Mi dolgom a világban? Gondolatok a 100 célról
Korábbi írásunkban kiemeltük: „Ne csak évente egyszer figyeljünk a lényegesre!” Különbséget tettünk a nem fontos, a fontos és legfőképp a lényeges dolgok között. Azóta sokan kérdezték: miként látható és ragadható meg az a vékony határ, ami a fontos és a lényeges tartalmak között feszül? Van-e arra mód, technika, amivel biztosak lehetünk: „igen, ez életem lényegi valója, ezért kelek föl nap mint nap, ez visz előbbre egy folyamatos motiváció és inspiráció révén!”
Egy biztos, erre a kérdésre csak akkor találhatjuk meg a választ, ha nem egy általános válaszra vágyunk, hanem szembe merünk nézni saját létezésünk dilemmáival, és mindenekelőtt jó kérdést teszünk fel, elvégre a jó válaszokhoz a megfelelő kérdéseken vezet az út. Ne csodálkozzunk, ha rossz kérdéssel nyitunk, mert akkor a válasz is pont ilyen lehet csak.
A gyakorlat neve: 100 cél.
Fotó: Tomas Saraceno
Amilyen egyszerűen indul, annyira lehet gondterhes, nyomasztó és felkavaró, ha váratlanságával megbénít. Egyetlen ártatlan mondat ugyanis, mely egyben az instrukció is: „Nem halhatok meg, amíg ez a 100 cél nem teljesül!”
Kezdjük el saját listánkat írni!
Az elején könnyen megy, jönnek a gondolatok, érzések, hogy ezt is, azt is, amazt is meg kellene még cselekedni. Ezen a ponton fontos kiemelni: ez nem egy bakancslista. Sokkal-sokkal több annál. Elvégre egy bakancslistán főként élmény alapú tapasztalások megélésének szándéka szerepel, mely sok esetben egy egészséges hedonista énfókuszt hordoz. Itt azonban többről van szó. Nem is pusztán célokról, hanem egyfajta hagyatékról. Mi marad majd utánunk, mi lesz létezésünk hagyatéka, vagyis következménye, olyan tanulság ez, amely kirajzolható majd mindabból, amit tettünk, és ahogy cselekedtünk.
Sokan becsapják magukat egy álcéltudatossággal. Ha erre a százas listára olyan pontok kerülnek, mint például
(1) szeretnék egy boldog párkapcsolatot,
(2) vágyom egy klassz munkahelyre,
(3) olyan jó lenne egy nyugodt lakásban élni stb.,
akkor valójában, bármily konfrontáló is a következő kijelentés, még egyetlen célt sem írtunk le. Egyet sem. Ezek ugyanis irányok csupán. Nem írtam le többet, minthogy számomra fontos a párkapcsolat, a munkahely és a megfelelő lakás. De, legyünk őszinték, kinek nem fontosak ezek?
A 100 cél gyakorlat nehézsége éppen ebben rejlik: elég pontos, jól megfogható és meghatározható célok rajzolhatják csak ki a lényeget. Mit jelent számomra a boldog szó? Hogy bontanám föl 10-20 kisebb egységre mindazt, amit boldog párkapcsolatnak nevezek. Mitől tartok klassznak egy munkahelyet, és mikor érzem, hogy ez egy nyugodt lakás? A boldog párkapcsolatért, klassz munkáért, nyugodt lakhatásért ugyanis valójában nem lehet tenni, mert ezek következmények. Azért viszont már lehet-lehetne tenni, hogy a párkapcsolatban azon a szeretetnyelven fejezzük ki érzéseinket, mely mindkettőnknek fontos, hogy a munkahelyemen a munkaidőm inkább rugalmas, mintsem kötött legyen, vagy, hogy otthon a nyugodtság zálogaként más zene szól, vagy más szín dominál a nappaliban. Utóbbiak természetesen csak példák, a fontos, hogy ne csak tudjuk, merjük is megfogalmazni mindazt, ami szívünknek kedves, és kellően konkrétan tegyük ezt.
Fotó: www.humanpotentialshop.se
A 100 cél persze nem is biztos, hogy száz lesz.
Van, aki 37-nél megáll, van, aki 84-ig jut el, azonban ez nem számít, mert feltettem végre magamnak a kérdést: mi végre is élek? Mit kell (még) megtennem? Mert, ha rajtam múlik, nem halhatok meg, amíg ezek a célok nem teljesülnek. Ha pedig kirajzolódnak a célok kontúrjai, nyugodtan kijelenthetjük: megvan a sorvezetőnk. Innentől kezdve ez iránytűként képes utat mutatni. Képzeljük csak el, állunk egy nagy dilemma kellős közepén a 10 ösvényű kereszteződésben: merre menjünk? Elvégre annyi, de annyi irány érdekel, mind olyan érdekesen hangzik. És való igaz: képességeink, érdeklődésünk szerint számos út bejárható, megélhető, megtapasztalható, de melyik ösvénnyel valósíthatjuk be létezésünk igazi célját, mely mikor eljön az óra, értelmet adhat majd életünk futásának.
Nézetem szerint a 100 cél csupán egy gyakorlat a sok közül. Nem az egyetlen, nem a kizárólagos, arra viszont egyértelműen képes, hogy tükröt tartson, mert egy elég jó kérdéssel szembesít: mi dolgom a világban?
Nyitókép: www.markmanson.net (Kenya, Masai Mara National Park)
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
