angelfielden, a XIII. kerületben, az éjszakai szirénák szirénénekét hallgatva a lefagyott ködben, akár még megnyugtató is lehet. Mert a zsenialitás, bármennyire is felkavaró, azért megnyugtató tud lenni. Az mindenképpen, hogy még nem veszett ki…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 − 3 =

hirdetés