„Miért akarnak rosszabb embernek látni, mint amilyen vagyok?” A kapcsolatok ördögi körei

„Miért akarnak rosszabb embernek látni engem, mint amilyen vagyok?” – kérdezte a barátnőm, amikor családi eseményekről beszélgettünk. A helyzet alapja szomorú: egy haláleset kapcsán kerültek kapcsolatba olyan emberek, családtagok, akik egyébként jó ideje már épp csak tudtak egymás létezéséről, de évek óta semmi közük nem volt egymáshoz. Most viszont muszáj volt közösen intézkedni.

„Szülődet [családodat] és gyilkosodat nem magad választod” – tartja a régi görög mondás, és most, ha tetszett, ha nem, tárgyalni, egyezkedni kellett olyan emberekkel, akik egészen másképp, más értékrend mentén élnek, mint történetem főhőse. Az mellékes, hogy itt nem milliárdos cég, kövér bankszámla és kincset érő autópark a tét, csak egy átlagosan szegényes nyugdíjas hagyatéka. A legkisebb koncon is lehet marakodni, ha a marakodás a cél.

A szereplők többsége úgy gondolta, neki csak „jár, ami jár”, tennivalója pedig nincs semmi. Rá is lőcsöltek minden ügyintézést arra az egyetlen emberre, aki a helyzetet tekintette, aki azt meg akarta oldani. Ezt kiszagolták, és hátradőltek, mondván, ő lakik közel, ő a fiatal, ő ráér… Tudták, hogy el fogja intézni. Az ingatlan kiürítésével, az eladással, az addigi fenntartással járó költségeket is hősünk viselte, és ő járta le a lábát a hatóságok között.

Mindenki más sunyított, lapult, illetve, ami még fájdalmasabb: „kavart”, vagyis gyanakodott, gyanúsítgatott, bele-belerugdosott abba az egyetlen emberbe, aki pedig… nos, ezt barátnőm így fogalmazta meg: „én annyira törekszem, hogy jó ember legyek, hogy helyesen járjak el, nem értem, miért akarnak ők engem rosszabbnak tartani, mint amilyen vagyok?”.

Ismerős a helyzet?

Te tisztán játszol, nem csalsz, nem füllentesz, nem fogalmazod át a dolgokat, kockás füzetben vezeted a számszerűsíthető tényeket, és mégis, mások csalással, hazugsággal, lustasággal, manipulációval stb. vádolnak. Közben pedig észleled, hogy épp ők azok, akiknek minden szaván, minden megnyilvánulásán el kell gondolkodnod, hogy mi lehet mögötte, mi a valós szándék, mi az igazi álláspont?

Nos, az ok végtelenül egyszerű, mindazonáltal klasszikus értelemben vett megoldást nem kínál. A rezgésszintről és a rezonanciáról van szó. Azt mondhatod: „ na most jön az ezo-spiri hablaty”, és ha akarod, igazad is van. Ám ez valójában fizika. Minden anyagnak, így az embernek is van rezgése, és hullámforrásként is működik. Ahhoz, hogy valakit „emberként” definiáljunk, nem csak az anyagi kritériumoknak kell megfelelnie (röviden: emberi teste legyen), hanem az általunk elképzelt, megélt, tapasztalt rezgésnek, hullámmintázatnak is stimmelnie kell. Ha valaki nagyon eltér, az régebben is megkapta az „ördög” vagy „angyal” címkét.

Amikor tehát valaki kapcsolatba kerül veled, a saját maga által definiált „ember” szintjén igyekszik látni téged, mert csak így tud kapcsolódni. És ha ez a szint nagyon eltér a tiedtől, akkor… nos, két dolog lehetséges. Az egyik, hogy az „ördög” irányába mozdít el.

Ekkor történik az, amit a barátnőm is megélt: ugyanazt a „mutyi-mennyiséget” akarták őbenne is látni, mint ami a sajátjuk. Mindenki magából indul ki egy bizonyos mértékben, és változó, hogy mennyire általánosítja a saját létezésmódját. Vannak, akik nagyon. Ők azok, akik ragaszkodnak hozzá, hogy a létezésnek csak egyetlen helyes és elfogadható módja van: az, ahogy ők csinálják. Ők aztán rólad is feltételezni fogják mindazt, ami őbennük megvan.

A másik lehetőség viszont a fejlődés útja.

Amikor valaki „jobbnak” lát, mint amilyen épp vagy. Ez emel, ez fejleszt, ez támogat. Esterházy Péter írta: „egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá”. A lélek nem akar alacsonyabb szintre kerülni, mint ahová már elért, mert van egy fejlődési útja, amiért a földi életek sorát vállalja. Ezen az úton pedig csak felfelé lehet haladni. Nem akarja, és egy bizonyos szint eléréséig nem is képes „leszabályozni” a rezgésszintjét alacsonyabbra. Az már nagymesteri szint, amikor valaki képes a saját szintjéből lejjebb adni, hogy kapcsolódni tudjon. De ez nem hétköznapi, ezzel ne számolj.

Számolj, hogy olyannak fognak látni, amilyennek látni képesek egy másik embert. És ez nem személyes, ne vedd magadra. Mindannyian így működünk, akik most a Földön élünk. Csak általában nem tűnik fel, mert hasonló rezgésszintű emberek szoktak napi kapcsolatban lenni, energetikailag ugyanis ez kezelhető. Amikor azonban egy különleges, nem mindennapi helyzet folytán nagyon eltérő szinten rezgő emberek találkoznak, akkor megesik, hogy valaki le akar húzni az ő szintjére. De a jó hír, hogy az is megesik, hogy nem „ördög” a másik, hanem „angyal”. És akkor feljebb lehet emelkedni.

Barátnőm történetében is megjelent ám az „angyal-motívum”! Az egyik családtag „valahogyan” igen pozitív változáson ment keresztül. Hétköznapi szinten nehéz lenne megmondani, mi történt vele. Rezgések és hullámok szintjén viszont nyilvánvaló: megérezte a magasabb rezgésű mintázatot, és maga is emelkedett. Úgyhogy nyugi, nem csak veszíteni lehet ebben a játékban!

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.